Országos parlagfű helyzetkép (2026.10.09.)

2026. október 12, hétfő

Október elején a parlagfüvek fejlettségi állapota továbbra is változatos képet mutat az országban. A növények fejlettsége szikleveles és 180 cm-es nagyság közötti, ám a növényméret és az elágazások száma sok helyen elmarad az eddigi években jellemzőtől.

A legfejlettebb egyedek nagysága Győr-Moson-Sopron megyében közel 200 cm, Zala megyében 200 cm-t meghaladó. Országszerte a végéhez közelít a parlagfű virágzása, a pollent szóró parlagfüvek aránya és a pollenszórás mértéke nagy arányban lecsökkent. A főhajtáson a fő virágzati tengely hossza többnyire 5-40 cm közötti. A parlagfüvek túlnyomó többsége elvirágzott, szinte már csak az újrasarjadt, és a későn kelt egyedeknél figyelhető meg virágzás. Az egész országban a termésfejlődés és a termések érése az uralkodó fejlettség és az érett magvaikat szóró egyedek száma is egyre nő. A pollenszóródás csúcsidőszaka már lezajlott, sok helyen a parlagfű pollenkoncentrációja a levegőben közepes-alacsony szintre csökkent. Az időjárási viszonyok hatására a növényeken már az elhalás jelei is mutatkoznak lombhullás, elszíneződés formájában.
A szeptember végi – október eleji időszakot enyhe őszi időjárás jellemezte, továbbá nagy hőingás a nappali maximum és éjszakai minimum hőmérsékletek között. Beköszöntöttek az első hajnali fagyok, ám nappal még gyakran a nyári melegre emlékeztető hőmérsékletekig melegedett az idő. Az őszre jellemző lehűlés csak nagyon lassú fokozatossággal mutatkozott meg. Számottevő csapadék az ország területére továbbra sem érkezett, rendkívüli aszály uralkodik. A továbbra is száraz talajállapot a lecsökkent hőmérsékleti értékekkel párosulva már nem kedvező a parlagfű csírázásához.
A szántóföldeken a folyamatos betakarítások, tarlóhántások, valamint a vetés előkészítési munkálatok révén a parlagfűvel fertőzött területek nagysága jelentősen csökkent.
A nyári betakarítású kultúrnövények tarlóinak parlagfűvel való fertőzöttsége általában alacsony vagy gyenge, ritkábban fordulnak elő erősebben fertőzött területrészek. Az aszály miatt a parlagfű csírázása a legtöbb tarlón elenyésző mértékben volt jellemző. A termelők többsége kiemelt figyelmet fordított a tarlóhántás mielőbbi elvégzésére, ahol a talaj azt lehetővé tette. Nagyon sok területen viszont a száraz talajállapotok miatt a mechanikai művelést nem tudták jó minőségben végrehajtani, ezért a gazdálkodók a szokásosnál kisebb arányban végezték el a tarlóhántást és nagyobb arányban végeztek gyomirtó szeres tarlókezelést. A fertőzött gabonatarlókon legnagyobb arányban a termésfejlődésben és termésérésben lévő egyedek jellemzők. Az őszi káposztarepce vetése zajlik vagy helyenként befejeződött azokban a térségekben, amelyek talajviszonyai alkalmasak a munka elvégzésére, de az ország nagy részén nagyon nagy mértékben akadályozzák ezt a száraz viszonyok. Sok helyen, ahol elvetésre került a kultúrnövény, a csírázás akadályozott. Ahol kikelt a repce, ott a szikleveles és 6 leveles állapot közötti fejlettség jellemző. Ahol lehetséges, az őszi gabonák magágy-előkészítése zajlik, helyenként a vetés is megkezdődött, azonban hazánk döntő részén a száraz talajállapotok nem kedvezőek a munka megfelelő minőségben való végrehajtásához.
