Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai intézkedések

Legutóbbi frissítés: 2025.05.05. 09:31

A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében az országos főállatorvos rendkívül szigorú hatósági intézkedéseket rendelt el.

A védő- és megfigyelési körzeteket bemutató országos térkép, illetve az érintett vármegyét ábrázoló térkép, valamint a korlátozással érintett települések listája megtekinthető a Nébih ragadós száj- és körömfájás tematikus oldalán.

A ragadós száj- és körömfájással kapcsolatos, folyamatosan frissülő kereskedelmi információk elérhetőek a Nébih tematikus honlapján. 

1. Valamennyi korlátozás alá eső területre vonatkozó intézkedések

  • A korlátozott területekre tilos a fogékony állatok beszállítása. 
  • Az RSzKF-re fogékony állatok harmadik országokba, illetve más tagállamba történő kiszállítása bármilyen célra tilos.
  • tilos minden állatfajt bemutató vásár, bemutató, rendezvény megtartása 2025. május 5-ig.
  • A nagylétszámú tejtermelő gazdaságoknak heti rendszerességgel elegytej-mintát kell venni a telep hűtőjéből és azt a járási hivatalba eljuttatni surveillance vizsgálatok céljára. A vizsgálatok állami költségre történnek. 

2. A szlovákiai, valamint a hazai kitörések 10 kilométeres körzetébe (védő- ill. megfigyelési körzet) eső településekre vonatkozó intézkedések:

  • Ezen települések teljes közigazgatási területén található háztáji sertésállományok és egyéb fogékony fajok házi vágása javasolt, a járvány terjedésének megelőzése érdekében. Ezt előzetesen be kell jelenteni az illetékes járási hivatalba. 
  • Azokban a tenyészetekben, ahol az állatok házi vágása nem végezhető el, a levágásukat Magyarországon található, arra kijelölt vágóhídon lehet elvégeztetni. A kijelölt vágóhidak listája az alábbi linken található: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf-vagohidak. Az erre a célra kijelölt vágóhidat és az elszállítást végző jármű tulajdonosát a feladat elvégzése érdekében aktív közreműködésre kell kötelezni, a közreműködéssel okozott kár mértékéig kártalanítás megfizetése mellett. 
  • Az állatok kijelölt vágóhídra történő szállítása előtt azokból a szállítást megelőző 48 órában mintát kell venni. A szállítás csak a vizsgálatok kedvező eredményének kézhez vétele után történhet meg.
  • Az állatok tulajdonosai a még nem vágásérett, illetve nem vágási céllal tartott sertések és egyéb fogékony állatfajok levágatása esetén az állatok piaci értéke mértékéig kártalanításra jogosultak.
  • A kitörések 10 kilométeres körzetében az RSzKF-re fogékony állatokat zártan kell tartani, azok sem legelőre, sem karámba, sem kifutóba nem engedhetők ki, etetésüket és itatásukat is zárt körülmények között kell végezni. A korlátozás május 5-ig érvényes.
  • A sertéstől eltérő, RSzKF-re fogékony állatok esetében is lehetőség van vágóhídon elvégzett levágatás engedélyezésére. A levágott, még nem vágásérett illetve nem vágási céllal tartott állatok levág(at)ásuk esetén azok piaci értéke mértékéig azok tulajdonosai kártalanításra jogosultak. Az így levágatott állatokból a sertésekre vonatkozóan leírtak szerint mintát kell venni RSzKF vizsgálat céljára.
  • A megfigyelési körzetből származó állatok friss húsa a kijelölt vágóhídról nem szállítható ki más tagállamba vagy harmadik országba. A megfigyelési körzetből származó állatok friss húsa a kijelölt vágóhídról kizárólag az (EU) 2020/687 rendelet VII. melléklete szerinti kockázatcsökkentő kezelést végző húskészítmény-előállító létesítménybe kerülhet tovább. A friss hús szállítása során a nyomonkövetést biztosítani kell, továbbá a friss húst az (EU) 2020/687 rendelet IX. melléklettében előírtak szerint kell jelölni (keresztezett ovális).

