Az eritrit károsíthatja a vér-agy gátat, növelve a stroke kockázatát

2025. december 23, kedd

A Coloradoi Egyetem felmérése szerint az eritrit károsíthatja a vér-agy gát sejtjeit, azt a védővonalat, amely beengedi a tápanyagokat, de meggátolja a káros anyagok bejutását az agyba.

A kutatók a sejteket akkora eritritszintnek tették ki, amely egy azzal édesített üdítő elfogyasztása után a vérben jellemző, és olyan sejtkárosodási láncreakciót figyeltek meg, amely fogékonyabbá teheti az agyat a vérrög-képződésre. Ez az eredmény összhangban van a korábbi megfigyeléses vizsgálatokkal, amelyek az eritrit fogyasztását a szívinfarktus és a stroke gyakoribb előfordulásával hozták kapcsolatba. Az eritrit fokozott oxidatív stresszt váltott ki: elszaporodtak a káros, nagy reakcióképességű szabad gyökök, miközben gyengült a szervezet természetes antioxidáns védelme. Ez a kettős terhelés – helyenként sejtpusztulást okozva – rontotta a sejtműködést. Az édesítőszer az erek véráramlás-szabályozó hatását is megzavarta: csökkent a nitrogén-monoxid által közvetített értágulat, miközben emelkedett az endothelin-1 szintje, ami tartós érszűkülethez és az agyi véráramlás romlásához vezethet — jellegzetes mintázataként az ischaemiás stroke fokozott kockázatának. Emellett az eritrit csökkentette a szöveti plazminogén aktivátor (tPA, amely gátolja az alvadási folyamatot) felszabadulását, gyengítve a szervezet természetes vérrög-oldó védekezését. 

A laboratóriumi eredmények egybevágnak több nagymintás megfigyeléses vizsgálatéval, amelyek szerint a rendszeres eritritfogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívinfarktus és a stroke emelkedett kockázatával jár: egy több ezer fős kutatásban a legmagasabb eritritszinttel rendelkezők nagyjából kétszer nagyobb eséllyel szenvedtek el súlyos kardiovaszkuláris eseményt. A kutatás klinikai jelentőségének pontos megítéléséhez további, komplexebb vizsgálatokra van szükség.


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Kopi luwak: kutatási eredmények és piaci kilátások

A híres-hirhedt kávékülönlegességet a cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) által részben megemésztett kávébogyóból nyerik, a legújabb kutatások szerint azonban a természetes folyamatok laboratóriumban is utánozhatók, és az így kezelt kávészemek ízprofilja megközelítheti az állati ürülékből származó szemekét.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Több zöldség és gyümölcs fogyasztása a pihentető alvás titka

A Chicagói és a Columbia Egyetem kutatói megállapították, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás növelése gyorsan és természetes módon javíthatja az alvás minőségét.

Tovább >

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

2025. december 22, hétfő

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

A karácsony egyik legkedveltebb étele a halászlé, melynek elkészítése minden családban eltérő, azonban az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok megegyeznek. A tökéletes halászlé alapja a friss alapanyag, ezért fontos megbízható helyről vásárolni a halat, figyelve arra, hogy húsa rugalmas, szeme tiszta, illata pedig friss legyen. Fagyasztott hal esetén ellenőrizzük, hogy nincs-e rajta jégkristály vagy elszíneződés, mert ezek többszöri kiolvasztásra utalhatnak. A friss halat 0–2°C között, a hűtő legalsó részében tároljuk, és lehetőség szerint 24 órán belül készítsük el. Fontos, hogy a nyers hal más élelmiszerekkel, különösen készételekkel, ne érintkezzen, így elkerülhetjük a keresztszennyeződés veszélyét. A hal megtisztítása után minden eszközt és munkafelületet alaposan mossunk el forró, mosogatószeres vízzel, és a halas vágódeszkát ne használjuk más alapanyagokhoz. A megfelelő hőkezelés is kulcsfontosságú. A halászlé biztonságos, ha a halhús legalább 10 percig lobogva forr, a kész ételt két órán belül fogyasszuk vagy hűtsük le, a maradékot 1–2 napig tároljuk, újra melegítéskor mindig forraljuk fel. 

Az ünnepi asztal másik nagy klasszikus fogása a májas töltelékkel készített, egészben sült pulyka, amely kiemelt odafigyelést igényel. A tölteléket - közvetlen a töltés előtt - frissen készítsük, a májat és a többi hozzávalót lehetőség szerint előre hőkezeljük. A legfontosabb szabály, hogy a pulyka és a töltelék belső hőmérséklete egyaránt elérje a 75°C-ot, ami garantálja, hogy az esetleges kórokozók (pl. Salmonella, Campylobacter) elpusztuljanak. Maghőmérő segítségével érdemes a comb legvastagabb részén, a mellben és a töltelék közepében is ellenőrizni a hőmérsékletet.  Az egészben sült pulyka sütése hosszabb időt vesz igénybe: 180°C-on általában 3,5–4,5 óra szükséges a mérettől függően. A maradékokat két órán belül ajánlott lehűteni, és maximum 1–2 napig tároljuk vagy fagyasszuk le. 

A mézeskalács a karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan finomsága, melynek készítése során elsősorban a tojás felhasználása igényel nagyobb odafigyelést. A tojást nem szükséges megmosni, legfeljebb közvetlenül a felhasználás előtt. Ha a boltban hűtőből vettük ki a tojást, otthon is tároljuk hűtve. Friss tojásokat használjunk és mindig külön edénybe üssük fel őket. A romlott tojást kellemetlen, kénes szag, híg fehérje és széteső vagy elszíneződött sárgája jelzi, ilyen tojásokat ne használjunk. A mézeskalács készítése közben nehéz megállni, hogy a készülő nyers tésztából ne csipegessen a család, legfőképp a gyerekek. Élelmiszerbiztonsági szempontból azonban nem javasolt nyers tésztát fogyasztani. A tojást tartalmazó ételeket alaposan meg kell sütni vagy főzni, hogy belső hőmérsékletük legalább 75 °C legyen, így elpusztulnak a kórokozók. A nyers süteménytészta fogyasztása is kockázatos, mert a liszt E. coli-t tartalmazhat. 

A díszítésnél kerüljük a nyers tojásos máz használatát. A tojás hőkezelés nélkül Salmonella baktériumot tartalmazhat, ami már kis mennyiségben is káros lehet az egészségre. Különösen veszélyes lehet a gyermekekre, idősekre, kismamákra vagy legyengült immunrendszerű személyekre. A biztonságos megoldás a hőkezelt máz (vízgőz felett felvert tojáshab), amely ugyanolyan szép és tartós, mégis alacsonyabb kockázatú.

További hasznos tanácsok és oktatási anyagok a Nébih Oktatási Program oldalán elérhetők:
https://nebihoktatas.hu


Friss hírek

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

2025. december 18, csütörtök

Megjelent az Európai Bizottság útmutatója a BPA betiltásával kapcsolatban

Az Európai Bizottság tavaly év végén betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát az élelmiszerekkel érintkező anyagokban, ami jelentős változásokat hoz a csomagolóanyagok és fogyasztási cikkek területén. A rendelet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására a Bizottság most egy kérdés–válasz alapú útmutatót adott ki.

Tovább >

null Sertés referencialista

Sertés referencialista

A NÉBIH korábban lezárult sertésgyógyászati kutatásainak referencialistája (2011-17)
List of porcine related publications of NFCSO (2011-17)

Pre-registration efficacy study of a novel marker vaccine against classical swine fever on maternally derived antibody positive (MDA+) target animals

Egy új, klasszikus sertéspestis elleni markervakcina regisztráció előtti hatékonysági tanulmánya MDA-pozitív célállatokon

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Kulcsár Gábor, Dr. Farsang AttilaDr. Barna TímeaDr. Bálint ÁdámFelföldiné Lévai Réka

Lezárult / Published: 2016

 

Molecular analysis and MIRU-VNTR typing of Mycobacterium avium subsp. avium, 'hominissuis' and silvaticum strains of veterinary origin

Állatorvosi eredetű Mycobacterium avium subsp. avium, hominissuis és silvaticum törzsek molekuláris vizsgálata és MIRU-VNTR-tipizálása

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Rónai ZsuzsannaDr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2016

 

Mechanisms of the action of veterinary vaccine adjuvants

Az állatorvosi vakcinák adjuvánsainak hatásmechanizmusai

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Farsang Attila

Lezárult / Published: 2016

 

