null Újfent sikeresnek bizonyult a FŐHESZ és az ÁHSZ együttműködése

Újfent sikeresnek bizonyult a FŐHESZ és az ÁHSZ együttműködése

2018. január 19, péntek

Ismét sikeres volt a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FŐHESZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) együttműködése. A halőrök ezúttal a Dunán értek tetten január közepén egy orvhalászt. A rapsicnál 34 darab tiltott módon és eszközzel kifogott halat találtak a szakemberek. A többszörös szabálysértővel szemben közigazgatási és büntető eljárás is indult.

Január 12-én a FŐHESZ halászati őrei a „Kis-Háros sziget” bejáratánál egy gyanúsan viselkedő személyt figyeltek meg. Az ellenőrzés alá vont halásznál, zsákba rejtve, egy 10 méteres tükörhálót találtak a halőrök, amelynek tartalma összesen 34 db jogosulatlanul kifogott halat – többségében karikakeszeget, dévért, de egy balint is – rejtett.

 

Az esetet súlyosbította, hogy a jogosulatlan halászat mellett, a tiltott halfogási eszköz és mód használata is felmerült, így szükségessé vált az ÁHSZ bevonása a helyszíni intézkedésbe. A sikeres tettenérést, majd a jegyzőkönyv felvételét követően az orvhalásszal szemben közigazgatási és büntető eljárás indult.

 

Különös véletlen, hogy éppen az orvhalász kézre kerítésének napján zárult le egy másik, szintén az ÁHSZ-FŐHESZ közös akciója során tetten ért rapsic ügye is. A tavaly év elején lebuktatott „gereblyés” (tiltott horgászati módszer) keresetét a bíróság elutasította, így be kell fizetnie a vele szemben kiszabott 300.000 forint halvédelmi bírságot. Vélhetően ennél is súlyosabb büntetés azonban számára, hogy egy éve nem horgászhat és legközelebb csak 2020-ban válthat majd horgászjegyet.

 

Kapcsolódó anyagok:
Képek letölthető formátumban



Friss hírek

2026. július 2, csütörtök

Megjelent az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2025-ös évösszefoglalója

Az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) biztosítja a tagállamok közötti gyors és hatékony információcserét, valamint az összehangolt együttműködést, ezzel elősegítve a fogyasztók biztonságát veszélyeztető kockázatok mielőbbi kezelését. A hálózat a tavalyi évet összefoglaló beszámolója szerint 2025-ben összesen 10490 bejelentést kezelt. A legtöbb az elmúlt évben is az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszerhez (RASFF) érkezett, ami az összes értesítés 51%-át tette ki. A hazai kezdeményezések főként élelmiszerbiztonsági, nyomon követhetőségi és állatjóléti problémákhoz kapcsolódtak.

Tovább >

2026. július 2, csütörtök

EU Riasztási és Együttműködési Hálózat – 2025-ös évösszefoglaló

A Riasztási és Együttműködési Hálózat (ACN) 2025-ös évre vonatkozó beszámolója alapján a tavalyi évben rekordszámú, mintegy10.000 bejelentést rögzítettek a tagállamok. Változatlanul a RASFF rendszer értesítéseinek száma a legmagasabb. A 2025-ben közzétett több mint 5300 élelmiszerbiztonsági bejelentés 92%-a kötődött élelmiszerekhez. A Magyarországot is érintő 249 RASFF-ügy nagy része zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és abból készült termékekhez, valamint gabonatermékekhez és pékárukhoz kapcsolódott. 44 esetben volt kifogás hazai gyártású termékkel szemben, a magyar hatóságok pedig kockázatos élelmiszerek kapcsán 30 bejelentést indítottak.

Tovább >