Magyarországi fertőző bronchitis vírus (IBV) izolátumok biológiai tulajdonságainak jellemzése állatkísérletes és molekuláris biológiai eszközökkel
NÉBIH-es kutató: Dr. Farsang Attila
Támogató szervezet: Magyar Tudományos Akadémia, Bolyai János Kutatási Ösztöndíj
A csirkék fertőző bronchitis vírusa (infectious bronchitis virus, IBV) a Nidovirales rend, Coronaviridae család, Coronavirus genusába tartozik, a madarak felső légúti rendszerét, valamint petevezetékét és veséjét károsíthatja. A vírus RNS-örökítőanyagokat a szervezetbe juttatva támadja a gazdaszervezetet, tünetként tüsszögést, köhögést, könnyezést, tollborzolást, tojástermelési zavarokat és megnövekedett vízigényt okozva. Az ellene való specifikus védekezést nehezíti, hogy rendkívül magas mutációs rátával bír és igen ragályos: direkt kontaktussal és cseppfertőzéssel terjed, de alomanyag és takarmány is közvetítheti.
Az IBV első leírása óta (Beach & Schalm, 1936) a vírus számos variánsát, illetve szerotípusát azonosították, amelyek mutációk, illetve rekombinációk révén jöttek létre (Jia et al, 1995; Lee & Jackwood, 2000). Európában a következő szerotípusok forulnak elő leggyakrabban: M41, 4/91, D274, Italian02 and D388 (QX). A járványt okozó szerotípus minél hamarabbi pontos azonosítása, biológiai sajátosságainak egzakt ismerete alapvető a járvány megfékezése és a károk enyhítése szempontjából, különösen, ha új szerotípus okozza a megbetegedéseket. A jelenlegi szabad áruforgalom, az állatok szállításának határokon átívelő szabadsága különösen fontossá teszi, hogy jobban megértsük az IBV jellemzőit, a kórokozó „viselkedését”, illetve a mögöttes genetikai okokat, mert csak ekkor lehetünk képesek hatékonyan felvenni a harcot az IBV okozta megbetegedésekkel.
Szerológiai szempontból a legfontosabb a spike protein ún. S1 egysége, amely a protektív immunitásért felelős epitópokat hordozza. Akár 5%-os változás az S1 szekvenciájában csökkentheti az adott szerotípussal szembeni oltás eredményességét. Éppen ezért ahhoz, hogy az immunizálás hatékony legyen, figyelembe kell venni az előforduló IBV szerotípusok S1 variánsait. Jelenleg az IBV több mint 20 ismert szerotípusát különböztetik meg az S1 neutralizáló képessége, valamint a kapcsolódó S1 nukleotid szekvencia alapján (Cavanagh, 2007). A 4/91 szerotípus, amely Magyarországon is előfordul, 21-25% különbséget mutat aminosav szinten más, ismert IBV szerotípusokkal szemben (Adzhar et al, 1997). Ez a különbség általánosan is kifejezhető, az egyes szerotípusok 20-25%-ban különböznek egymástól az S1 protein aminosav szekvenciáját tekintve. Ez a különbség gyenge védettséget eredményez a csirkékben a heterológ IBV törzsekkel történő fertőződés esetén. Érdekes módon már 2-3 %-nyi eltérés az S1 proitein aminosav szekvenciájában a szerotípus megváltozását idézheti elő (Cavanagh, 2007).
Mindezeket tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy a jelenlegi vakcinák nem képesek megfelelő védelmet biztosítani a heterológ IBV törzsekkel szemben. Ráadásul a az élővírus tartalmú oltóanyag vakcinatörzse maga is képes terjedni és hozzájárulni új patogén törzsek kialakulásához, amely szinte lehetetlenné teszi a virulens és a vakcinatörzs megkülönböztetését (Farsang et al, 2002).
Az IBV-nek ez a sajátsága két fontos kihívás elé állítja a baromfiágazatot:
- A diagnosztikai esszéket állandóan újra kell tervezni és bővíteni az újabb szerotípusokkal, hogy a lehető legszélesebb diagnosztikus spektrumot érjük el.
- A törzs variációk figyelembe vételével folyamatosan újabb vakcinákat kell előállítani.
