null Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül

Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül

2021. március 1, hétfő

2021. február 25-én, online zárókonferencián összegezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának legfontosabb eredményeit. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos megnyitó beszédében bejelentette, bár az EU-s társfinanszírozási időszak véget ért, az Agrárminisztérium és a Nébih továbbra is elkötelezett a 2020 óta hazánk nemzeti szintű élelmiszerhulladék-megelőzési programjának is számító Maradék nélkül folytatásával kapcsolatban.

Az Európai Unió LIFE pályázatának pénzügyi hozzájárulásával 2016-ban indított Maradék nélkül program online beszámolóját tíz nemzet mintegy 100 résztvevője kísérte figyelemmel. A rendezvényen az eddigi legfontosabb eredmények mellett a következő időszak terveibe is bepillantást nyerhettek az érdeklődők. A program második felében az élelmiszerpazarlás visszaszorításával kapcsolatos kihívások és a már alkalmazott megoldások kerültek előtérbe.

A projektzáró eseményt Bognár Lajos országos főállatorvos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki bejelentette, bár az EU-s társfinanszírozási időszak véget ért, az AM és a Nébih továbbra is elkötelezett a program folytatásával kapcsolatban. Angelo Salsi, az Európai Bizottság LIFE programjának vezetője köszöntőbeszédében kiemelte, a Maradék nélkül projekt példaértékű kezdeményezés lehet más országok nemzeti programjai számára a maga komplexitásával, innovativitásával és eredményességével. 

A Maradék nélkül program elmúlt 4 évének legfontosabb eredményeit Kasza Gyula, a program vezetője ismertette. Előadásában többek között elmondta, a komplex oktatási program csaknem 300.000 gyerekhez talált utat a nyomtatott és az online letölthető oktatási csomagok révén. 58 iskolában tartottak bemutató foglalkozásokat, órákat, amelyeken 1800 gyerek és 110 pedagógus vett részt, a program vetélkedőibe, játékaiba pedig 2300 gyerek kapcsolódott be.
Kiemelten jelentős eredmény, hogy a Maradék nélkül program kutatási eredményei segítettek pontos képet kapni a lakossági élelmiszerhulladékról. Ennek köszönhetően tudjuk, hogy hazánkban 2016 és 2019 között 4%-kal csökkent az egy főre eső éves élelmiszerhulladék mennyiség, amely jelenleg hozzávetőlegesen 65 kg. A program részeként tematikus útmutatók is készültek az élelmiszerláncban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésére szolgáló jó gyakorlatokról az élelmiszer-feldolgozók, a kereskedelem, a vendéglátás, valamint a civil szektor számára. 

A program eredményei ma már referenciaként szolgálnak a szakmai szereplők számára, vállalati stratégiákat, kormányzati programokat, civil kezdeményezéseket inspiráltak, valamint beépültek az iskolai és egyetemi oktatásba is. Épp ezért, bár a Maradék nélkül indulását segítő EU-s pályázat hivatalos időszaka véget ért, a munka tovább folytatódik. A Nébih célja ugyanis, hogy mindenki számára alapvető normává váljon az élelmiszerpazarlás elkerülése. Ehhez pedig továbbra is szükség van arra a társadalmi összefogásra, amely a programot az elmúlt években kísérte.


Friss hírek

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Továbbra is tilos az RSZKF-re fogékony állatokat bemutató rendezvények megtartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus okán elrendelt intézkedést hosszabbított meg az országos főállatorvos. Továbbra is tilos Magyarországon az RSZKF-re fogékony állatfajt érintő vásár, bemutató és rendezvény megtartása.

Tovább >