null Listeria monocytogenes kockázatcsökkentő programot megalapozó kutatások

Listeria monocytogenes kockázatcsökkentő programot megalapozó kutatások

Listeria monocytogenes kockázatcsökkentő programot megalapozó kutatások

Bár hazánkban a liszteriózisos megbetegedések csak szórványosan fordulnak elő, de mivel a kórokozó potenciálisan súlyos tüneteket (halált, vetélést) okozhat, és így az általa okozott betegségteher egy főre vetítve hatalmas lehet, ezért mindenképpen szükséges foglalkozni a csökkentésével. A legtöbb határértéki feletti termék halászati termék volt az elmúlt időszakban.

A kórokozó fontosságát tovább erősíti, hogy főként a csökkent immunitású emberekben (YOPI csoport) okoz tüneteket. Ehhez hozzájárul még az a tény is, hogy Európa – és Magyarország – társadalma is elöregedőben van, így az ilyen típusú patogének várhatóan a közeljövőben dominánsá válnak.

Mivel egy ubiquiter mikróbáról van szó, mely sokféle élelmiszerben előfordul, továbbá számos környezeti tényezőnek jól ellenáll. Ellentétben a Campylobacter-rel, ahol viszonylag szűk termékkör érintett, viszont nagyszámú megbetegedést okoz, a Listeria elleni védekezés másfajta stratégiát igényel. Jelen esetben is fontos alapvető ismereteink bővítése a mikróbáról (patogenitás, virulencia, szaporodás, túlélés, pusztulás és ezek, illetve az otthoni ételkészítési és –tárolási szokások ezekre gyakorolt hatásának prediktív modelelzése), valamint a jelenlegi helyzet felmérése (előfordulás folyamatos monitorozása), továbbá a különböző egészségi állapotok és gyógykezelések hatásának vizsgálata a liszteriózis kialakulásának kockázatára.

Ezek az eredmények beépíthetőek lesznek a hatósági ellenőrzések fókuszterületeinek kiválasztási folyamatába, illetve kiválóan felhasználhatóak a vállalkozói, valamint fogyasztói információs kampányok keretében készülő tájékoztató anyagok tervezésekor, készítésekor is. A vállalkozások számára nyújtott szaktanácsadás keretei között hozzájárulnak a technológiák helyes kiválasztásában, a fogyaszthatósági idők és tárolási körülmények meghatározásában.


Friss hírek

Palántázás a koronavírus járvány idején? Lehetséges!
2020. április 2, csütörtök

Palántázás a koronavírus járvány idején? Lehetséges!

A koronavírus járvány bizonyára elgondolkodtatja a konyhakerti kertészkedőket, mit kell másképpen csinálniuk, mint ahogyan szokták. Ebben a rendkívüli helyzetben valóban fontos a veszélyek tudatosítása és elkerülése, ennek érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei csokorba szedtek néhány hasznos tippet a veteményezők és palántázók részére.

Tovább >

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei
2020. február 21, péntek

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei 2020.

Tovább >