Paraziták terjedése a változó európai környezetben: a szívféreg példája hazánkból: Rövidített másodközlés

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Nemes CsabaDr. Bacsadi ÁrpádTolnai Zoltán, Dr. Papp Attila, Dr. Szeredi LeventeDr. Imre ViktóriaDr. Széll ZoltánDr. Sréter Tamás

Lezárult / Published: 2016

 

In Vitro and in Vivo Evaluation of Mutations in the NS Region of Lineage 2 West Nile Virus Associated with Neuroinvasiveness in a Mammalian Model

A kettes genetikai vonalú nyugat-nílusi vírus NS régióbeli mutációinak neuroinvazív jellegével összefüggésben végzett in Vitro és in Vivo értékelése egy emlős modellben

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Szentpáli-Gavallér KatalinDr. Bálint Ádám

Lezárult / Published: 2016

 

Antimicrobial susceptibility of Bacillus anthracis strains from Hungary

Magyarországi Bacillus anthracis törzsek antimikrobiális fogékonysága

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Jánosi SzilárdDr. Rónai ZsuzsannaDr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2016

 

Benefits of official batch control and surveillance for immunological VMPs

Az immunológiai állatorvosi gyógyszerkészítmények (IVMP-k) hivatali batchellenőrzésének és -felügyeletének előnyei

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Kulcsár Gábor

Lezárult / Published: 2016

 

Full genome sequence analysis of a wild, non-MLV-related type 2 Hungarian PRRSV variant isolated in Europe

Egy "vad", nem-MLV-vel kapcsolatos, Európában izolált kettes típusú magyar PRRSV-variáns teljes genomszekvencia-analízise

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Szentpáli-Gavallér KatalinDr. Bálint Ádám

Lezárult / Published: 2015

 

Néhány légzőszervi kórokozó és a Fumonisin B1 toxin közötti kölcsönhatás korszerű képalkotó eljárásokra alapozott vizsgálata sertésben

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Jánosi SzilárdDr. Glávits RóbertDr. Kovács Melinda

Lezárult / Published: 2015

 

Vascular lesions and pneumonia in a pig fetus infected by porcine circovirus type 2

Egy 2-es típusú sertés circovírussal fertőzött sertésmagzat érelváltozásai és tüdőgyulladása

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán ÁdámDr. Szeredi Levente

Lezárult / Published: 2015

 

Molecular identification of Mycobacterium avium subsp. silvaticum by duplex high-resolution melt analysis and subspecies-specific real-time PCR

A Mycobacterium avium subsp. silvaticum molekuláris azonosítás duplex nagyfelbontású olvadékanalízissel és alfajspecifikus valósidejű PCR-rel

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Rónai ZsuzsannaDr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2015

 

Significance of Mycobacterium avium subspecies avium, 'hominissuis', and silvaticum, and data on their occurrence in Hungary

A Mycobacterium avium subsp. avium, "hominissuis" és silvaticum jelenléte és előfordulási adatai Magyarországon

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán ÁdámDr. Rónai ZsuzsannaDr. Gyuris ÉvaDr. Rigó Dóra

Lezárult / Published: 2015

 

Molecular analysis and MIRU-VNTR typing of Mycobacterium avium subsp. avium, 'hominissuis' and silvaticum strains of veterinary origin

Állatorvosi eredetű Mycobacterium avium subsp. avium, hominissuis és silvaticum törzsek molekuláris vizsgálata és MIRU-VNTR-tipizálása

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Rónai ZsuzsannaDr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2016

 

Acute tracheal oedema and haemorrhage with fibrinonecrotic tracheitis in pigs--a porcine counterpart of bovine honker syndrome?

Akut tracea ödéma és vérzés fibrinonekrotikus trachetisszel sertésekben – a szarvasmarha Honker-szindróma sertés-megfelelője?

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán ÁdámDr. Szeredi Levente

Lezárult / Published: 2015

 

First detection of Pasteurella multocida type B:2 in Hungary associated with systemic pasteurellosis in backyard pigs

A szisztémás pasteurellosisszal kapcsolatos Pasteurella multocida type B:2 első azonosítása Magyarországon, házisertésekben

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Jánosi SzilárdDr. Szeredi LeventeDr. Erdélyi KárolyDr. Tóth Gergely

Lezárult / Published: 2015

 

Molecular Epidemiology and Evolution of Influenza Viruses Circulating within European Swine between 2009 and 2013

A 2009 és 2013 között terjedő európai sertésinfluenza vírusok molkeuláris epidemiológiája és evolúciója

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2015

 

Full-length genome sequence analysis of a Hungarian porcine reproductive and respiratory syndrome virus isolated from a pig with severe respiratory disease

Súlyos légúti betegséggel fertőzött sertésből izolált sertés reprodukciós és légzőszervi szindróma vírus (PRRSV) teljes genomszekvencia-analízise

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Bálint ÁdámDr. Kecskeméti Sándor,Dr. Dán ÁdámDr. Farsang AttilaDr. Szeredi Levente

Lezárult / Published: 2015

 

Állatorvosi jelentőségű Pasteurellaceae fajok antibiotikum-érzékenységének és az e mögötti genetikai háttér vizsgálata

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Kecskeméti Sándor

Lezárult / Published: 2015

 

Adipose tissue macrophages in non-rodent mammals: a comparative study

Zsírszövet-makrofágok nem-rágcsáló emlősökben: összehasonlító tanulmány

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Bacsadi Árpád

Lezárult / Published: 2015

 

Genetic relatedness of Brucella suis biovar 2 isolates from hares, wild boars and domestic pigs

Nyúlfélékből, vaddisznóból és házisertésből izolált Brucella suis biovar 2 törzsek genetikai rokonsága

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Rónai ZsuzsannaDr. Jánosi Szilárd

Lezárult / Published: 2014

 

European surveillance network for influenza in pigs: surveillance programs, diagnostic tools and Swine influenza virus subtypes identified in 14 European countries from 2010 to 2013

Európai sertésinfluenza-felügyeleti hálózat: felügyeleti programok, vizsgálati eszközök és 14 európai országban azonosított sertésinfluenza-altípusok 2010 és 2013 között

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2014

 

Cytokine and immunoglobulin isotype profiles during CP7_E2alf vaccination against a challenge with the highly virulent Koslov strain of classical swine fever virus

Citokin és immunoglobulin izotípus-profilok CP7_E2alf vakcináció során a klasszikus sertéspestis erősen virulens Koslov-törzse ellen

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Kulcsár GáborFelföldiné Lévai Réka

Lezárult / Published: 2014

 

Pre-registration efficacy study of a novel marker vaccine against classical swine fever on Maternally Derived Antibody negative (MDA-) target animals

Egy új, klasszikus sertésláz elleni markervakcina előregisztrációs hatékonysági tanulmánya MDA-negatív célállatok körében

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Kulcsár Gábor, Dr. Farsang AttilaDr. Barna TímeaDr. Bálint ÁdámFelföldiné Lévai Réka

Lezárult / Published: 2014

 

Control of the deliberate spread of foot-and-mouth disease virus

A száj- és körömfájás járvány szándékos terjesztésének kontrollja

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Kulcsár Gábor, Dr. Farsang Attila

Lezárult / Published: 2014

 

CpG Distribution and Methylation Pattern in Porcine Parvovirus

A sertés parvovírus CpG-eloszlása és -metilációs mintája

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Bálint Ádám

Lezárult / Published: 2013

 

Use of computed tomography and histopathologic review for lung lesions produced by the interaction between Mycoplasma hyopneumoniae and fumonisin mycotoxins in pigs

A CT és szövettani eredmények használata a Mycoplasma hyopneumoniae és a fumonizin mikotoxin interakciójából következő tüdőelváltozások megállapítására sertésekben

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Glávits Róbert

Lezárult / Published: 2013

 

Three new serotypes of Rhodococcus equi in Prescott's serotyping system - Short communication

A Rhodococcus equi három új szerotípusa a Prescott-féle szerotípiai rendszerben – rövid riport

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dénes Béla

Lezárult / Published: 2013

 

Emergence and characterisation of pandemic H1N1 influenza viruses in Hungarian swine herds

A pandemikus H1N1 influenzia kialakulása és jellemzése a magyarországi sertésállományokban

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Szentpáli-Gavallér KatalinDr. Bálint ÁdámDr. Dán Ádám

Lezárult: 2013

 

