brit zászló, eu zászló

Brexit

2020. január 31-én az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, amelynek eredményeként számos változás várható az élelmiszerlánc vonatkozásában is. A Nébih a hatáskörébe tartozó szakterületeket érintő változásokról folyamatosan, áttekinthető módon kívánja informálni az érdeklődőket. E célból hoztuk létre a hivatal honlapján a Brexit tematikus aloldalt, ahol a látogatók ágazatonként elkülönítve kereshetnek rá a számukra releváns, aktuális szakmai tartalmakra. 

Legfrissebb információk

Az Egyesült Királyság által közzétett lényeges információk

www.gov.uk oldalon megjelent tájékoztató szerint három szakaszban vezetik majd be az EU-ból Nagy-Britanniába importált árucikkek határellenőrzésével kapcsolatos intézkedéseket:

Változások

2019 szeptemberében Brüsszelben tartottak szeminárumot az Európai Unió 27 tagállamának képviselői annak kapcsán, hogyan enyhíthetők, illetve milyen lépésekkel kezelhetők az Egyesült Királyság esetleges megállapodás nélküli kilépésének hatásai. Fontos kiemelni, hogy – akár megállapodással, akár anélkül valósul meg a kiválás – az EU célja, hogy mielőbb kialakítsa a határon átívelő élelmiszerlánc-folyamatok zökkenőmentes működését a Brexit utáni átmeneti időszakban, majd hosszú távon is.

    • 1. EXPORT (EU-ból UK-be)

      Módosítva: 2023.04.04

      EXPORT: Keltetőtojás (HEP GBHC032 E ), napos barmofi, élő baromfi, SPF tojás, baromfi hús termékek állategészségügyi export bizonyítványához szükséges terület kódok

      A II.1.2 pontban hivatkozandó kódok megtalálhatóak az alábbi linkeken:

      https://s3.eu-west-1.amazonaws.com/data.defra.gov.uk/Food/cert/EU/Poultry+and+Poultry+Products.pdf

      https://www.data.gov.uk/dataset/4698a65d-1a3b-42d1-981e-df869e04185b/eu-and-efta-countries-approved-to-export-animals-and-animal-products-to-great-britain

      Módosítva: 2021.02.18 Regionalizáció EU-UK

      EXPORT: Friss sertéshús állategészségügyi export feltételek UK-ba

      Alábbi linken található meg az Egyesült Királyság állategészségügyi hatóságának regionalizációs táblázata az EU-ból, így hazánkból is exportálandó patás állatok friss húsára vonatkozóan:

      http://data.defra.gov.uk/Food/cert/Annex%20II%20206_2010.pdf

      Részletes információ található az EU-ból származó élőállatok és állati eredetű termékek UK-ba tröténő exportjának állategészségügyi feltételrendszeréről a következő linken:

      https://data.gov.uk/dataset/4698a65d-1a3b-42d1-981e-df869e04185b/export-of-animals-and-animal-products-to-the-uk

      Módosítva: 2021.01.04.

      EXPORT: IPAFFS regisztráció, UNN szám megszerzése

      Az Egyesült Királyság állategészségügyi szolgálatának vonatkozó honlapja szerint az Egyesült Királyságbeli importőrnek a feladata az IPAFFs rendszeren való regisztráció és a regisztrációt követően az IPAFFS rendszer által automatikusan generált, úgynevezett  „UNN” szám átadása az EU-beli (pl. magyar) exportőr, hatósági állatorvos részére.

      Részletek az IPAFFs regisztrációról:

      https://www.gov.uk/guidance/import-of-products-animals-food-and-feed-system

      UK állategészségügyi hatósága által megkövetelt állategészségügyi export bizonyítvány minták elérhetőek a követkrő linken:

      https://www.gov.uk/search/services?parent=%2Fenvironment%2Fproducing-distributing-food-import-export&topic=1ea328f0-cf82-4163-943d-8293c0d3c740

      EXPORT

      Élőállat és állati szaporítóanyag szállítása az EU-ból az Egyesült Királyságba:
      2021. január 1-től az élőállat- és állatitermék-szállítmányoknak meg kell felelniük a következő feltételeknek:
      •    a szállítmányt egészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie,
      •    az importőrnek az  IPAFFS rendszeren keresztül, legalább egy munkanappal a várható szállítás előtt értesítenie kell az első belépési  pontot (UK állategészségügyi határállomást). 

