null ÖKO vetőmag adatbázis tájékoztató

ÖKO vetőmag adatbázis tájékoztató

2024. március 6, szerda

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/848 rendelete engedélyezi a nem ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag és burgonya vetőgumó használatát is ökológiai gazdálkodásban, amennyiben a termelők nem tudnak ökológiai módszerekkel előállított szaporítóanyagot beszerezni. Az engedélyezési eljárást a tagállamok hatáskörébe utalja. Ennek érdekében előírja a tagállamok számára egy számítógépes adatbázis létrehozását és folyamatos működtetését azoknak a fajtáknak nyilvántartására, melyekből igazoltan rendelkezésre áll az ország területén ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag, illetve burgonya vetőgumó.

Az adatbázisba csak azok az igazoltan ökológiai vetőmag, illetve burgonya vetőgumó tételek kerülhetnek felvételre a szállító kérésére, melyek a vetőmagvakra és vetőgumókra vonatkozó minősítési feltételeket is mindenben teljesítik.

Ökológiai gazdálkodás során, nem ökológiai gazdálkodásból származó vetőmag vagy burgonya vetőgumó használatára engedély csak abban az esetben adható ki, ha a felhasználó által kívánt fajnak egyetlen fajtája sem szerepel az adatbázisban, vagy ha a felhasználó által beszerezni kívánt fajta nem szerepel a nyilvántartásban és a felhasználó igazolni tudja, hogy ugyanezen fajon belül egyik regisztrált alternatíva sem megfelelő.

Az engedélykérelmek elbírálását és az engedélyek kiadását a termelő ökológiai minősítéséért felelős szervezet végzi. Az engedélyeztetés az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/848 rendeletében foglaltak szerint történik az adatbázisban adott időpontban szereplő tételek figyelembe vételével. Minden olyan fajtát, amely nem szerepel az adatbázisban az engedély kiadásának időpontjában az elbírálásnál nem beszerezhetőnek kell tekinteni. Az engedélyek kiadásának kezdő időpontja a vetésidő függvényében fajonként eltérő és megegyezik a 40/2004 (IV.7.) FVM rendelet 5. számú mellékletében szereplő határidőkkel.

A tételek adatbázisba történő felvételéhez az adatokat a Nébih Vetőmagfelügyeleti Szakterületéhez Ügyfélkapun keresztül / epapir.gov.hu /Címzett: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal /Témacsoport: Vetőmag /Ügytípus: ÖKO adatbázis) kell megküldeni az alább letölthető regisztrációs űrlapon.

A regisztrációhoz szükséges információk

  • A szállító cég neve, címe, telefonszáma/faxszáma, e-mail címe, kapcsolattartó személy neve, elérhetősége.
  • Magyar és tudományos fajnév.
  • Ökológiai ellenőrzést végző szervezet neve: A vetőmag-előállító ökológiai ellenőrzését végző minősítő szervezet neve.
  • Fajtanév: A Nemzeti Fajtajegyzékben vagy az EU fajtalistáján szereplő hivatalos fajtanév.
  • A vetőmagtétel fémzárolási szám: Mind Magyarországon minősített, mind a külföldről származó tételeknél.
  • Szállítási terület: Csak abban az esetben kitöltendő, ha nem Magyarország területe, hanem annál szűkebb vagy bővebb körzet. Az a terület, ahová a szállító (forgalmazó) el tudja szállítani a vetőmagot vagy vetőgumót a termelő részére a felhasználáshoz szükséges időpontra.
  • A fajta minősítésének helye (ország/régió): Az az ország vagy régió, ahol a fajtát tesztelték és elfogadták köztermesztésben való használatra a mezőgazdasági növényfajok és zöldségfajok fajtáinak jegyzékébe. (A Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő fajtáknál NEM kell kitölteni.)
  • Szállítás kezdete: Az az időpont, amelytől a vetőmagtétel rendelkezésre áll, és már pozitívan lezárult minősítéssel rendelkezik.
  • Ellenőrző szervezet: A vetőmag előállító ökológiai gazdálkodásának ellenőrzéséért felelős szervezet neve
  • Egyéb információk: Szabadon kitölthető rovat, melyben a szállító által szükségesnek tartott egyéb adatokat lehet közölni a tételről. (Például: a vetőmag-szaporítás fok, a tétel tömege, eladási ár stb.)

A bejelentett adatok hatáskörükbe eső részének valódiságát az ökológiai minősítő szervezetek és a Nébih ellenőrzik.

További információ
Nébih Vetőmagfelügyeleti Szakterület
E-mail: mgei@nebih.gov.hu
Hivatkozás: https://portal.nebih.gov.hu/-/vonatkozo-jogszabalyok

Friss hírek

2024. december 11, szerda

Tájékoztatás: elveszett hatósági bélyegzők

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala tájékoztatása

Tovább >

2024. december 4, szerda

Tájékoztatás a dísznövény szaporítóanyag-kísérő okmányról

A dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak értékesített dísznövény szaporítóanyag csak olyan tételekben forgalmazható, amely rendelkezik úgynevezett szaporítóanyag-kísérő okmánnyal.

Tovább >