Nébih oktatás logó

Nébih oktatás

A Nébih szemléletformáló programjai az ovisoktól egészen a szenior korosztályig igyekeznek megszólítani a fogyasztókat. Célunk, hogy elgondolkoztassunk, ismereteket, tudást és ötleteket adjunk át. Ennek megvalósítása érdekében elindítottunk a Nébih Oktatási Programját a legkisebbeknek szóló óvodás foglalkozásunk kidolgozásával 2017 nyarán Tiszta kézzel címmel, a sort rövidesen a Maradék nélkül, majd az Élelmiszerbiztonság gyerekeknek általános iskolásoknak szóló kiadványai folytatták. Ezt követően 2022-ben a középiskolásokat célzó anyagokat mutattunk be. Mára az iskolai anyagok kiegészültek pedagógusoknak szánt útmutatókkal, prezentációkkal, játékokkal, foglalkoztató- és munkafüzetekkel, videókkal, animációs kisfilmekkel, mesekönyvvel és egy hangoskönyvvel is.
A gyerekek és fiatal felnőttek mellett a pedagógusok, valamint a szenior korosztály részére is tartogat a programunk érdekességeket a nebihoktatas.hu honlapon.

Oktatási anyagok

 

Oktatási Nagyköveti Program

A kiadványok elkészítése mellett rendszeresen látogatunk meg óvodásokat, általános és középiskolás diákokat személyesen, akiknek foglalkozásokat, előadásokat tartunk. Az oktatási program kiterjesztése érdekében elindítottuk az Oktatási Nagyköveti Programunkat, ahol a résztvevők önállóan is megtarthatják az élelmiszerekhez kötődő órákat, felhasználva az oldalon található kulcsrakész oktatást segítő anyagokat.

    __________________________________