null PQS Catering – Kelet-Magyarország régió

PQS Catering – Kelet-Magyarország régió

Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőbe került csapatai

Sipos Marianna - PQS International Hungary Kft.

1985-ben végzett szakácsként a Gundel Károly Szakközépiskolában.

Első munkahelye a Fagyöngy vendéglő volt, ahol tíz évig dolgozott konyhafőnökként, majd üzletvezetőként. Ezt követően a Gastro Kft. kötelékében négy évig az Antenna Hungária étteremben teljesített szolgálatot, majd a Gold Flame Zrt-nél nyolc éven át volt konyhafőnök és üzletvezető.

2009-óta dolgozik a PQS csoportnál.

Célja: szeretné megnyerni a versenyt, ezáltal bebizonyítva, hogy ott a helye a legjobbak között. Távolabbi cél a Mestervizsga megszerzése.

Pálfy Henrietta - PQS International Hungary Kft.

Szakmai tanulmányait a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában végezte.

Gyakorlati éveit a Fórum Szállodában és a Hotel Intercontinentalban töltötte szakácsként.

2012-ben került a PQS csoporthoz, ahol szakácsként kezdte pályafutását. Ugyanabban az évben

sikeresen szerepeltek csapatukkal a Közétkeztetők II. Országos szakácsversenyén.

Célja: sikeres Mestervizsga letétele és további jó eredmények elérése szakmai versenyeken.

Menü

Előétel Főétel Desszert
Libahúsleves velefőtt zöldségekkel, libazúzával Bakonyi harcsapaprikás réteges túróscsuszában Dara duó gyümölcsvarázzsal

Friss hírek

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >