null Listeria előfordulásának csökkentése fagyasztott zöldségekben

Listeria előfordulásának csökkentése fagyasztott zöldségekben

2020. május 4, hétfő

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) értékelte a Listeria szennyeződés közegészségügyi kockázatát olyan fagyasztott zöldségfélék esetében, amelyeket a fagyasztás előtt valamilyen módon hőkezeltek, azaz forráztak, vagy pároltak. Az EFSA arra a következtetésre jutott, hogy a Listeria szennyeződés tekintetében az ilyen termékek fogyasztásával összefüggésbe hozott egészségügyi kockázat kisebb, mint készételek (pl. füstölt hal, hús, kolbász, paté, lágy sajtok) fogyasztása esetében.

Az EFSA szakértői meghatározták a szükséges ellenőrző tevékenységeket is, amelyeket a vállalkozók tehetnek annak érdekében, hogy a fagyasztott zöldségek szennyeződésének kockázatát csökkentsék. Ilyen tevékenységek pl. az élelmiszer előállító környezet tisztítása és fertőtlenítése, valamint a különböző feldolgozási folyamatoknál a víz, idő és hőmérséklet ellenőrzése, továbbá a termék pontos címkézése is.  

Az EFSA az otthoni kockázatok csökkentésére is javaslatot tesz. Az egésznek a kulcsa a jó higiéniai gyakorlat, mint pl. a fagyasztott vagy kiolvasztott zöldségek megfelelő hőmérsékleten, tiszta fagyasztóban vagy hűtőszekrényben történő tárolása, valamint a terméken szereplő elkészítési előírások követése. Általánosságban elmondható, hogy a megbetegedés kockázata sokkal alacsonyabb, ha a zöldségeket kiolvasztás után alaposan átforraljuk. 

További információ:
https://www.efsa.europa.eu/en/news/listeria-frozen-vegetables-how-reduce-risks


Friss hírek

2023. március 24, péntek

Maradék nélkül tippek a takarékos ünnephez

Madárcsicsergéssel és virágillattal köszöntött bennünket a tavasz, ráadásul hamarosan kezdetét veszi a húsvéti készülődés is: ilyenkor a családok finomabbnál finomabb ételekkel terítik meg az asztalt. Ugyanakkor az ünnepek során fokozódhat az élelmiszerpazarlás, ezért azt tanácsoljuk, hogy ezt az időszakot is takarékos szemléletben töltsük. Ehhez gyűjtöttünk össze pár ötletet cikkünkben.

Tovább >

2022. december 20, kedd

Tájékoztató kistermelőknek: Hogyan csökkenthető a mikotoxin szennyezés kockázata a tej- és tejtermékekben?

A 2022-re jellemző időjárás, a forró, aszályos nyári időszak elnyúlása nemcsak a kukorica termésátlagának romlását eredményezte, de megnőtt a veszélye a penészgombák által termelt gombatoxinok megjelenésének a takarmányokban, így az élelmiszerekben is. Tájékoztatónk a kistermelők számára nyújt segítséget a kockázat minimalizálásához.

Tovább >