null Veszett kutyát találtak Magyarországon az ukrán határ közelében

Veszett kutyát találtak Magyarországon az ukrán határ közelében

Veszett kutyát találtak Magyarországon az ukrán határ közelében
2022. november 8, kedd

Jelöletlen kóbor kutyát lőttek ki egy vadásztársaság szakemberei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magosliget község közigazgatási területén 2022. november 1-jén. Az ukrán határtól mintegy fél kilométerre elejtett állatnál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma veszettséggel való fertőzöttséget igazolt.

A veszett kutyát azon a területen lőtték ki, ahol idén szeptemberben egy veszett róka miatt számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih. Így kerülhetett sor a beteg állat kilövésére, hatékonyan csökkentve ezzel a közegészségügyi kockázatot. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az érintett vadgazdálkodási egységek területén a már korábban elrendelt járványügyi intézkedések, többek között az ebzárlat és a fokozott járványügyi felügyelet továbbra is érvényben vannak és mindaddig életben maradnak, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi. Ezenkívül a rókaállomány őszi veszettség elleni vakcinázása az ukrán határtérségnek a szeptemberi és a jelenlegi veszettség esettel is érintett területén gócvakcinázással is kiegészült.

A Nébih az esetről tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Európai Unió illetékes szervei, valamint az Állategészségügyi Világszervezetet is. 

A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat – harapása útján – akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Magyarországon (2017 óta először) idén szeptemberben azonosított veszett állatot a Nébih laboratóriuma. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be, ahol a háború folytán a rókaállomány körében végzett orális immunizálási program is elmaradt. 

A háziállatokat esetében Magyarországon a kutyák veszettség elleni oltása évente kötelező, a macskák oltása ajánlott. A Nébih ezúton is felhívja a kutya- és macskatartók figyelmét a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának kiemelt fontosságára! Szintén lényeges, hogy a kutyák és macskák Európai Unión belüli utaztatására, valamint harmadik országból történő behozatalára szigorú előírások vonatkoznak, a jogkövető magatartás e tekintetben is lényeges!

Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244)!
A betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről további információk olvashatók a Nébih tematikus honlapját, a www.veszettsegmentesites.hu oldalon.

Friss hírek

Idén is biztosítja a Nébih az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevő állattartók részére a szaporítási események előremenő bejelentését
2022. december 1, csütörtök

Idén is biztosítja a Nébih az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevő állattartók részére a szaporítási események előremenő bejelentését

A hatályos jogszabályban* foglaltak szerint – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is azok a szarvasmarhatartók jogosultak az anyatehéntartás-támogatás igénybevételére, akik határidőn belül eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Ehhez nyújt segítséget a Nébih fejlesztése, amely 2022. december 1-jétől előremenően is lehetővé teszi az év végéig esedékes online és papíralapú adatszolgáltatást.

Tovább >

Levesbetét száraztészták versenye a kiváló minősítésért
2022. december 1, csütörtök

Levesbetét száraztészták versenye a kiváló minősítésért

Újabb termékkör, a 8 tojásos levesbetét száraztészták gyártói és forgalmazói számára nyílt meg a lehetőség, hogy elnyerjék a KMÉ védjegy arany fokozatát. A Nébih által koordinált Termékmustra alapján 13 termék esetében igényelhetik a legjobbaknak járó elismerést.

Tovább >