null Illegális faanyag-kereskedelmi tevékenységek Magyarországon: a 2024-es év összefoglalója

Illegális faanyag-kereskedelmi tevékenységek Magyarországon: a 2024-es év összefoglalója

2025. május 6, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a tavalyi évben a faanyag-kereskedelmi lánc felügyelete kapcsán elvégzett ellenőrzési adatai, valamint más hatóságoktól, szervektől kapott statisztikai adatok alapján 2024-ben is elkészítette elemzését a hazai illegális fakitermelés és kereskedelem helyzetéről. Az idei elemzés már nyolc év adatainak összehasonlításával készült.

  • Az elemzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is extrém magas kockázatú maradt, míg Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kockázati besorolása magas lett.
  • Amíg Baranya, Bács-Kiskun, Nógrád, Somogy és Zala vármegyék közepesen magas kockázati besorolást kaptak 2024-ben, addig Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém vármegyék közepes kockázati kategóriába kerültek.
  • Komárom-Esztergom vármegye 2024-ben alacsony közepes kockázatú vármegye lett, de Budapest főváros, Békés és Csongrád-Csanád vármegyék alacsony kategóriába kerültek.

Az illegális fakitermelés és kereskedelem visszaszorításának legfontosabb céljai továbbra is:

  • a klímaváltozás megelőzése és káros hatásainak enyhítése (mivel a meglévő, fával borított területek védelmét, fejlesztését szolgálja);
  • a fagazdaság kifehérítése és a faalapú termékekkel kapcsolatos fogyasztói bizalom növelése.

Az idei évben elkészített részletes elemzést a Nébih a honlapján elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1211695225/Illegalis+fakitermeles+kockazata+2016-2024.pdf

A kockázati pontszámok változása rámutat arra, hogy

  • az EUTR ellenőrzések gyakorisága, hatékonysága és következetessége a jogkövetési hajlandóság emelkedését eredményezte például Budapesten, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben, ugyanakkor
  • további fokozott EUTR ellenőrzések szükségesek az extrém magas és magas kockázati besorolású vármegyékben, annak ellenére, hogy a Nébih már 2023-ban is összehangolt ellenőrzéseket tartott a vármegyei rendőrséggel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében,
  • az EUTR ellenőrzések során az évek előre haladásával az ismételt jogsértéseknél, azaz a visszatérő (visszaeső) jogsértőknél a szankciók egyre súlyosabbak lettek, amely gyakorlatot tovább kell folytatni a kívánt eredmény elérésig.

A 2024. évi adatok feldolgozását követően a vármegyék besorolása a következők szerint alakult:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is extrém magas kockázatú vármegye maradt, de már a 2022. évet megelőző öt évben is nagyon magas kockázati besorolású volt.
  • 2024-ben nagyon magas kockázati besorolást egyetlen vármegye sem kapott.
  • Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék 2024-ben magas kockázati besorolást kaptak. Amíg Pest vármegye kockázati besorolása egy kategóriát javult az előző évihez képest, úgy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kockázati besorolása viszont egy kategóriát romlott.
  • Baranya, Bács-Kiskun, Nógrád, Somogy és Zala vármegyék közepesen magas kockázati besorolást kaptak 2024-ben. Baranya és Zala vármegyék kockázati besorolása egy kategóriát romlott, míg Bács-Kiskun, Nógrád és Somogy vármegyék kockázati besorolása nem változott a 2023-as besoroláshoz képest.
  • Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém vármegyék közepes kockázati besorolást kaptak 2024-ben. Amíg Fejér vármegye kockázati besorolása egy kategóriát romlott, addig Heves és Veszprém vármegyék kockázati besorolása egy kategóriát javult 2023-hoz képest. Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Vas vármegyék kockázati besorolása nem változott a 2023-as besoroláshoz képest.
  • Komárom-Esztergom vármegye 2024-ben alacsony közepes kockázatú vármegye lett, ezzel egy kategóriával javult a vármegye kockázati besorolása 2023-hoz képest.
  • Budapest főváros, Békés és Csongrád-Csanád vármegyék alacsony kockázati besorolást kaptak 2024-ben. Amíg Budapest főváros kockázati besorolása két kategóriát javult 2023-hoz képest, addig Békés és Csongrád-Csanád vármegyék kockázati besorolása nem változott egy év alatt.