3. A további korlátozás alá eső területre (Győr-Moson-Sopron vármegye teljes területe a kitörések 10 kilométeres körzetén kívül és Komárom-Esztergom vármegye Komáromi, Tatai és Esztergomi járása, Veszprém vármegye Pápai járása, Vas vármegye Celldömölki járásból: Csönge, Kemenesmagosi, Kemenessömjén, Kenyerei, Pápoc, Szergény, Vönöck; Sárvári járásból: Csánig, Nick, Répcelak) vonatkozó intézkedések

  • A fogékony állatok mozgatása (beleértve azoknak technológiai célú mozgatását is) 2025. április 21. éjfélig tilos. Ezt követően a fogékony állatok a további korlátozás alá eső területen belül való technológiai mozgatása és kijelölt vágóhídon történő azonnali vágásra való mozgatása lehetséges. A további korlátozás alá eső területen kívül kizárólag Magyarország területén belül, azonnali vágásra szállíthatóak kijelölt vágóhídra a mintavételi előírásoknak megfelelően, a lentebbi pontok szerint.   
  • A további korlátozás alá eső területről RSzKF-re fogékony állatfaj esetében az állatok kizárólag azonnali vágásra szállíthatóak ki, kizárólag Magyarországon található, arra kijelölt vágóhídra. A kijelölt vágóhidak listája az alábbi linken található: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf-vagohidak.
  • Az állatok kijelölt vágóhídra történő szállítása előtt azokból a szállítást megelőző 48 órában mintát kell venni. A szállítás csak a vizsgálatok kedvező eredményének kézhez vétele után történhet meg. 
  • A további korlátozás alá eső területről származó állatokból előállított friss hús a kijelölt vágóhídról nem szállítható ki más tagállamba vagy harmadik országba. 
  • Az RSzKF-re fogékony állatok további korlátozás alá eső területen belüli technológiai mozgatása engedélyezett.
  • A további korlátozás alá eső területen: 

o    minden RSzKF-re fogékony állatfaj esetében legeltetési tilalom van érvényben annak visszavonásáig.
o    a fogékony fajokhoz tartozó vadfajok újratelepítése tilos.
o    a sperma, petesejt és embrió gyűjtése a fogékony fajokhoz tartozó állatokból tilos. 
o    a fogékony fajokhoz tartozó állatokból kizárólag a 2025. február 20. előtt gyűjtött sperma, petesejt és embrió szállítható ki.
o    az RSzKF-re fogékony fajokhoz tartozó állatok mozgó mesterséges termékenyítése és természetes fedeztetése tilos

o A területen előállított nyers tej mind tejházból, mind tejbegyűjtőből kizárólag Magyarország területén található feldolgozóüzembe szállítható, hőkezelésre. Lehetőség szerint korlátozás alá eső területhez legközelebbi üzemet kell választani.   

o 2025. május 5-ig tilos a fogékony állatok saját telepi alkalmazásban álló foglalkoztatottaktól eltérő szolgáltató által végzett nyírása, körmölése, továbbá a napi rendszerességgel végzett munkafolyamatokon kívüli egyéb tevékenységek, kivéve azon egyéb tevékenységeket, melyek elhalasztása az állat életét veszélyeztetné.

o Április 24-től a vadászatra jogosult feladata a fogékony vadfajokból történő mintavétel, amelynek elvégzéséért állami kártalanításra jogosult. A további korlátozás alatt álló területeken elejtett fogékony vadfaj testének felhasználásával nem kell megvárni a vizsgálat eredményét, azonban annak a vadnak a teste, amelyből vizsgálatra alkalmatlan mintát adnak le vagy egyáltalán nem küldenek mintát, nem kerülhet forgalomba! Utóbbi esetekben a teljes testet fogyasztásra alkalmatlannak minősül és azt állami kártalanítás nélkül elkobozzák.

4. Magyarország teljes területén tilos minden fogékony állatfajt bemutató vásár, bemutató, rendezvény megtartása 2025. május 5-ig. 

A fogékony állatfajt tartó turisztikai helyeken (pl. állatkert, vadaspark, vadaskert, cirkusz) fokozottan kell figyelni az általános járványvédelmi elvek betartására és az állatok látogatókkal való közvetlen kapcsolatának minimalizálására.

5. Az érintett magyar-szlovák határátkelőhelyeken fertőtlenítő pontokat telepítettek. 

6. Április 4-től tilos átszállítani az RSzKF fogékony állatfajokat Győr-Moson-Sopron vármegye teljes területét, valamint Komárom-Esztergom vármegye három járását (Komárom, Esztergom és Tata) érintően. 

 

Fontosabb jogszabályok:

A vonatkozó EU jogszabály, a Bizottság (EU) 2025/672 végrehajtási határozata (2025. március 31.) a ragadós száj- és körömfájás magyarországi és szlovákiai kitöréseivel kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedésekről és az (EU) 2025/613 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről

 


Friss hírek

2025. május 1, csütörtök

Felhívás az állattartókhoz: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések továbbra is érvényben vannak. Bár a rábapordányi eset óta nem igazoltunk új fertőzést, a vírus rendkívüli ragályossága és hosszú lappangási ideje miatt továbbra is elengedhetetlen, hogy minden állattartó maradéktalanul betartsa az érvényes járványvédelmi előírásokat és óvintézkedéseket.

Tovább >

2025. április 30, szerda

Lezárult a Nébih által koordinált tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Véget ért az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés időszaka, amely a húsvéthoz köthető gasztronómiai hagyományokat figyelembe véve, az ünnepi időszakban leginkább keresett élelmiszerek előállítására fókuszálva – március 24. és április 18. között zajlott. A vizsgálatokat a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek hatósági ellenőrei végezték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával. A tavaszi akció során közel 2 tonnányi élelmiszertételt vont ki a hatóság a forgalomból, és összesen 5 millió forint bírság kiszabására kerül sor.

Tovább >

Felhívás az állattartókhoz: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!

2025. május 1, csütörtök

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések továbbra is érvényben vannak. Bár a rábapordányi eset óta nem igazoltunk új fertőzést, a vírus rendkívüli ragályossága és hosszú lappangási ideje miatt továbbra is elengedhetetlen, hogy minden állattartó maradéktalanul betartsa az érvényes járványvédelmi előírásokat és óvintézkedéseket.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet arra, hogy több korábbi intézkedést módosítottak vagy meghosszabbítottak, valamint új előírások is hatályba léptek.

A fertőzéssel érintett öt szarvasmarha-telepet a hatóságok az Állategészségügyi Operatív Törzs irányításával felszámolták. Az érintett telepeken jelenleg is folyik a hatósági előírások szerinti fertőtlenítés és takarítás, amely a majdani újratelepítés feltétele. A Nébih és a vármegyei hatóságok országszerte rendszeres ellenőrzéseket végeznek az állattartó telepeken, ellenőrzik az intézkedések betartását és mintavételeket végeznek.

A járvány további terjedésének megakadályozása érdekében kulcsfontosságú az alábbi intézkedések betartása:
•    Szigorú belépési rend a telepekre 
•    Fertőtlenítő szerek alkalmazása 
•    Védőruházat viselése 
•    Más gazdaságok állataival való közvetlen érintkezés kerülése 

Emellett a hatóság további kiegészítő intézkedéseket is elrendelt. 2025. május 5-ig meghosszabbítottuk a fogékony állatok külső szolgáltató általi nyírásának, körmölésének és egyéb, nem napi szintű tevékenységeinek tilalmát. Kivételt csak az állat életét közvetlenül veszélyeztető esetek képeznek. A nagylétszámú tejtermelő gazdaságoknak heti rendszerességgel elegytej-mintát kell venniük a telep hűtőjéből, és azt a járási hivatalba kell eljuttatni surveillance vizsgálat céljából (az állam költségén). Az úgynevezett további korlátozás alatt álló területeken ezentúl a vadászatra jogosultak kötelesek mintát venni a fogékony vadfajokból. Az elejtett állat testének felhasználása nem függ a vizsgálat eredményétől, azonban mintavétel nélküli vagy alkalmatlan minta esetén a teljes testet forgalomképtelennek minősítik, állami kártalanítás nélkül elkobozzák.

A mindenkori hatályos intézkedések részletes listája a Nébih hivatalos portálján elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/-/ragados-szaj-es-koromfajas-jarvany-kapcsan-elrendelt-hazai-intezkedesek

A hatóság fokozott ellenőrzéseket végez az ország egész területén. A cél: a teljes állatállomány védelme. Az állattartók ezeket a tüneteket soha ne hagyják figyelmen kívül! Amennyiben az alábbi tüneteket tapasztalja állatán, azonnal értesítse az állatorvost vagy a hatóságot: étvágytalanság, levertség, depresszió, láz, sántaság, csökkent tejtermelés, nyáladzás, újszülöttek hirtelen elhullása, hólyagok, sebek a szájban, nyelven, tőgyön, lábvégeken.

A betegség bejelentési kötelezettség alá esik.
Gyanú esetén azonnal értesítse: az ellátó állatorvost, vagy a járási hivatal állategészségügyi osztályát vagy hívja a Nébih Zöldszámát: +36 80 263 244 
A bejelentés elmulasztása jogkövetkezményekkel jár.

Részletes információ: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf


Friss hírek

2025. április 30, szerda

Lezárult a Nébih által koordinált tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Véget ért az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés időszaka, amely a húsvéthoz köthető gasztronómiai hagyományokat figyelembe véve, az ünnepi időszakban leginkább keresett élelmiszerek előállítására fókuszálva – március 24. és április 18. között zajlott. A vizsgálatokat a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek hatósági ellenőrei végezték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával. A tavaszi akció során közel 2 tonnányi élelmiszertételt vont ki a hatóság a forgalomból, és összesen 5 millió forint bírság kiszabására kerül sor.

Tovább >

2025. április 29, kedd

Adatközlés - Az elmúlt időszakban több, mint 1500 RSZKF-vírusra fogékony vadállat laborvizsgálata történt meg, mind negatív

Kérjük a sajtót, hogy hiteles tájékoztatással segítse a vírus elleni védekezést. Nem történt és nem történik adateltitkolás az RSZKF (ragadós száj- és körömfájás) vírus elleni hatósági vizsgálatokkal kapcsolatban. A Nébih laboratóriuma több mint 1500 vadmintát vizsgált meg és egyik esetben sem mutattak ki RSZKF-fertőzést.

Tovább >

null Tájékoztató az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) bevezetésével kapcsolatban

Tájékoztató az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) bevezetésével kapcsolatban

2014. december 19, péntek

A 2015. január 1-jével induló, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által üzemeltetett, EKÁER célja az ÁFA megfizetésével összefüggő visszaélések visszaszorítása és az élelmiszer-biztonság növelése.

Az EKÁER-ről részletes információkat a http://ekaer.nav.gov.hu/ weboldalon találhatnak.

Az EKÁER rendszer az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozó termékek esetén kizárólag a FELIR (élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer) azonosítóval rendelkező ügyfelek szállítmányához ad számot.

A NÉBIH FELIR kereső alkalmazásának oldalán (http://portal.nebih.gov.hu/web/guest/felir-kereso) ellenőrizhető, hogy

  • a forgalmazott termék a vámtarifaszám alapján FELIR köteles-e,
  • egy adott vállalkozása a TEÁOR száma alapján FELIR regisztráció kötelezett-e, valamint,
  • az adott vállalkozás rendelkezik-e FELIR azonosítóval.