      Az Egyesült Királyságbeli importőrnek a felelőssége, hogy az egészségügyi bizonyítványt kiállító hatósági állatorvos rendelkezésére kell bocsássa az UNN (unique notification number) számot, amelyet az IPAFFS rendszer generál, amikor előértesítést küld. Ezt az UNN számot fel kell tüntetni az egészségügyi bizonyítványon.

      Az Európai Bizottság 2020. december 22-i tájékoztatása alapján, ha az egészségügyi export bizonyítványt a TRACES rendszeren keresztül állítják ki, akkor az UNN számot az 1.6. számú,  "Kapcsolódó eredeti bizonyítvány száma(i)" elnevezésű mezőben kell feltüntetni.

      2021 júliusáig az APHA (Animal Plant Health Agency) kockázatbecslés alapján azonosságellenőrzésnek és fizikai ellenőrzésnek fogja alávetni az EU-ból származó élő állat szállítmányokat.

      Tájékoztató anyagok:

      Az élőállatszállításhoz szükséges dokumentumok:
      Az EU-ból Nagy-Britanniába, valamint a Nagy-Britannián keresztül Észak-Írországba történő élőállatszállításhoz a szállítóknak a következőket kell igényelniük:

      •    élőállatszállítói engedély,
      •    a sofőr engedélye az élőállatok szállítására, 
      •    a szállítójármű engedélye az élőállatszállításhoz.

      Fontos tudni, hogy az EU által kiadott engedélyeket nem fogadják el a továbbiakban Nagy-Britanniában, viszont Észak-Írországban továbbra is érvényesek maradnak. 

      Szintén lényeges változás, hogy a továbbiakban két útinaplót kell engedélyeztetni az EU-ból Nagy-Britanniába történő import vagy tranzit élőállatszállításhoz:
      •    egyet az APHA hagy jóvá,  
      •    egyet a származási EU tagállam.
      További információ az élőállatszállításról az EU-ból Nagy-Britanniába a következő e-mail címen kérhető: CITCarlisle@apha.gov.uk

      Az állat eredetű termékekhez, és élőállatokhoz  2020.január 1-től megkövetelt állategészségügyi bizonyítvány mintákról bővebben (Módosítva: 2020.12.14.):

      https://www.gov.uk/government/collections/health-certificates-for-animal-and-animal-product-imports-to-great-britain#products-of-animal-origin

      Részletes tájékoztatás kutya, macska, vadászgörény kereskedelmi exportról UK-ba az EU-ból 2021.01.01 után:

      NÉBIH honlap kedvtelésből tartott állatok mozgatásáról

      Módosítva: 2020.11.27

      Kutyák, macskák, görények nem kereskedelmi célú utaztatása az Egyesült Királyságból az EU-ba

      Részletes információ a kedvtelésből tartott állatok utaztatásáról:

      https://portal.nebih.gov.hu/-/kedvtelesbol-tartott-allatok-utaztatasara-vonatkozo-tajekoztato

      2. IMPORT (UK-ből EU-ba)

      Módosítva: 2021.01.04.

      Megjelentek az Európai Unió Hivatalos Lapjában az Egyesült Királyságból való agrárimportot lehetővé tevő állategészségügyi rendeletek és határozatok, amelyek 2021. január 1-től hatályosak.

      Részletes szöveg angolul: IDE KATTINTVA

      Az EU tájékoztatása alapján felkerültek a TRACES-NT rendszerbe az Egyesült Királyság engedélyezett létesítményei, ezért élőállat szállítmányok az EU-ba történő beléptetéshez szükséges előértesítő dokumentumok, valamint az ezekhez rögzített hatósági ellenőrzésekhez használható lesz a TRACES-NT rendszer.