A száraz adatok hátterét adó konkrét ellenőrzések közül a legtöbb tanulsággal szolgáló esetek a következők voltak.
Kiterjedt tűzifa-kereskedői hálózatot buktattak le a Nébih ellenőrei a Nyugat-Dunántúlon.
A tűzifacsalók 2024-ben is folyamatosan aktívak voltak, gyakran az állami erdőgazdaságok nevével visszaélve kínáltak eladásra illegális eredetű tűzifát.

Ezzel kapcsolatban több közlemény is megjelent a Nébih portálon:
https://portal.nebih.gov.hu/-/erdogazdasag-nevevel-visszaelve-igertek-tuzifat-a-csalok
https://portal.nebih.gov.hu/-/ismet-egy-erdogazdasag-nevevel-eltek-vissza-a-tuzifacsalok
https://portal.nebih.gov.hu/-/a-tuzifacsalok-folyamatosan-aktivak-ezuttal-a-pilisi-parkerdo-neveben-probalkoznak
https://portal.nebih.gov.hu/-/elovigyazatossagra-int-a-nebih-ujabb-tuzifacsalasra-derult-feny

A tavalyi év során a tűzifacsalók az állami erdőgazdaságok mellett magán erdőgazdálkodó nevét is felhasználták illegális tevékenységükhöz. Az ehhez kapcsolódó cikk:
https://portal.nebih.gov.hu/-/csak-korultekinto-vasarlassal-lehet-elkerulni-a-tuzifacsalokat

Az egyik legnagyobb közösségi platformon továbbra is aktívak a tűzifacsalók, ezért a Nébih senkinek sem ajánlja, hogy a Facebook-on keresztül rendelje meg a tüzelőjét.

Az elmúlt évben fontos változás volt, hogy 2024. július 1-től a Nébih felé elektronikus úton előzetesen szükséges bejelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket. 2024-ben az 50 m3-t meghaladó fakitermelések kockázatelemzésen alapuló kiválasztásos ellenőrzéseinél számos esetben az derült ki, hogy a bejelentő ugyan saját célú felhasználást jelentett be, a valóságban viszont értékesítette a kitermelt faanyagot, amely a bejelentett mennyiséget jelentősen meg is haladta. Fontos ezért hangsúlyozni, hogy a fásításban saját célú felhasználásra bejelentett fakitermelésből származó erdei faválaszték kereskedelmi forgalomba nem hozható, ez alól hatáskör hiányában utólag sem tud felmentést adni a Nébih.
2024-ben mintegy 718 m3 elkobzott faanyag ingyenes tulajdonba adása történt meg, elsősorban a pályázó önkormányzatok részére.

Az EUTR hatóság 2024. évi ellenőrzési tevékenységének kiemelt mutatószámai:

Bírságok (tárgyévben lezárt és folyamatban lévő ügyek együtt)

  • erdővédelmi és eljárási bírságok száma

240 db

  • kirótt pénzügyi szankciók összege

75 260 000 Ft

Elkobzott fatermék mennyisége

  • tűzifa

173,96 m3

Regisztrált láncszereplők száma

9359 db

Faanyag ingyenes tulajdonba adása

  • mennyiség (tűzifa és oszlop)

717,47 m3

  • kedvezményezett szervezetek száma

21 db

 

Fontos! Bárki hozzájárulhat a Nébih eredményes hatósági ellenőrzéseihez. Kérjük, amennyiben gyanús vagy illegális faanyag-kereskedelmi tevékenységet észlel, haladéktalanul jelezze azt az eutr@nebih.gov.hu e-mail címen!
 


Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >