Az őstermelői előírások teljesítését segíti a Nébih

Az őstermelői előírások teljesítését segíti a Nébih

Az őstermelői előírások teljesítését segíti a Nébih
2022. május 23, hétfő

Számos ponton változtak tavaly az őstermelői tevékenység és a termékek értékesítésének szabályai. Megszűnt például az őstermelői igazolvány, helyette FELIR azonosítót és Nébih tevékenységazonosítót kell igényelni, majd ezeket megjeleníteni a szabályos árusításhoz. Az előírásoknak megfelelő vásárlói tájékoztatásban a Nébih új, online „plakátgeneráló” lehetőséggel segíti az őstermelőket. A funkció a többi élelmiszerlánc szereplő számára is elérhető.

A családi gazdaságokról szóló törvény alapján az őstermelő kizárólag olyan terméket értékesíthet, amit az őstermelői nyilvántartásba, azaz a FELIR-be bejelentett. Az árusítás helyszínén fel kell tüntetni a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot, valamint a FELIR azonosítót és a Nébih tevékenységazonosítót is. Ezek hiányában a termelőt akár 100 ezer forintos bírsággal is sújthatják az ellenőrök.

Az elmúlt időszak ellenőrzései során a hatósági szakemberek jellemzően azt tapasztalták, hogy az őstermelők nagy része vagy magával a kötelezettséggel sincs tisztában, vagy épp nem tudja, hogy pontosan mely azonosítókat kell kiírnia és azoknak hol nézhet utána. A tájékoztatási kötelezettség gyors és megfelelő teljesítése érdekében a Nébih új funkciót tett elérhetővé őstermelő kereső felületén (https://portal.nebih.gov.hu/ostermelo-kereso), megkönnyítve a nyilvánosan kihelyezendő feliratok előállítását. 

A felületen a saját termelői adatokra történő szűrést követően egy kattintással megjelenik és nyomtathatóvá válik a közhiteles hatósági nyilvántartásból generált, minden elvárt azonosítót tartalmazó plakát. A poszteren egy egyedi QR kód is szerepel, amely a vásárlók számára teszi lehetővé az adatok valódiságának egyszerű visszaellenőrzését.

A vállalkozások lakossági ellenőrizhetősége iránt minden területen egyre nagyobb igény tapasztalható. E szellemben hasonló tájékoztató plakát készítését tette lehetővé a Nébih a FELIR keresőjében (https://portal.nebih.gov.hu/felir-kereso) a többi élelmiszerlánc és agrárágazati szereplő számára is. Az azonosítók feltüntetése számukra nem kötelező, ugyanakkor a poszter használatával látványos módon tájékoztathatják vásárlóikat arról, hogy a Nébih adatbázisában szereplő, tehát ténylegesen bejelentett, jogszerűen működő vállalkozásról van szó. Az egyedi QR-kódot beolvasva a vásárlók további hasznos információkat is elérhetnek, például tájékozódhatnak a vállalkozás bejelentett tevékenységeiről.

Kapcsolódó jogszabályok: 
•    A családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény
•    A családi gazdaságokról szóló törvény végrehajtásáról szóló 665/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet

Friss hírek

Növényvédelmi drónpilótákat képző intézményeket jelölt ki a Nébih
2022. május 23, hétfő

Növényvédelmi drónpilótákat képző intézményeket jelölt ki a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a permetező drónnal dolgozni kívánó szakembereket, hogy elérhetővé vált honlapján a növényvédelmi drónpilóta képzőintézmények nyilvántartása.

Tovább >

Ismét sikeres alapképzést szervezett a MATE és a Nébih
2022. május 23, hétfő

Ismét sikeres alapképzést szervezett a MATE és a Nébih

A résztvevők értékelése alapján szakmailag előremutató, számos újdonsággal és érdekességgel szolgáló, jó hangulatú alapképzést szervezett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a használatban lévő növényvédelmi gépek időszakos műszaki felülvizsgálatára jogosultságot szerezni kívánó magánszemélyek és cégek képviselői részére.

Tovább >