Genome sequence of a monoreassortant H1N1 swine influenza virus isolated from a pig in Hungary

Egy magyarországi sertésből izolált monoreasszortáns H1N1 sertésinfluenza vírus genomszekvenciája

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Szentpáli-Gavallér KatalinDr. Bálint ÁdámDr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2012

 

Examination about the occurrence of pathogens and pathological lesions of lung samples collected from pigs died presenting respiratory clinical symptoms

Felmérő vizsgálat a légzőszervi tünetek között elhullott sertések tüdejében előforduló kórokozókról és a patológiai elváltozásokról

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Jánosi SzilárdDr. Szeredi LeventeDr. Deim Zoltán

Lezárult / Published: 2013

 

Detection of novel porcine bocaviruses in fecal samples of asymptomatic pigs in Cameroon

Új sertés bocavírusok azonosítása aszimptomatikus sertések ürülékmintáiból Kamerunban

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán Ádám

Lezárult / Published: 2013

 

Extraneous agent detection in vaccines--a review of technical aspects

Idegen ágens felismerése vakcinákban - review a technikai szempontoktól

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Kulcsár Gábor, Dr. Farsang Attila

Lezárult / Published: 2012

 

Environmental determinants of the spatial distribution of Trichinella britovi and Trichinella spiralis in Hungary

A Trichinella britovi és a Trichinella spiralis magyarországi térbeli eloszlását meghatározó környezeti tényezők

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Sréter TamásSzéll ZoltánTolnai Zoltán

Lezárult / Published: 2014

 

Molecular epidemiology and antimicrobial susceptibility of Campylobacter jejuni and Campylobacter coli isolates of poultry, swine, and cattle origin collected from slaughterhouses in Hungary

Magyarországi vágóhidakból gyűjtött, baromfiból, sertésből és szarvasmarhából származó Campylobacter jejuni és Campylobacter coli izolátumok molekuláris epidemiológiája és antimikrobioális érzékenysége

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán ÁdámDr. Schweitzer NóraDr. Ursu KrisztinaKaszanyitzky ÉvaDr. Tóth Ádám GyörgySamu Péterné

Lezárult / Published: 2011

 

Association of porcine circovirus type 2 with vascular lesions in porcine pneumonia

A kettes típusú sertés circovírus kapcsolata a sertés tüdőgyulladás érelváltozásaival

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán ÁdámDr. Szeredi Levente

Lezárult / Published: 2011

 

Comparison of two H1N2 swine influenza A viruses from disease outbreaks in pigs in Sweden during 2009 and 2010

Két H1N2 sertésinflenza A vírus összehasonlítása a 2009-2010-es svédországi járvány alapján

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Bálint Ádám

Lezárult / Published: 2011

 

Two cases of Pasteurella aerogenes induced swine abortion: pathological, immunohistochemical, bacteriological and molecular biological examinations

Pasteurella aerogenes okozta vetélés két esete sertésben: patológiai, immunhisztokémiai, bakteriológiai és molekuláris biológiai vizsgálatok

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Jánosi SzilárdDr. Rónai ZsuzsannaDr. Szeredi Levente

Lezárult / Published: 2011

 

Molecular characterization of Campylobacter lanienae strains isolated from food-producing animals

Élelmiszertermelő állatokból izolált Campylobacter lanienae-törzsek molekuláris jellemzése

NÉBIH-es kutató / Authors (NFCSO only)Dr. Dán ÁdámDr. Schweitzer NóraDr. Ursu KrisztinaKaszanyitzky ÉvaDr. Tóth Ádám GyörgySamu Péterné

Lezárult / Published: 2011

 

Fuzáriotoxinok állat-egészségügyi jelentősége sertésben és baromfiban: 2. A sertés és a baromfi fontosabb mikotoxikózisai

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Abonyi TamásDr. Fazekas BélaDr. Ivanics ÉvaDr. Glávits Róbert

Lezárult / Published: 2011

 

Fuzáriotoxinok állat-egészségügyi jelentősége sertésben és baromfiban: 1. A 2010-es év takarmányvizsgálati eredményei

NÉBIH-es kutatók / Authors (NFCSO only)Dr. Abonyi TamásDr. Fazekas BélaDr. Ivanics ÉvaDr. Glávits Róbert

Lezárult / Published: 2011


Friss hírek

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >