null Tájékoztatás áruszállítással kapcsolatban

Tájékoztatás áruszállítással kapcsolatban

2020. március 19, csütörtök

Teherforgalomban bárhonnan érkező jármű és vezetője állampolgárságtól függetlenül beléphet az országba. A teherjármű közlekedésére azonban speciális korlátozó szabályokat (meghatározott útvonal, kijelölt üzemanyagtöltő- és pihenőhelyek használata) állapítottak meg, amelyek betartását a rendőrség kiemelten ellenőrzi.

A magyar teherautósofőrök esetében ugyan az Olasz Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Köztársaság, Izrael Állam és az Iráni Iszlám Köztársaság területéről való a hazaérkezést követően elvileg köteles lenne 14 nap karanténra, de ez alól az ORFK (bizonyos paraméterek teljesülése esetén) felmentést adott, az illető ismét munkába állhat.

Jogszabályi háttere:

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet

  • 2. § (1) bekezdés a személyszállítást korlátozza, teherautóról nem tesz említést;
  • 2. § (2) bekezdés a külföldről érkező nem magyar állampolgárok esetében személyforgalomban rendel elkorlátozást;
  • 3. § (1) bekezdés a magyar állampolgárok 14 napos karanténozásáról ad tájékoztatást, de ez alól az ORFK felmentési lehetőséget ad, ha

a) az érintett a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti egészségügyi vizsgálaton átesett,

b) az egészségügyi vizsgálat során COVID-19 fertőzés gyanúját

c) az érintettet a járványügyi hatóság nyilvántartásba vette.


Friss hírek

2021. május 13, csütörtök

Véget ért az ebek kötelező veszettség elleni oltására adott türelmi idő

A fokozatos nyitáshoz igazodva megszűnt a kutyák veszettség elleni ismétlő oltásának beadatására tavaly márciusban elrendelt türelmi idő. A hatóság kéri az érintett kutyatartókat, hogy lehetőség szerint mielőbb pótolják állatuknál az esetlegesen elmaradt oltást.

Tovább >

2020. november 16, hétfő

Vendéglátó-, és közétkeztető létesítményekre vonatkozó intézkedések 2020. november 4-től visszavonásig

A Nébih összegyűjtötte a veszélyhelyzet kihirdetésével összefüggő, a vendéglátó- és közétkeztető létesítményekre vonatkozó legfontosabb és aktuális információkat.

Tovább >