null Uniós szabályozással, szakmai együttműködéssel az illegális fakitermelés ellen

Uniós szabályozással, szakmai együttműködéssel az illegális fakitermelés ellen

2016. február 16, kedd

Az Európai Unió tagországai területén csakis igazolt forrásból származó, jogszerűen kitermelt faanyagok és az ezekből készült fatermékek kerülhetnek forgalomba, az úgynevezett EUTR szabályozás (European Timber Regulation) alapján. Hazánkban a NÉBIH Erdészeti Igazgatósága a kijelölt EUTR nemzeti hatóság, amely az uniós követelmények végrehajtását ellenőrzi. A jogszabályi kötelezettségek teljesítéséhez a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek aktív közreműködésére is szükség van.

A piaci szereplőknek hamarosan be kell jelentkezniük az EUTR hatósági nyilvántartási rendszerbe. A bejelentkezéshez a NÉBIH létrehoz egy elektronikus felületet, amelyről széles körben tájékoztatja majd az érintetteket, mind a sajtó, mind az érdekképviseleti szervek útján. A regisztrációra ezt követően megfelelő hosszúságú időszak áll majd rendelkezésre.

Közös érdek, hogy a faanyag nyomon követési rendszer működtetése a lehető legkisebb adminisztrációs többletteherrel járjon. E célból a hatóság szakemberei a magánerdő-gazdálkodók, az állami erdőterületen gazdálkodók, és a faipari szereplők számára is kidolgoztak egy-egy kérdőívet, hogy a lehető legtöbb piaci szereplő véleményét ismerhessék meg.

Az érintettekhez a szakmai szervezetek által is eljutnak a kérdőívek, amelyekből online és nyomtatható verzió is készült. Az anyagok innen is letölthetők:

A hazánkban kitermelt és forgalmazott faanyag mennyisége számottevő, ezért a kereskedelmi lánc átláthatósága kiemelten fontos: 2015-ben összesen közel 7 518 000 m3 faanyagot termeltek ki. Az illegális fakitermelésnek és forgalmazásnak súlyos gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi következményei vannak. Az erdő fontos nemzeti kincsünk, fenntartható kezelése, védelme érdekében a fakitermelést és forgalmazást is felelősen kell végeznünk!

 

NÉBIH - EUTR NEMZETI HATÓSÁG


Friss hírek

2025. november 26, szerda

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2025.11.26.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >