null Visszanyerte hazánk a kiskérődzők pestisétől mentes hivatalos státusát

Visszanyerte hazánk a kiskérődzők pestisétől mentes hivatalos státusát

2025. október 28, kedd

Magyarország visszanyerte a kiskérődzők pestisétől mentes hivatalos státusát – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Hozzátette, egy újabb nagy lépés tettünk afelé, hogy az úgynevezett harmadik országokkal helyreálljon a kereskedelem zavartalansága.

Nagy István közölte, a január végén, 3 Zala vármegyei juhtartó telepen felbukkant eseteket sikerült megfékezni, így a fertőzés további terjedését megállították, és azóta egyetlen új esetet sem igazoltak a szakemberek. Éppen ezért az állategészségügyi hatóság még március 3-án az utolsó védő- és megfigyelési körzetet, április 2-ától pedig a további korlátozás alá eső területeket is feloldotta.

Az agrárminiszter hozzátette, a hatóság az Állategészségügyi Világszervezethez − az előírások szerint − az utolsó érintett telep végfertőtlenítését követő 6 hónap után nyújtotta be a mentesség iránti kérelmet, amelyet a világszervezet el is fogadott. Ezzel visszaállt hazánk kiskérődzők pestisétől mentes hivatalos státusa, amely jelentősen hozzájárul a kereskedelem zavartalanságához.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is kiemelten fontos a megelőzés és a folyamatos készenlét. Az állattartók szerepe kulcsfontosságú a járványügyi előírások szigorú és következetes betartásában, hiszen csak ezzel tudják minimálisra csökkenteni a betegségek állatállományokba történő újabb behurcolásának lehetőségét.

Minden, a betegséggel kapcsolatos fontos információ elérhető a Nébih tematikus oldalán: https://portal.nebih.gov.hu/kiskerodzok-pestise
 

(Forrás: AM Sajtóiroda) 


Friss hírek

2026. július 15, szerda

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.

Tovább >

2026. július 14, kedd

Megkezdődött az FD betegség felismerése szempontjából legfontosabb időszak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet arra, hogy megkezdődött a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség felismerése, amely a fertőzés megakadályozása szempontjából a legfontosabb időszak. A szőlőültetvényekben a tünetek július közepétől válnak a leginkább felismerhetővé, miközben az amerikai szőlőkabócák rajzása miatt a fertőzés terjedésének kockázata is jelentősen növekszik, ezért különösen lényeges a szőlő rendszeres ellenőrzése, a gyanús tőkék mielőbbi azonosítása és jelentése.

Tovább >