null Továbbra is kockázatot jelent a horvátországi afrikai sertéspestis járványhelyzet

Továbbra is kockázatot jelent a horvátországi afrikai sertéspestis járványhelyzet

2025. július 4, péntek

A horvát Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium tájékoztatása alapján 3 kelet-horvátországi farmon, Gradiste, Stitar és Komletinci települések közelében ismét megjelent az afrikai sertéspestis (ASP). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy az intenzív nyári-őszi mezőgazdasági munkálatok időszakában fokozott figyelmet kell fordítani a házisertés-állományok védelmére.

A 2025-ös évben eddig 19, Kelet-Szlavóniában elejtett vaddisznó esetében mutatták ki a vírus jelenlétét, ami bizonyítja, hogy Horvátország korábban már betegséggel érintett részein a vírus folyamatosan jelen van. Így a betegség megjelenésének kockázata Magyarország déli határvidékén továbbra is fennáll.

Mivel megvan a lehetősége az ASP-vel fertőzött vaddisznóval való – akár közvetett – érintkezésnek, a mezőgazdasági területek és az onnan származó termékek komoly veszélyt jelenthetnek a házi sertésekre. 

Fontos, hogy kizárólag megfelelő bizonyítványok birtokában és a jogszabályoknak megfelelő helyről vásároljanak sertést. A Nébih tematikus oldala segítséget nyújt a gazdálkodók számára, hogy naprakész információkat kapjanak a horvát élősertés és sertés eredetű termék megfelelő származásáról, továbbá a horvátországi korlátozás alatt álló területek helyzetéről.

A Nébih felhívja a határmenti vármegyék sertéstartóinak figyelmét, hogy a fokozódó járványveszély miatt az eddig csak fertőzött területen kötelező kiemelt járványvédelmi intézkedéseket a közepes kockázatú vármegyékben is tartsák be. Ehhez segítséget a Nébih honlapjáról letölthető Jó Sertéstartási Gyakorlat útmutatóból szerezhetnek.

A járvány aktuális hírei, valamint a betegséggel kapcsolatos hasznos információk az alábbi, folyamatosan frissülő weboldalon elérhetőek: http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis
 


Friss hírek

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

2025. december 18, csütörtök

Megjelent az Európai Bizottság útmutatója a BPA betiltásával kapcsolatban

Az Európai Bizottság tavaly év végén betiltotta a biszfenol-A (BPA) használatát az élelmiszerekkel érintkező anyagokban, ami jelentős változásokat hoz a csomagolóanyagok és fogyasztási cikkek területén. A rendelet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdések tisztázására a Bizottság most egy kérdés–válasz alapú útmutatót adott ki.

Tovább >