A NÉBIH négy telephelyén is elérhető már a bankkártyás fizetési lehetőség
2012. szeptember 26., szerda

A NÉBIH négy telephelyén is elérhető már a bankkártyás fizetési lehetőség

2012. szeptember 24-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy telephelyén is elérhető a bankkártyás fizetési lehetőség. A fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek a jövőben könnyebben intézhetik az egyes hatósági eljárásokhoz, vizsgálatokhoz kapcsolódó díjak megfizetését.

Tájékoztató a rókák orális immunizálásáról
2012. szeptember 25., kedd

Tájékoztató a rókák orális immunizálásáról

Magyarország a veszettség elleni harcot mindig kiemelten kezelte, hiszen nálunk már 1928-ban a kór bejelentési kötelezettség alá tartozott. Mivel ebben az időszakban vezették be a kutyák kötelező nyilvántartását és veszettség elleni, évenkénti, megelőző célzatú kötelező immunizálását is, így az ország a harmincas évek végére urbánus veszettségtől, azaz a háziállatoktól, főként az ebektől származtatható fertőzésektől a világon elsők között mentessé vált.

Elérhető a NÉBIH honlapján a cseh hamisított italok listája
2012. szeptember 23., vasárnap

Elérhető a NÉBIH honlapján a cseh hamisított italok listája

A NÉBIH ismételt felhívása a fogyasztókhoz és forgalmazókhoz a cseh listás alkoholok kapcsán
2012. szeptember 21., péntek

A NÉBIH ismételt felhívása a fogyasztókhoz és forgalmazókhoz a cseh listás alkoholok kapcsán

A NAV és a NÉBIH a „cseh listás” alkoholok kapcsán vizsgálódik
2012. szeptember 20., csütörtök

A NAV és a NÉBIH a „cseh listás” alkoholok kapcsán vizsgálódik

Közzétette a hamisított alkoholos italok címkéit a cseh Egészségügyi Minisztérium
2012. szeptember 18., kedd

Közzétette a hamisított alkoholos italok címkéit a cseh Egészségügyi Minisztérium

Több tíz tonna lefoglalt élelmiszer és élelmiszer hamisítás gyanúja a NAV és a NÉBIH rajtaütésszerű akciójának eredménye
2012. szeptember 17., hétfő

Idén is kiemelten ellenőrzi a NÉBIH az import borászati termékeket

66 millió forintnyi bírság - lezárultak a nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések
2012. szeptember 12., szerda

66 millió forintnyi bírság - lezárultak a nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések

Lakossági bejelentés alapján függesztették fel több pizzéria működését Bács-Kiskun megyében
2012. augusztus 23., csütörtök

Lakossági bejelentés alapján függesztették fel több pizzéria működését Bács-Kiskun megyében

Pékáru célellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
2012. augusztus 15., szerda

Pékáru célellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

22,5 millió forintnyi bírságot szabott ki a NÉBIH a nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések során
2012. augusztus 9., csütörtök

22,5 millió forintnyi bírságot szabott ki a NÉBIH a nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések során

Közlemény - NÉBIH zöld szám a boltokban
2012. augusztus 8., szerda

Közlemény - NÉBIH zöld szám a boltokban

Közlemény - Hazánkban is megjelent a karantén listán szereplő nyugati dióburok-fúrólégy
2012. augusztus 6., hétfő

Közlemény - Hazánkban is megjelent a karantén listán szereplő nyugati dióburok-fúrólégy

Igazgatási szolgáltatási díjak mértékének és fizetésének változása 2012. augusztus 1-jétől
2012. augusztus 3., péntek

Igazgatási szolgáltatási díjak mértékének és fizetésének változása 2012. augusztus 1-jétől

Az országos, átfogó halászati ellenőrzés eredményeiről
2012. augusztus 2., csütörtök

Közlemény - Állatkínzás miatt is indítottak eljárást a második országos halászati ellenőrzés során

Országos halászati ellenőrzést tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
2012. július 30., hétfő

Országos halászati ellenőrzést tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Befőzési praktikák az élelmiszerbiztonság szemszögéből
2012. július 26., csütörtök

Befőzési praktikák az élelmiszerbiztonság szemszögéből

A fagylaltok, jégkrémek hatósági vizsgálata; jégkrémek kedveltségi vizsgálatának eredményei
2012. július 24., kedd