null Élelmiszerbiztonsági vetélkedő

Élelmiszerbiztonsági vetélkedő

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) hatósági tevékenységén túl elkötelezett híve az ismeretterjesztésnek is, ezért élelmiszerbiztonsági vetélkedőt indított az általános iskolák 2., 3. osztályai számára. A 2012 decemberéig tartó, ötfordulós játéksorozat során a NÉBIH a biztonságos ételkészítés öt aranyszabályával ismerteti meg a diákokat.

-A megmérettetésre a nyár folyamán kellett regisztrálniuk az általános iskoláknak. A kampány során végül mintegy 2400 kisiskolás tanulhat játszva az élelmiszerbiztonságról NÉBIH Nándi segítségével. Ugyanakkor az egyes fordulók anyagai hasznos információkkal szolgálhatnak azon diákok számára is, akik első körben nem tudtak csatlakozni a kampányhoz, így – fordulónként késleltetve – itt is közzétesszük őket. 


 


 


 

 

Légy okos, kezet moss! című kiadvány – az általános iskolás vetélkedő első feladatkiírása

Nézd meg, mit (v)eszel meg – az általános iskolás vetélkedő második feladatkiírása

Nézd meg, jól átsült-e a hús és a fasírt! – az általános iskolás vetélkedő harmadik feladatkiírása

Amit nem eszel meg, tedd be a hűtőbe! – az általános iskolás vetélkedő negyedik feladatkiírása

Mielőtt megeszed, forrósítsd át! – az általános iskolás vetélkedő ötödik feladatkiírása

 

Kampányunkról írták:

Élelmiszerbiztonságról általános iskoláknak
http://www.moderniskola.hu/cikk/elelmiszerbiztonsagrol-altalanos-iskolaknak

Élelmiszer-biztonsági vetélkedő
http://www.budapestedu.hu/versenyek/tovabbiversenyek/elelmiszerbiztonsag.html

Mit tudsz az ételről?
http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/hirek/mit-tudsz-az-etelrol 

Élelmiszerbiztonsági vetélkedő indul
http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=27872

Nándi és az öt aranyszabály
http://www.szabadfold.hu/csalad/nandi_es_az_ot_aranyszabaly_vetelkedo:nebih


Friss hírek

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >

2026. június 17, szerda

Kutya, macska Ausztráliába történő beutaztatásának feltételei

Új állat-egészségügyi bizonyítványok léptek életbe a kutyák és macskák Ausztráliába történőutaztatása esetén. A részletes feltételek a mellékletekben olvashatók.

Tovább >