OKÉS – Finomat és táplálót 420 forintból
Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) címmel hirdetett versenyt közétkeztető cégeknek az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a KÖZSZÖV. A kétfordulós vetélkedőre kétfős csapatok nevezését várják. A cél, hogy bebizonyítsuk, kis odafigyeléssel – nettó 420 Forintból is lehet – tápláló és finom ebédet készíteni nagyüzemi körülmények között.
A versenyben, melynek témája az „Őszváró ételek a modern gasztronómia jegyében”, mérettől és létszámtól függetlenül valamennyi, a közétkeztetésben tevékenykedő vállalkozás részt vehet. A szervezők kétfős csapatok jelentkezését várják, egy cég több egységet is nevezhet.
Az első fordulóban a versenyzőknek egy előre összeállított „kosár” alapanyagaiból kell megtervezniük egy háromfogásos menüt. A menüsort felnőtt fogyasztók számára, kalkulációval, pontos technológiai leírással és tálalási javaslattal együtt kell összeállítani. A nevezéseket és recepteket 2013. november 13-ig kell eljuttatni az info@etrendegyesulet.hu és a vefo@nebih.gov.hu e-mail címekre.
A november 23-i második fordulóban a legjobb tíz csapatnak 10 adagot kell elkészítenie, s kitálalnia az első fordulóra összeállított menüből. Az ételek elkészítésére 3 óra áll majd a rendelkezésükre.
Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság
Letölthető anyagok |
---|