      Élőállatszállítás 2021. január 1. után Az Egyesült Királyságba

      •  

        1)    Állati eredetű termékekhez szükséges UK export bizonyítványok és IPAFFS előértesítés bevezetésének halasztása

        Az Egyesült Királyság illetékes hatósága elhalasztotta az állati eredetű termékek exportjához szükséges export bizonyítványolási kötelezettség bevezetését, amit 2021. október 1-re terveztek korábban. Ez érintette volna azon hazai cégeket, akik állati eredetű termékeket exportálnak az Egyesült Királyságba (Nagy-Britanniába).

        2)    TRACES Export modul áthelyezés a TRACES Classicről a TRACES-NT-be 2021. okt. 1-2021. dec. 1-ig átmeneti időszak

        Információnk szeritn2021. október 1-től a TRACES Classic és a TRACES-NT rendszerben 2021. december 1-ig párhuzamosan elérhető lesz az Export modul, ahol megtalálhatóak a Nagy-Britanniába irányuló exporthoz szükséges bizonyítványok is. 

        Mint az ismert, az EU-ból Nagy-Britanniába szánt árukhoz használandó export bizonyítványokat elérhetővé tette az Európai Bizottság a tagállamok számára  a TRACES Classic rendszer Export moduljában, azonban itt egylőre csak az élő állatokra vonatkozó export bizonyítványok találhatóak meg magyarul, kitölthető formában, az állati eredetű termékekhez szükséges export bizonyítványok csak angolul, pdf-ben voltak elérhetőek.

        Mint szintén ismert, a TRACES Classic rendszert kiváltja a TRACES-NT rendszer. Információink szerint az Export modult 2021. október 1-től kezdődően helyezik át a TRACES-NT rendszerbe, azonban az Export modul még párhuzamosan elérhető lesz 2021. dec. 1-ig a TRACES Classic rendszerben.

        2021.09.14

        Tájékoztatás TRACES Classic EXPORT modulban elérhető állategészségügyi bizonyítványok magyar fordításáról

        A Nagy Britanniába történő exporthoz használatos bizonyítványok elérhetőek a TRACES rendszer export moduljában, ahol az illetékes hatósági állatorvos hozzáfér azokhoz. A bizonyítványok fordítását az Európai Bizottság végzi. A fordítások folyamatosan készülnek, így egyes bizonyítványok már most is magyar nyelven érhetőek el, mások egyelőre angolul (a TRACES rendszer nyelvét angolra állítva). 

        Amennyiben olyan bizonyítvány használatára van szükség, ami az adott időpontban angolul érhető csak el, az exportban érdekelt cégnek kell hiteles fordítást készítenie a bizonyítványról, így nincs akadálya annak, hogy a hatósági állatorvos az angol nyelvű verziót leigazolja.
         
        2021.03.23 HALASZTÁS- táblázatba foglaltan

        Figyelem! Az Egyesült Királyság hatóságának közleménye szerint a határidők csak jelenleg érvényesek, fenntartják a változtatást lehetőségét!

        2021.01.01-től

        2021.04.01-től

        2021.10.01-től

        2021.07.01-től

        2022.01.01-től

        2022. 03.01-től

        Élő állat

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        UNN kód

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!

        Szaporítóanyag

        Állati eredetű termék (POAO, product of animal origin)

        Kereskedelmi okmány

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!

        Magas kockázatú állati eredetű termék (POAO under SGM safeguard measures)

        Magas kockázatú állati melléktermék (ABP, animal by-product)

        Alacsony kockázatú állati melléktermék

        Kereskedelmi okmány

        Kereskedelmi okmány

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!

        2021.03.22 HALASZTÁS

        További részletes információt közölt az Európai Bizottságon keresztül az Egyesült Királyság a BREXIT határidők halasztásáról, amelyek megtalálhatóak a következő linken:

        /documents/10182/21336/Defra+SPS+import+controls+presentation+18032021.pdf/09f8d213-cef4-6fce-6865-f8e0e2e66f86?t=1616414939963

        Felhívják a figyelmet azonban, hogy további változások léphetnek életbe, így minden esetben az Egyesült Királyság hivatalos honlapjait is ellenőrizni kell!

        https://www.gov.uk/guidance/importing-or-moving-live-animals-animal-products-and-high-risk-food-and-feed-not-of-animal-origin#importing-abp-and-poao

        2021.03.11 HALASZTÁS

        Az Egyesült Királyság állategészségügyi hatósága bejelentette a halasztást a BREXIT-tel összefüggő következő ügyekben:

        - az állati eredetű élelmiszerek (POAO) és egyes állati melléktermékek (ABP), valamint magas kockázatú élelmiszerek előértesítése, valamint ezen termékek esetében az állategészségügyi export bizonyítvány kiállítása nem lesz kötelező 2021. október 1-ig, (2021. április 1-je helyett)

        - ugyanezen termékek határellenőrzésének bevezetését elhalasztják 2022. január 1-re (2021. július 1-e helyett)

        - 2022. márciusra halasztották az élőállatok határellenőrzésének bevezetését.

        További részletek: https://questions-statements.parliament.uk/written-statements/detail/2021-03-11/hcws841

        Módosítva: 2021.02.01

        Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a Bizottság szolgálatai megkezdték az Egyesült Királyságba történő élőállat és állati termék szállításhoz szükséges állategészségügyi export bizonyítvány minták fordítását az EU hivatalos nyelveire, mellyel remélhetőleg április 1-ig minden élő állat és állati eredetű termék esetén végeznek.

        Az Egyesült Királyság állategészségügyi szolgálata megerősítette, hogy 2021. április 1-ig nem szükséges állategészségügyi export bizonyítvány a nem magas kockázatú állati eredetű termékek (pl. tejtermékek, méz) UK-be történő exportjához.

        Az állategészségügyi export bizonyítvány minták a TRACES Classic rendszer export bizonyítvány moduljában találhatóak!

          2021.01.01-től 2021.04.01-től 2021.07.01-től
        Élő állat

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        UNN kód

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        UNN kód

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!
        Szaporítóanyag

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        UNN kód

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        UNN kód

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!
        Állati eredetű termék (POAO, product of animal origin) Kereskedelmi okmány

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!
        Magas kockázatú állati eredetű termék (POAO under SGM safeguard measures)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        UNN kód

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        UNN kód

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!
        Magas kockázatú állati melléktermék (ABP, animal by-product)

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Kereskedelmi okmány

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Kereskedelmi okmány

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!
        Alacsony kockázatú állati melléktermék Kereskedelmi okmány Kereskedelmi okmány

        Előértesítés az IPAFFS rendszeren keresztül

        Hivatalos hatósági bizonyítvány (állategészségügyi export bizonyítvány)

        Csak állategészségügyi határállomáson (BCP-n) keresztül!

        Módosítva: 2021.01.20 206/2010/EU országkód

        Információink szerint amennyiben a GB export bizonyítvány minta a 206/2010/EU rendeletben szereplő "EU territory" code/kódra hivatkozik, akkor az alábbi linken szereplő, az Egyesült Királyság által átemelt EU jogszabály alapján, beírható az ország kód- pl. Magyarország esetében HU országkód. A linken szereplő jogszabály (29) pontja rendelkezik erről, amelyben azonban nem adtak meg kódokat.

        https://www.legislation.gov.uk/uksi/2020/1462/regulation/56/made

        Módosítva: 2021.01.11

        A TRACES Classic rendszer Export bizonyítvány almoduljában elérhetővé tették (egyelőre csak angolul) az élőállatok és egyes nagy kockázatú állati termékek EU-ból az Egyesült Királyságba (GB) való szállításához szükséges állategészségügyi export bizonyítványokat. 

        Újabb fejleményekig a kiszállításhoz javasoljuk az eddig használt TRACES-bizonyítvány, valamint az új, egynyelvű (illetve jelenlegi állapotában hibrid), TRACES Classic rendszer EXPORT bizonyítvány moduljából letölthető bizonyítvány csatolását is.

        Módosítva: 2021. 01.04

        Az EU szaktárca a következő tájékoztatást küldte:  

        EU-ból származó élőállat szállítmányok, amelyek áthaladnak Nagy-Britannia területén belső trazitként (ez az úgynevezett „Landbridge”, vagyis „Szárazföldi híd”, amely összeköti Írországot az EU többi tagállamával)

        Azon EU-ból származó élőállat szállítmányokat, amelyek áthaladnak Nagy-Birtannia területén, ha rendelkeznek a TRACES rendszerben rögzített EU-n belüli szállításhoz szükséges állategészségügyi bizonyítvánnyal, az Egyesült Királyság hatóságai a TRACES rendszeren keresztül figyelemmel kísérik. Ennek eredményeként az Egyesült Királyság (GB) hatóságainak nem lesz szükségük semmilyen más bejelentési vagy igazolási formára.

        Nagy kockázatú állati melléktermékek

        Amint azt az Egyesült Királyság Határ Működési Modellje (UK Border Operating Model) kifejtette, Nagy-Britannia 2021. január 1-jétől csak a nagy kockázatú állati melléktermékekre (például az 1. és 2. kategóriába tartozó állati melléktermékekre és a 3. kategóriába tartozó feldolgozott állati fehérjékre) alkalmazza az importkövetelményeket. A GB importőreinek előértesítést kell küldeniük az IPAFFS rendszeren keresztül és előzetes engedélyt kell kapniuk az Egyesült Királyság központi állategészségügyi hatóságától (DEFRA / APHA-tól). Az uniós exportőröknek ki kell állítaniuk egy DOCOM-ot (kereskedelmi okmány), amelyet be lehet vezetni a TRACES rendszerbe. Ebben az esetben nincs szükség UNN kódra. A hivatalos igazolások Nagy-Britanniára történő kiadásának követelménye csak 2021. július 1-jén lép életbe.

        UNN kód

        Az Egyesült Királyságba irányuló exportbizonyítványokba beírandó UNN-kód (I.6. Rovat) csak az élő állatokra és szaporítóanyagokra, valamint a védintézkedések hatálya alá tartozó állati eredetű termékekre és állati melléktermékekre (Product of Animal Origin, POAO-ra) vonatkozik 2021. januártól 2021. júliusig. Ez azt jelenti, hogy a többi árura, a POAO-ra, amelyekre nem vonatkoznak védintézkedések, a nem állati eredetű élelmiszerekre és takarmányokra, a növényekre és a növényi termékekre nincs szükség UNN-kódra.

        Háromszög kereskedelem (EU => GB => EU vagy más harmadik országok)

        Az Egyesült Királyság hatóságai kifejtették, hogy nem fognak kérni a tagállamok által kiállított hivatalos igazolásokat az egyes állategészségügyi feltételek igazolásához (legalábbis 2021. április 1-je előtt). Az Európai Uniós exportőrök feladata, hogy kapcsolatot tartsanak a GB importőreivel, és megkérdezzék, hogy a GB hatósági állatorvosainak mi szükséges a GB-ból az EU-ba (vagy más harmadik országokba) irányuló exportbizonyítványok kitöltéséhez. A GB tisztviselői eseti alapon vagy kereskedelmi igazolásokat, vagy egyéb kereskedelmi bizonyítékokat kérhetnek, amennyiben szükségesnek találják. 
         
        Fontosabb változások összegezve:

        2020. december 31-ig átmeneti időszak lépett életbe. Ezalatt az EU27-ből származó szállítmányok ugyanúgy „intra-kereskedelem útján” juthatnak be az Egyesült Királyság területére, mint a kilépés előtt.
        2021. január 1-től 2021 júliusáig az Egyesült Királyságba történő élőállat- és állatitermék-importhoz szükséges állategészségügyi bizonyítványok főbb paramétereikben megegyeznek a jelenleg érvényben lévő EU importbizonyítványokkal. 

        Változás lép életbe a szállítmányok beléptetésének bejelentésekor. 2021. január 1-től a TRACES rendszer helyett a saját IPAFFS (Import of Products, Animals, Food and Feed System)-en keresztül kell értesíteni a beléptető határállomást a szállítmány érkezéséről egy munkanappal a beléptetés előtt. További információ az IPAFFS rendszerről: https://www.gov.uk/guidance/import-of-products-animals-food-and-feed-system

      • A növényegészségügyi szabályozás hatálya alá tartozó növények, növényi termékek és egyéb anyagok behozatalára a harmadik országokra vonatkozó követelmények lesznek érvényesek. Ez azt jelenti, hogy ezek az áruk csak növényegészségügyi bizonyítvánnyal hozhatók be, továbbá bizonyos esetekben kizárólag növényegészségügyi határkirendeltségen szabad őket beléptetni az EU területére. Bővebb információ a növényegészségügyi aloldalon érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/-/valtozasok-a-novenyek-novenyi-termekek-import-ellenorzeseben
      • A behozatali tilalmak, valamint a különleges előírások is vonatkoznak majd az Egyesült Királyságra.
      • Az Egyesült Királyság szándéka, hogy ameddig nem készül el a saját szabályozása, addig az EU hatályos növényegészségügyi szabályozását fogja használni. Ez azt jelenti, hogy ugyanazokat a követelményeket érvényesíti az EU felé, amit az EU feléjük.
      • A jövőben az Egyesült Királyságba nem lehet majd növényútlevéllel szállítani a termékeket, hanem ezeknél a növényeknél is növényegészségügyi bizonyítvány kiállítására lesz szükség.

      Az 1. szakaszban (2021.01.01.  ̶ 2021.12.31.) csak a kiemelt kockázatot jelentő növények, növényi termékek és egyéb anyagok beviteléhez szükséges növényegészségügyi bizonyítvány. A nagy-britanniai importőrnek a PEACH (Procedure for Electronic Application for Certificates from the Horticultural Marketing Inspectorate) rendszeren keresztül (http://ehmipeach.defra.gov.uk/) kell értesítenie a beléptető határállomást a szállítmány érkezéséről, egy munkanappal a beléptetés előtt. 
      A 2. szakaszban (2022.01.01. ̶ 2022.03.31.) már az összes vizsgálatköteles árunak rendelkeznie kell növényegészségügyi bizonyítvánnyal az EU-ból Nagy-Britanniába történő exporthoz.

      • A növényegészségügyhöz kapcsolódó, de a teljes kereskedelmet érintő változás lépett életbe az UK harmadik országgá válásával, miszerint megváltoztak a fa csomagolóanyagokra, így a raklapokra vonatkozó előírások. A szállítmányozás során a szállított áru fajtájától függetlenül mind az Egyesült Királyságba történő kivitel mind az Európai Unióba történő behozatal esetében a növényegészségügyi kockázatok csökkentése érdekében csak az ISPM 15 szabvány szerinti jelöléssel ellátott fa csomagolóanyagok alkalmazhatóak.
        A kereskedelemben alkalmazott nyersfából készült fa-csomagolóanyagok (pl. raklap, alátétfa, rekesz, csomagoló ládák, dobok, rakodó lapok, alátétgerenda) csak abban az esetben hozhatók be az EU tagállamaiba vagy vihetők ki az EU-n kívüli harmadik országokba, így 2021 január 1-től az Egyesült Királyságba is, ha a vonatkozó követelményeknek megfelelnek, vagyis az ISPM-15 szabvány I. mellékletében foglalt, jóváhagyott kezelések egyikének alávetették és az előírt jelöléssel ellátták azokat. Az előírás alkalmazása függetlenül attól, hogy a fent említett fa-csomagolóanyagon vagy abban milyen áruféleség érkezik, illetve ténylegesen használják-e bármilyen áru szállítására. A fa-csomagolóanyagon feltüntetett jelzés minden esetben garanciát kell, hogy jelentsen arra, hogy a fa-csomagolóanyag a követelményeknek megfelel. 
        Kivételt képeznek azok a faalapú termékekből készült feldolgozott fa-csomagolóanyagok (pl. rétegelt falemez, borítólemez, OSB lap), amelyek ragasztó, hő és nyomás vagy ezek kombinációja használatával készültek. Ezek megfelelően feldolgozott faanyagnak tekinthetők, így nem jelentenek növényegészségügyi kockázatot.
        A szabvány angol nyelven elérhető a következő linken https://assets.ippc.int/static/media/files/publication/en/2019/02/ISPM_15_2018_En_WoodPackaging_Post-CPM13_Rev_Annex1and2_Fixed_2019-02-01.pdf