Friss hírek

2015. szeptember 12., szombat

Nemzetközi talajismereti verseny Magyarországon

A Talajok Nemzetközi Évéhez kapcsolódó eseménysorozat részeként 2015. szeptember 1. és 5. között került sor a nemzetközi talajszelvény leíró versenyre. A program első négy napja egy elsősorban terepi kurzust tartalmazott, ahol a résztvevő elméleti és gyakorlati tudást szerezhettek a talajokban lezajló folyamatokról, és ezen folyamatok által létrehozott tulajdonságok felismeréséről. A versenyzők felkészülését a terepi felvételezésben jártas hazai és nemzetközi tekintélyű gyakorlati szakemberek segítették.

2015. szeptember 10., csütörtök

Kéknyelv betegség kitörés Magyarországon - 2015

Frissítve: 2015.11.12. Két állatnál mutatták ki a kéknyelv betegséget egy 350 üszőből álló Tolna megyei (Sárpilis) szarvasmarha-állományban. Az állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette, így többek között megemelt számban végzi a betegség elterjedtségének felmérésére szolgáló vérvizsgálatokat is. A korlátozás alá vont területeken (azaz a védő- és megfigyelési zónán belül), ahol nem kerül sor kötelező vakcinázásra, a gazdák önkéntes alapon kérhetik az állományok vakcinázását, amihez állami támogatást is igénybe vehetnek.

2015. szeptember 10., csütörtök

Újabb kéknyelv betegség kitörés Magyarországon

Mit használunk a felfüggesztett neonikotinoid hatóanyagú növényvédő szerek helyett?

2015. szeptember 7., hétfő

NÉBIH akció: újabb cukrászüzemre került ki átmenetileg a „zárva” tábla

2015. szeptember 4., péntek

Súlyos allergiás reakciót is kiválthat a forgalomból kivont csokoládé praliné

2015. szeptember 3., csütörtök

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 2. – 2015. szeptember

2015. szeptember 1., kedd

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 1. – 2015. szeptember

2015. szeptember 1., kedd

A főbb útvonalak mentén razziázott a NÉBIH

2015. augusztus 29., szombat

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 3. – 2015. augusztus

2015. augusztus 27., csütörtök

Kakaós tejeket és italokat tesztelt a NÉBIH

2015. augusztus 26., szerda

Közétkeztetők gasztro kupája: egy hónapig még bárki versenybe szállhat a „legjobb konyha” címéért

2015. augusztus 19., szerda

Versenyló életét veszélyeztette az engedéllyel nem rendelkező készítmény

2015. augusztus 17., hétfő

Dinnyehamisítókat leplezett le a hatóság

2015. augusztus 14., péntek

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 2. – 2015. augusztus

2015. augusztus 14., péntek

Pékségeket ellenőrzött az új kenyér ünnepe előtt a NÉBIH

2015. augusztus 12., szerda

A NÉBIH folyamatosan ellenőrzi az olasz borokat

2015. augusztus 10., hétfő

A Nemzeti Referencia Laboratórium megerősítette az FKV gyanus lovak fertőzöttségét

2015. augusztus 7., péntek

A módosított 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet lehetővé teszi kéknyelv vakcinázás állami támogatását

2015. augusztus 6., csütörtök

Közös érdek a mikotoxin szennyezés megelőzése