null Veszett kutyát találtak Románia magyar határ menti területén

Veszett kutyát találtak Románia magyar határ menti területén

2020. november 23, hétfő

November közepén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy kutyában a magyar határtól alig több mint 10 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Egri (Agris) településen. Idén ez a negyedik diagnosztizált eset keleti szomszédunkban, de most először regisztráltak megbetegedést ennyire közel a magyar határhoz. A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat, harapása útján, akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Romániában, az elmúlt években végzett rókaimmunizációs programnak köszönhetően, a veszettség egyre inkább visszaszorul, de az ország különböző részein szórványosan még előfordul. 2019-ben 4 alkalommal és 2020-ban ez idáig szintén 4 esetben állapították meg a betegséget. A magyar határ mellett fekvő Szatmár megyében – a jelenlegi esetet megelőzően – utoljára 2019 februárjában találtak veszett állatot, akkor egy rókában mutatták ki a vírust.

Bár Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot (akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bukkant fel a betegség), a mostani Szatmár megyei eset arra utal, hogy a kedvező járványügyi helyzet ellenére még mindig jelen van a régióban a veszettség. Tekintve, hogy a vírus Románián kívül Ukrajnában is előfordul, fennáll a betegség újbóli megjelenésének kockázata hazánkban is. Behurcolása történhet természetes úton, a vadállomány mozgása, érintkezése révén vagy pedig emberi tevékenységgel, a betegséget hordozó kutyák és macskák illegális behozatalával. Mindezek alapján a védekezést mind a háziállatokban, mind a rókaállományban folytatni kell itthon is!

Hazánkban évente kétszer, tavasszal és ősszel zajlik a rókaállomány veszettség elleni vakcinázása a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezésében. A kezelt területet a hatóság a mindenkori járványügyi helyzet alapján jelöli ki. A román és az ukrán határ mentén is rendszeresen végzik a rókavakcinázást (erre idén ősszel is sor került), és folyamatosan vizsgálják a rókaállományt a veszettség esetleges előfordulásának mielőbbi felismerése érdekében.

A háziállatokat tekintve Magyarországon a kutyák veszettség elleni oltása évente kötelező, a macskák oltása ajánlott. A Nébih ezúton is felhívja a kutya- és macskatartók figyelmét a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának kiemelt fontosságára! Szintén lényeges, hogy a kutyák és macskák Európai Unión belüli utaztatására, valamint harmadik országból történő behozatalára szigorú előírások vonatkoznak, a jogkövető magatartás e tekintetben is kiemelten fontos!

Kérjük továbbá, hogy a rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatokat haladéktalanul jelentsék az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih zöldszámán (06/80/263-244)!

Figyelmükbe ajánljuk a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ahol többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről olvashatnak.


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >