null Új fejlesztések és támogatás a permetezési napló vezetésében, valamint a nitrát adatszolgáltatásban

Új fejlesztések és támogatás a permetezési napló vezetésében, valamint a nitrát adatszolgáltatásban

2025. október 20, hétfő

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az elmúlt időszakban több fejlesztést hajtott végre az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) rendszerben annak érdekében, hogy a mindennapi adatkezelés még egyszerűbbé és átláthatóbbá váljon. Az újdonságok között szerepel többek között a Permetezési Napló vezetés (PN) és a Nitrátérzékeny területen történő gazdálkodás (NET) jogcímekhez kapcsolódó adatszolgáltatás támogatása, valamint adatmásolásnál a szűrési lehetőségek bővítése és a dátum-átvitel bevezetése.

A rendszerben ezentúl kék ’N’ és piros ’P’ ikonok utalnak a nitrátérzékeny területen történő gazdálkodás és permetezési napló vezetés jogcímekre. Az ikonok a fő adatlapok mellett, valamint a különböző mezőknél láthatók és azokat az adatlapokat, mezőket jelölik, amelyek kitöltése az adott jogcímekkel való érintettség esetén elvárt. 
Fontos kiemelni, hogy a jelölések minden naplóban megjelennek, tehát olyan gazdálkodók számára is láthatók, akik nem érintettek ezen jogcímekben. Bár technikailag nem minden jelölt mező kötelezően kitöltendő az eGN-ben, ugyanakkor jogszabályi szempontból ezen adatok megadása továbbra is megkövetelt! Ugyanis a vonatkozó rendelet* értelmében a permetezési adatokat továbbra is a Nébih eGN felületén kell megadni, a naplóvezetés szabályai a növényvédelmi kezelések esetében nem változtak. 
A hivatal felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a permetezési napló és a nitrát adatszolgáltatás más felületen nem teljesíthető, kizárólag a Nébih rendszerében! Fontos tehát, hogy a gazdálkodók továbbra is feltöltsék permetezési adataikat a Hivatal nyilvántartási rendszerébe, szükség szerint betartva a 24 órás rögzítési kötelezettséget, egyéb esetben pedig a 2026. január 31-ei határidőt. A nitrát adatszolgáltatással érintett termelőknek szintén az eGN-rendszerbe szükséges feltölteniük gazdálkodási adataikat legkésőbb 2026. március 31-ig.

A felületen további funkcionális és felhasználói élményt javító fejlesztések történtek, többek között:
•    A műveletek naplón belüli másolásakor a cél Termőhely-Hasznosítás listában már szűrhető a hasznosítási kód.
•    A ’Tápanyaggazdálkodási terv alapja’ mezőnél mostantól több opció is megjelölhető.
•    A műveletek vágólapos másolásakor az eredeti művelet dátuma is automatikusan átmásolásra kerül (előző évi naplóból történő másolás esetén az aktuális tárgyév kerül megjelenítésre).
•    Csökkent a kötelező mezők száma az ültetvény művelési ágak esetében.
•    A növényvédelmi műveleteknél megtörtént az ÉEVI mező szerkeszthetőségének javítása.
•    Kisebb exportfunkciós módosítások is történtek, például az oszlopnevek átnevezése a ’Műveleti napló’ és ’Talajvizsgálatok’ exportokban.

Az eGN rendszer folyamatos fejlesztése a hatályos jogszabályoknak való megfelelés, valamint a gazdálkodók munkájának támogatása érdekében történik. A pontos és naprakész adatok feltöltése továbbra is szükséges és javasolt minden felhasználó számára!

Kapcsolódó jogszabály:
* a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet


Friss hírek

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >

2026. július 15, szerda

Módosította az Európai Bizottság az EUDR hatálya alá tartozó termékek körét és a végrehajtást támogató dokumentumokat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR által érintett piaci szereplőket és kereskedőket, hogy az Európai Bizottság július 13-án több, az erdőirtásmentes termékekről szóló uniós rendelet (EUDR) végrehajtását támogató intézkedést publikált. A módosítások érintik az EUDR hatálya alá tartozó termékek körét és az EUDR Információs Rendszer működésének technikai szabályait. Továbbá megjelent az útmutató (Guidance) frissített változata, valamint az EUDR GYIK frissített verziója is.

Tovább >