A napraforgó betakarítása a végéhez közeledik az országban, több megyében már be is fejeződött. A még lábon álló növények többnyire barnaérés - növényszáradás fejlettségűek. A napraforgó magassága alacsonyabban alakult a korábbi években jellemzőnél, valamint az alsó levelek száradása is sok helyen korábban megtörtént. A napraforgó a kukoricánál jobban bírta az aszályt, de általában a zöld tömegének nagy részét hamar elvesztette. A nyár során többször jelentkező, valamint jelenleg is tartó rendkívüli aszály következményeként sok napraforgótáblán a levelek súlyos száradása következett be, továbbá sok területen a kaszatképződés is sérült. Az aszály által legjobban sújtott térségekben kényszerérés következett be. A gyomirtás a legtöbb helyen sikeres volt, a parlagfű ellen hatékonynak bizonyult, az állományokban, valamint a tarlókon a parlagfűfertőzés nem jelentős, valamint a rendkívül száraz körülmények sem kedveztek a további térnyerésének. A napraforgó területeken parlagfű elsősorban a sikertelenül gyomirtott táblarészeken, tőhiányos állományokban, táblaszéleken, táblaszegélyeken, forgókban és műtárgyak mentén fordul elő jelentősebb mennyiségben. A még be nem takarított fertőzött területeken jellemző már, hogy a parlagfű túlnőtte a napraforgót. A napraforgó állományszárítására az átlagosnál jóval kisebb területen volt szükség, mivel a növények nagy arányban leszáradtak.
A kukoricaállományok betakarítása folyamatban van, a megyék többségében már a végéhez közeledik. Azokon a táblákon, ahol folyamatban van a betakarítás, a növény teljesérés-növényszáradás állapotban található meg. Az állományok többnyire parlagfűmentesek vagy a parlagfű csak kis mennyiségben, elvétve található meg bennük. Jelentősebb parlagfűfertőzés elsősorban a sikertelenül gyomirtott táblarészeken, a táblaszéleken, táblaszegélyeken, a forgókban és a műtárgyak mentén fordul elő. A hosszú ideig tartó rendkívüli aszály nagyon súlyos károkat okozott a kukoricanövényeken az ország nagy részén. Az állományok alacsonyabbak az átlagosnál. A levelek nagymértékben leszáradtak, cső a növények egy részénél nem is képződött. A hosszú szárazság miatt a növények egy része szinte teljes mértékben elszáradt. Az Alföldön a legszárazabb térségekben, öntözés nélkül az állományok sok területen gyakorlatilag elszáradtak, felsültek, a csőképződés elmaradt. Sok területen kényszerültek a gazdálkodók a silózással történő kényszerbetakarításra. Mostanra a szemes kukorica betakarításával a parlagfű is megsemmisül.
Az ültetvényekben a parlagfűfertőzés mértékét az ültetvények kultúrállapota határozza meg, így változatos képet mutat. A kémiai gyomirtást, a kaszálásokat vagy mechanikai sorközműveléseket többnyire elvégezték. Több gazdálkodó sorközművelést végzett míg kellő mennyiségű nedvesség volt a talajban, de a nyár legnagyobb részében a talajállapotok ezt nem tették lehetővé. Amelyik ültetvényben a gyomirtást megfelelően elvégezték, ott parlagfű nem vagy alig található, ám az elhanyagolt ültetvényekben és a friss telepítésekben helyenként nagyobb számban van jelen. A rendkívül száraz körülmények nem kedveztek a parlagfű térnyerésének az ültetvényekben sem, a gyomnövények többsége a legtöbb ültetvényben kisült.
A parlagfű legnagyobb mennyiségben táblaszéleken, táblák szegélyében, műtárgyak mentén, a sikertelenül gyomirtott területeken, kiritkult táblarészeken, parlagon hagyott területeken, mezőgazdaságilag nem művelt területeken, ruderáliákon, utak szélén, árokpartokon, elhanyagolt zártkertekben fordul elő.
A ruderális területeken országszerte változatos képet mutat a parlagfű fejlettsége. Általában a ruderális területeken találhatóak a legnagyobb méretű és legfejlettebb parlagfüvek, amelyeknél is a termésfejlődés és a termések érése a jellemző fejlettség. Október elejére a parlagfű csírázása a legtöbb területen jelentősen visszaesett vagy megszűnt. A csapadékszegény és hűvös tavaszi időjárás, valamint a nyár során jellemző száraz talajállapotok miatt a parlagfű kisebb borítottsággal van jelen. Az utak mentén folyamatosan végzik a kaszálást.


Friss hírek

2026. szeptember 14, hétfő

Országos parlagfű helyzetkép (2026.09.11.)

Szeptember elején a parlagfüvek fejlettségi állapota továbbra is változatos képet mutat az országban. A növények fejlettsége szikleveles és 160 cm-es nagyság közötti, ám a növényméret és az elágazások száma sok helyen elmarad az eddigi években jellemzőtől.

Tovább >

A Nébih idén már mintegy 400 kiskultúrára engedélyezett növényvédőszer-felhasználást

2026. október 12, hétfő

A Nébih mint a növényvédőszerek engedélyezésére kijelölt hatóság Magyarországon, prioritásként kezeli, hogy a kisebb területet elfoglaló, úgynevezett kiskultúrák termesztése is biztonságos, kiszámítható és jövedelmező legyen. A munka különböző szakmai szervezetekkel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Növényvédelmi Szövetség, FruitVeb, Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint növényvédőszer gyártókkal szorosan együttműködve folyik. Célja, hogy a szükséghelyzeti engedélyek helyett a már forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények elérhetőek legyenek a különböző kiskultúrák termesztése során is.

A Kiskultúrás munkacsoport összetett tevékenységet végez, amely során a NAK összegyűjti a hazai kiskultúrás növénytermesztés szempontjából fontos igényeket, melyeket a Nébih szakértői megvizsgálnak. Amennyiben a rendelkezésre álló dokumentáció alapján a szakértők által elvégzett kockázatértékelés sikeres, a forgalmazási és felhasználási engedéllyel rendelkező növényvédőszer készítmények engedélyokiratába bekerül az adott kiskultúrára vonatkozó növénytermesztési technológia.
Az idei évben szeptember közepéig mintegy 398 új kiskultúra felhasználás vált elérhetővé a növénytermesztési szakemberek és a gazdálkodók számára. A Nébih 13 új növényvédőszer készítmény forgalmazási és felhasználási engedélyokiratában 148 kiskultúra technológiát is beépített, továbbá 32 már engedélyokirattal rendelkező készítmény esetében 250 kiskultúrára vonatkozó felhasználásra is megtörtént az engedélyokiratok kiterjesztése.  
A 2026 évi kiskultúrás engedélyokirat kiterjesztések és az új engedélyek részletesen a Nébih portálon elérhetőek:
https://portal.nebih.gov.hu/-/kiskulturas-engedelyek 


Friss hírek

2026. október 9, péntek

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezéshez

Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate Zeon 5 CS, Decis Forte, Lamdex Extra rovarölő szerek és az Oroganic gomba-, rovar- és atkaölő szer kijuttatására. Az engedélyek célja, hogy elősegítse a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni hatékony védekezést. A készítmények 2026. október 9. és 2027. február 5. között felhasználhatóak országosan, mezőgazdasági és kertészeti kultúrákban, közterületeken és házi kertekben földi permetezéssel történő kijuttatással.

Tovább >

2026. október 9, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 3 baromfitartó gazdaságban, 4 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 36 vadmadárból mutatták ki a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >

null Komárom-Esztergom megye – 33. számú vizsgálat – Oroszlány Város Óvodái, Brunszvik Teréz Óvoda Tálalókonyha

Komárom-Esztergom megye – 33. számú vizsgálat – Oroszlány Város Óvodái, Brunszvik Teréz Óvoda Tálalókonyha

Komárom-Esztergom megye – 33. számú vizsgálat – Oroszlány Város Óvodái, Brunszvik Teréz Óvoda Tálalókonyha

33. számú vizsgálat – (főző- és tálalókonyha)

A mintavétel helye:

Oroszlány Város Óvodái, Brunszvik Teréz Óvoda Tálalókonyha
(2840 Oroszlány, Bánki D. u.67.)

 

A menü minősítése:

ÁTLAGOS

 

 

Menü: Paradicsomleves betűtésztával, Rántott halfilé, petrezselymes rizzsel,
Tartármártás

 

 

 

Mintavétel ideje: 2017. november 29.

Mintavételi alap :  548 adag
A vizsgált menüt fogyasztó korosztály: Óvodás

Főzőkonyha: u.a
 

 

Részletes érzékszervi minősítés:

Paradicsomleves betűtésztával (2 dl/adag)

Külső megjelenés: Fényes, tűzpiros színű lében sok betűtészta, tetején zsiradék cseppek láthatók. Sok törött tészta.
Állomány: A lé hígan folyó, a tészta kissé szétfőtt, kissé túl puha.
Illat: Kellemes, jellegzetes paradicsom illat érezhető. Idegen szagtól mentes.
Íz: Édeskés, jellegzetesen paradicsomos. Idegen íztől mentes.

 

 

 

 

 

 Rántott halfilé, petrezselymes rizzsel (7 + 18 dkg /adag)

Külső megjelenés: Nagy szelet panírozott halfilé aranybarna bundában. A halhús fehér színű, helyenként néhány barna folt látható. A rizs hosszúszemű, kevés törmelékkel, zöldes színű a sok petrezselyemlevéltől.
Állomány: A panír visszapuhult, kevésbé ropogós. A halhús jellegzetes rostos textúrája felismerhető, jól átsült. A rizs többségében pergős, de néhány kisebb összetapadt csomót tartalmaz.
Illat: A halfilé olajos illata nem túl kellemes, használt olajra emlékeztető. A rizs illatában a petrezselyem dominál.
Íz: Összhatásában a panír kevésbé kellemes olajos íze dominál, ami kissé rontja az ízhatást, kevésbé harmonikus, kissé sós.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tartátmártás (0,5 dl/adag)

Külső megjelenés: Fényes, krémfehér színű.
Állomány: Sűrű, krémes állományú.
Illat: Kellemes, aromás, majonézes. Idegen szagtól mentes.
Íz: Kellemes, édeskés, savanykás, harmonikus. Idegen íztől mentes.

 


Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >

2026. augusztus 25, kedd

Engedélyköteles állati eredetű élelmiszer-előállító létesítmények engedélyezése

Engedélyköteles létesítmények: vágóhidak, húsdaraboló üzemek, húskészítmény előállítók, tej üzemek, tojás csomagolók és tojástermék előállítók, halászati termék előállítók,vadfeldolgozók, hűtőházak, bélüzemek.

Tovább >