Bio lenmagolajok nagyító alatt

2026. január 5, hétfő

A lenmagolaj az egyik leggazdagabb növényi omega-3-forrás: fő hatóanyaga az alfa-linolénsav (ALA), amely – az omega-6 linolsavhoz hasonlóan – esszenciális, vagyis a szervezet nem tudja előállítani, ezért táplálékkal kell bevinni.

Az omega-3 zsírsavak támogatják a szív, az erek és az immunrendszer működését, emellett kapcsolatba hozták őket a cukorbetegség, a szívinfarktus, a stroke, a demencia, a depresszió, valamint különféle autoimmun betegségek kockázatának csökkentésével. A Német Táplálkozástudományi Társaság szerint egy teáskanál lenmagolaj fedezheti a napi omega-3-szükségletet. 

Az Ökotest 20 bio lenmagolajat vizsgált meg, és 9 termékben – többek között a hazánkban is kapható, „elégtelenre” értékelt Vita D’or Bio lenmagolajban és a „közepes” minősítésű Bio-Zentrale lenmagolajban – MOSH/MOSH-analóg telített szénhidrogéneket mutatott ki. A MOSH-vegyületek felhalmozódhatnak a szervezetben, egészségügyi hatásaik pedig még nem kellően tisztázottak. Egy olajban kimutatták a még problémásabbnak számító MOAH-ot is — ez a gyűjtőnév számos vegyületet foglal magába, köztük rákkeltőket is. A szennyeződés az előállítási lánc bármely szakaszában bekerülhet a termékbe, leggyakrabban kenőanyagokkal való érintkezéskor. 

Íz tekintetében a legtöbb termék „jóra” vagy „nagyon jóra” vizsgázott. Avas olajat nem találtak, bár néhány tételt erősen keserűnek írtak le. A laboratórium egyes mintákban diklór-difenil-triklóretánt (DDT), deltametrint, tebukonazolt és tiabendazolt is kimutatott. A DDT rovarirtó szert a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség az „emberre valószínűleg rákkeltő hatású” (2A) csoportba sorolta, mivel számos állatfajra erősen mérgező, és azok közé a vegyületek közé tartozik, amelyek a környezetben rendkívül lassan bomlanak le. E szer használatát Magyarországon 1968-ban tiltották be. 

A teszten 5 lenmagolaj „elégtelen” vagy „gyenge” értékelést kapott, néhány közepesen teljesített, a termékek csaknem fele viszont „nagyon jó” minősítést szerzett — utóbbiak között volt a nálunk is kapható Alnatura, Bio Planete és Rapunzel lenmagolaj is.


Friss hírek

2025. december 23, kedd

Az eritrit károsíthatja a vér-agy gátat, növelve a stroke kockázatát

A Coloradoi Egyetem felmérése szerint az eritrit károsíthatja a vér-agy gát sejtjeit, azt a védővonalat, amely beengedi a tápanyagokat, de meggátolja a káros anyagok bejutását az agyba.

Tovább >

2025. december 22, hétfő

Kopi luwak: kutatási eredmények és piaci kilátások

A híres-hirhedt kávékülönlegességet a cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) által részben megemésztett kávébogyóból nyerik, a legújabb kutatások szerint azonban a természetes folyamatok laboratóriumban is utánozhatók, és az így kezelt kávészemek ízprofilja megközelítheti az állati ürülékből származó szemekét.

Tovább >

Január 31-ig tart a nem állami laboratóriumok éves tevékenységének bevallási időszaka

2026. január 5, hétfő

A nem állami laboratóriumoknak idén is kötelező összefoglaló jelentést készíteniük az adott naptári év során elvégzett összes – Nébih által engedélyezett – vizsgálatukról a 8/2021 (III.10.) agrárminisztériumi rendelet értelmében. A jelentés beküldési határideje (a tárgyévet követően) január 31.

A 2025. évi tevékenységről szóló bevallást a hivatal számára minden, az élelmiszerláncban résztvevő nem állami laboratóriumnak el kell küldenie. A jelentést egységes táblázatban szükséges megküldeni a laboreng@nebih.gov.hu e-mailre, a tárgymezőben a „labor neve” éves jelentés címmel, melynek adattartalmáról a Nébih portálon tájékozódhat:
https://portal.nebih.gov.hu/-/a-nem-allami-laboratoriumok-bejelentesi-kotelezettsegenek-teljesiteserol.

A jelentést az üzemi- és szolgáltató laboratóriumoknak egyaránt kötelező elkészíteniük. Azon laboratóriumoknak, amelyek egyes betegségekkel kapcsolatban havonta küldenek jelentést, az éves beszámolót nem kell benyújtaniuk.

Az állategészségügyi vizsgálatokat végző laboratóriumoknak a PRRS Mentesítési Bizottság kérésére a PRRS vizsgálatokról készült december havi jelentést legkésőbb 2026. január 10-ig kell megküldeniük.

Az adatszolgáltatásról a Nébih minden laboratóriumot e-mailben is értesített.
 


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

null Állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények, állatgyógyászati ápolószerek és segédanyagok nyilvántartásba vétele

Állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények, állatgyógyászati ápolószerek és segédanyagok nyilvántartásba vétele

Állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítményt, ápolószert és segédanyagot forgalomba hozni, forgalmazni, illetve felhasználni csak a NÉBIH Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága (ÁTI) általi nyilvántartásba vétel után lehet. A nyilvántartásba vételre vonatkozó kérelmet a 128/2009. (X.6.) FVM rendelet értelmében az ÁTI-hoz kell benyújtani (a hatályos jogszabály elérhető: njt.hu)

Az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmény, ápolószer és segédanyag nyilvántartásba vétele iránti kérelmet a forgalmazó vagy a gyártó vagy képviselőjük nyújthatja be a NÉBIH-hez. A kérelemhez csatolni kell a 128/2009.(X.6.) FVM rendelet 12. számú melléklete szerinti adatokat és dokumentumokat.

A készítmény termékismertetőjét és címkéjét a 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet 13. számú melléklete alapján kell elkészíteni.

Az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmény, ápolószer és segédanyag igazolása az első kiadást követően 5 évig, a megújítás után korlátlan ideig érvényes.

Az ÁTI az új igazolás kiadásához valamint az igazolások megújításához benyújtandó adatokról és dokumentumokról az ügyfelek részére ellenőrzési listát állított össze.

Az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmény, ápolószer és segédanyag igazolásának módosítása esetén a benyújtandó dokumentumok a módosításoktól függően eltérőek lehetnek. A megfelelő dokumentáció összeállításához szükség esetén az ati@nebih.gov.hu email címre kell írni útmutatásért a tárgyban megjelölve, hogy gyógyhatású készítményről, ápolószerről vagy segédanyagról van szó.

A 63/2012. (VII.2.) VM rendelet (a hatályos jogszabály elérhető: njt.hu) alapján megállapított eljárási díj előre fizetendő 

A gyógyhatású készítmények, ápolószerek és segédanyagok regisztrációjával kapcsolatos gyakran ismételt kérdések itt találhatók.

Ellenőrzési listák:

Ellenőrzési lista az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények, állatgyógyászati ápolószerek és segédanyagok nyilvántartásba vételéhez szükséges benyújtandó adatokról és dokumentumokról

Ellenőrzési lista az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények, állatgyógyászati ápolószerek és segédanyagok nyilvántartásba vételének megújításához szükséges benyújtandó adatokról és dokumentumokról

Check list of the documentation that needs to be submitted for registering paramedical products, animal health care products and medical devices

Check list of the documentation that needs to be submitted for renewing the registration of veterinary paramedical products, animal health care products and medical devices


Friss hírek

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >