null Több lónál is igazolták már idén a Nyugat-nílusi vírus fertőzést

Több lónál is igazolták már idén a Nyugat-nílusi vírus fertőzést

2016. szeptember 9, péntek

Augusztus óta Pest, Fejér és Heves megyében is kimutatták lovakban a Nyugat-nílusi vírus fertőzést. A NÉBIH és a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületének (MLGYÁE) közös munkacsoportja felhívja a lótartók figyelmét, hogy a betegség bejelentés köteles, forgalmi korlátozással azonban nem jár.

Augusztus és november között gyakran jelentkeznek a lovaknál idegrendszeri megbetegedések, amelyek leggyakoribb oka a Nyugat-nílusi vírus fertőzés. Idén augusztus második hetétől már több bejelentés is érkezett és igazolt eseteket is regisztráltak Pest, Fejér és Heves megyében.

Az ízeltlábú vektorok aktivitásának és a kórokozó replikációjának megfelelően a lovakban és emberekben kialakuló megbetegedések előfordulásában is szezonalitás figyelhető meg. A legtöbb megbetegedés a vektorok jelenléte és az adott ország klímájának megfelelően, Magyarországon augusztus-november között jelentkezik.

Minden lónál, amely ebben az időszakban idegrendszeri tüneteket mutat, fennáll a fertőzés gyanúja. A betegség bejelentési kötelezettség alá tartozik, a lótartóknak értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégezteti az azonnali és térítésmentes szerológiai (IgM ELISA teszt) vizsgálatot. Mivel a betegség lóról lóra nem terjed a jogszabályok semmilyen forgalmi korlátozást nem írnak elő,. A betegség kimenetele nagymértékben függ az azonnali és megfelelő ellátástól, ezért a gyanús állatok kezelését késlekedés nélkül meg kell kezdeni (kezelési protokoll az MLGYÁE honlapján)!

Az Állatorvostudományi Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszéke a nyugat-nílusi vírus kórjelzésével kapcsolatos kutatásokat végez. A hatóság kéri, hogy az állatorvosok gyanús esetekben – a vér mellet – vizeletmintát is juttassanak el a tanszékre. (Tovább információ és tájékoztatás: kutasi.orsolya@univet.hu)

A Nyugat-nílusi vírusról és megelőzéséről alábbi cikkünkben olvashat:
http://portal.nebih.gov.hu/-/a-nyugat-nilusi-virus-wnv-

Friss hírek

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >

2026. július 3, péntek

Újra elérhető az EUDR Információs Rendszer

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR szereplőket, hogy ismét elérhető az EUDR Információs Rendszer. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint megszűnt az új felhasználói fiókok regisztrációjára vonatkozó korábbi korlátozás is.

Tovább >