null Betiltották egy élő vírusos PRRS elleni vakcina forgalmazását és felhasználását Dániában

Betiltották egy élő vírusos PRRS elleni vakcina forgalmazását és felhasználását Dániában

Betiltották egy élő vírusos PRRS elleni vakcina forgalmazását és felhasználását Dániában
2019. november 29., péntek

A Nébih felhívja az állatorvosok és a sertéstartók figyelmét, hogy a PRRS elleni védekezés és mentesítés során használt Suvaxyn PRRS MLV és Unistrain PRRS nevű oltóanyagok azonos telepen történő, egyidejű vagy egymás utáni használatakor fennáll a rekombináció lehetősége. A kockázatot a dán hatóság jelezte, vizsgálataik szerint ugyanis feltehetően ezen két vakcinatörzs rekombinációjából létrejött vírus okozott több sertéstelepen is súlyos megbetegedéseket.

A dán hatóságok 2019. november 6-án megtiltották a Suvaxyn PRRS MLV nevű, a sertések reprodukciós és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája (PRRS) elleni élő, attenuált oltóanyag forgalmazását és felhasználását Dániában. Feltételezések szerint ugyanis a vakcinában található vírustörzs rekombinálódott az Unistrain PRRS nevű szintén élő vírusos oltóanyagban lévő vírustörzzsel és az így létrejött vírus több sertéstelepen is súlyos megbetegedéseket okozott. A dán hatósági intézkedés egyelőre nem érinti az Unistrain PRRS vakcinát.

A Suvaxyn PRRS MLV centrális engedéllyel rendelkező állatgyógyászati készítmény, amely az EU valamennyi tagállamában és az Európai Gazdasági Közösség országaiban is érvényes. Az Európai Gyógyszerügynökség illetékes szakmai bizottsága megkezdte az ügy kivizsgálását.

Magyarországon mindkét oltóanyag forgalomban van, több más élő, attenuált PRRS vakcinával együtt. A Nébih ezért felhívja az állatorvosok és az sertéstartók figyelmét, hogy a két vakcina azonos telepen történő, egyszerre vagy egymás utáni használata esetén nem lehet kizárni a dániaihoz hasonló rekombináció lehetőségét, ami hatalmas gazdasági károkat okozhat az érintett sertésállományokban.

A rekombináció lehetősége más élő vírusos vakcinák esetében sem zárható ki teljesen, éppen ezért az állatorvosok részéről fontos az oltóanyagok körültekintő megválasztása. Az állattartók esetében pedig alapvető elvárás, hogy – az előírásoknak megfelelően – kizárólag konzultációt követően, állatorvossal kezeltessék állataikat.

A Nébih laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi a Magyarországon használt állatgyógyászati oltóanyagokat. Az országban zajló mentesítési program részeként a PRRS elleni vakcinák minden gyártási tételét megvizsgálja a hatóság.

A hazai sertésállomány védelme érdekében kiemelten fontos, hogy a sertéstartók továbbra is betartsák az országos főállatorvosi határozat rendelkezéseit. Kiváltképp azon előírást, ami szerint hazánkba tenyésztésre és továbbtartásra is csak mentes (szeronegatív) sertést szabad behozni. Ezzel lehet ugyanis megakadályozni, hogy a „szuper vírus” bekerülhessen Magyarországra. Amennyiben az előírásokat megsértve hazánkba PRRS fertőzött sertést szállítanak, akár az importhoz adott mentes igazolás ellenére is, a felelősség az állatok magyarországi tartóját terheli, különösen akkor, ha a jogellenes sertésimport miatt mentes állomány(ok) fertőződik be.


Friss hírek

Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben
2021. június 18., péntek

Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben

Idén elmarad a medárdi esős időjárás: a június, ami általában a legmagasabb csapadékösszegű hónapunk, eddig igencsak száraz, és a következő 6-8 nap során sem várható kiadós, áztató eső. Az alföldi térség erdőterületein található avar, gyep és tűlevél réteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki. 2021. június 19-től három megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

Tovább >

Jelentős változások az állategészségügyi diagnosztikában – jön a digitális LABOR szakrendszer
2021. június 17., csütörtök

Jelentős változások az állategészségügyi diagnosztikában – jön a digitális LABOR szakrendszer

2021. július 1-jétől több lépcsőben valósul meg az állategészségügyi diagnosztikához kapcsolódó adminisztratív rendszer átvezetése a digitális térbe. A változások, újítások alapvetően két jelentős témakört érintenek: az ügyviteli rendszer digitalizációján túl életbe lép az ún. egyetemleges felelősségvállalás. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) modernizációs intézkedései elsősorban a vizsgálatok megrendelésének egyszerűsítését, valamint a hiteles és gyors eredményközlést támogatják.

Tovább >