Aki a FELIR hatálya alá tartozó tevékenységet végez, és nem rendelkezik azonosítóval, regisztrálnia kell magát.

A regisztráció a nem mezőgazdasági kistermelőként adózó ügyfelek részére felügyeleti díj bevallás benyújtása mellett történik, a bevallási felület a NÉBIH honlapján (http://portal.nebih.gov.hu/felugyeleti-dij) – a kitöltési segédlettel együtt – elérhető. A bevallást elektronikus úton kell teljesíteni, amelynek használatához a bevallásra kötelezett vagy annak meghatalmazottja részéről ügyfélkapus regisztráció szükséges. Az ügyfélkapus rendszer aktiválását bármelyik okmányirodában, kormányhivatali és adóhatósági ügyfélszolgálaton és a külképviseleteken személyesen lehet kezdeményezni, részletesebb információ a Kormányzati portálon (www.magyarorszag.hu) található.

Amennyiben érvényes őstermelői igazolvánnyal rendelkezik az ügyfél, és nem találja magát a FELIR nyilvántartásban, forduljon a NÉBIH Földművelésügyi Igazgatóságához (fmig@nebih.gov.hu).

Amennyiben az ügyfél 2014-ben érvényes bevallást nyújtott be, biztosan rendelkezik FELIR azonosítóval, ha azonban elmulasztotta a bevallási kötelezettséget teljesíteni, a pótbevallás benyújtásával egyidejűleg a FELIR nyilvántartásba vétel is megtörténik. Ha tevékenységét 2014-ben kezdte meg az ügyfél, és ezért az idei évben nem vonatkozott rá a bevallási kötelezettség, akkor nullás bevallás leadása mellett nyilvántartásba veszi a hivatal.

A rendszer másik sarkalatos pontja, hogy élelmiszer uniós tagállamból történő behozatala esetén azt csak a 3/2010 (VII. 5.) VM rendelet alapján bejelentett első magyarországi tárolási helyen engedi kirakodni. A rendelet szerint azoknak az élelmiszer-vállalkozásoknak, amelyek harmadik országból vagy uniós tagállamból élelmiszert forgalomba hozatal vagy tovább feldolgozás céljából behoznak, regisztrálniuk kell magukat és azt a telephelyet, első magyarországi tárolási helyet, ahol az árut először betárolták.

A regisztrált első magyarországi tárolási helyek a NÉBIH weboldalán található kereső (http://portal.nebih.gov.hu/elso-betarolasi-hely-kereso) segítségével elérhetők.

Amennyiben valamely vállalkozás első tárolási helyet üzemeltet és nem találja adatait az adatbázisban, nyilvántartásba vételi kérelmével növényi alaptermék forgalmazása estén forduljon a területileg illetékes megyei kormányhivatal növény és talajvédelmi igazgatóságához, egyéb élelmiszer esetében a területileg illetékes járási állategészségügyi hivatalhoz.

A nyilvántartásba vett ügyfelek részére a FELIR azonosítóról szóló tájékoztató levelek postai úton megküldésre kerülnek.

Elérhetőségeink:

NÉBIH ügyfélszolgálat: 06-1/336-9024; felir@nebih.gov.hu elektronikus levélcím.


Friss hírek

2025. május 5, hétfő

Pest vármegye - 08. számú vizsgálat - Tálalókonyha - Zebegény

Pest vármegye - 08. számú vizsgálat - Tálalókonyha - Zebegény

Tovább >

2025. május 1, csütörtök

Felhívás az állattartókhoz: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések továbbra is érvényben vannak. Bár a rábapordányi eset óta nem igazoltunk új fertőzést, a vírus rendkívüli ragályossága és hosszú lappangási ideje miatt továbbra is elengedhetetlen, hogy minden állattartó maradéktalanul betartsa az érvényes járványvédelmi előírásokat és óvintézkedéseket.

Tovább >