null Tajekoztatas a vetomag termesztoi igazolas hatosagi bizonyitvany kiallitasanak felteteleirol

Tájékoztatás a vetőmag termesztői igazolás (hatósági bizonyítvány) kiállításának feltételeiről

2023. február 14, kedd

A vetőmag termesztői igazolást, vagyis hatósági bizonyítványt, a vetőmag termesztőnek állít ki a befejezett előállítói és termelési ciklus után a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatósága (Nébih MGEI).

A Nébih által vezetett szakrendszerben (VIGOR) szerepelnie kell az ügyfélnek vagy a cégnek, valamint kell rendelkeznie VIGOR- és partnerazonosítóval is. Amennyiben az ügyfél/cég korábban még nem állított elő vetőmagot, akkor a területileg illetékes megyei kormányhivatal vetőmag-és szaporítóanyag-felügyeleti osztályán érvényes vetésbejelentés beadásával, annak befogadásával, valamint rögzítésével veszik nyilvántartásba. Ha már szerepel a rendszerben, akkor ügyfélkapun keresztül kell kérelmet benyújtani a Nébih MGEI részére. A kérelemben fel kell tüntetni cég esetén annak pontos nevét és címét, valamint elérhetőségét; míg magánszemély esetén a természetes azonosító adatokat és elérhetőségét.
 
Hatósági bizonyítvány felhasználása

  • Cég esetében*: előhaszonbérleti jog ranghelyének megállapítása céljából
  • Magánszemély esetében**: elővásárlási jog és előhaszonbérleti jog ranghelyének megállapítása céljából
  • A hatósági eljárás illetékmentes. ***


Ügyfélkapu jelenlegi elérhetősége:

  • epapir.gov.hu
  • Címzett: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
  • Témacsoport: Vetőmag
  • Ügytípus: Földforgalmi törvényhez hatósági bizonyítvány igénylése
  • Levél szövege: Kérjük szerepeltetni az ügyfél (magánszemély, cég) telefonszámot, a pontos címet, ami a hatósági bizonyítványon szerepeljen. Cég esetében a teljes adószám kiírását.


A gyors és eredményes ügyintézés érdekében fontos, hogy a kérelmezők a levél szövegében megjelöljék a Nébih MGEI-t, továbbá hivatkozzanak a vetőmagtermesztői igazolásra.

Jogszabályi hivatkozások: 
*A hatósági bizonyítvány a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 18. § (2) bekezdés d) pont
** 2013. évi CXXII. törvény 46. § (3) bekezdés d) pont
*** A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII törvény 26/A. §-a alapján

Friss hírek

2024. március 6, szerda

ÖKO vetőmag adatbázis tájékoztató

Az Európai Unió Bizottsága 889/2008/EK rendelete engedélyezi a nem ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag és burgonya vetőgumó használatát is ökológiai gazdálkodásban, amennyiben a termelők nem tudnak ökológiai módszerekkel előállított szaporítóanyagot beszerezni. Az engedélyezési eljárást a tagállamok hatáskörébe utalja. Ennek érdekében előírja a tagállamok számára egy számítógépes adatbázis létrehozását és folyamatos működtetését azoknak a fajtáknak nyilvántartására, melyekből igazoltan rendelkezésre áll az ország területén ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag, illetve burgonya vetőgumó.

Tovább >

2022. december 13, kedd

Átruházott jogkörű vetőmag-mintavétel-szemle-vizsgálat tájékoztató

A szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról szóló rendelet módosítása alapján 2019. május 31-én életbe lépett az átruházott jogkörben végezhető mintavétel, szántóföldi szemle, valamint a vetőmagvizsgálat lehetősége. A hatóság ezzel az eljárással igyekszik megkönnyíteni a magyarországi vetőmagszektor működését, hiszen az átruházott jogkörben történő mintavétel nagy előnye, hogy bármilyen, a cég számára alkalmas időpontban elvégezhető.

Tovább >