null Szorosabb együttműködés kezdődik a Nébih és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület között

Szorosabb együttműködés kezdődik a Nébih és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület között

2019. szeptember 20, péntek

Stratégiai megállapodást írt alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesülettel (MSzFE) az Újmohácson rendezett szója fajtabemutatón. A jövőbeni szorosabb együttműködést megalapozó dokumentumot dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke és Vadász Attila, az MSzFE elnöke látta el kézjegyével. A kooperáció főként a kereskedelmi kapcsolatok kialakításában és a folyamatos szakmai információcsere területén jelenthet előrelépést.

Szorosabb együttműködésre törekszik a jövőben a Nébih és a folyamatosan növekvő taglétszámú MSzFE (a jelenlegi létszám mintegy 200 fő). Ezen elhatározásukat a 2019. augusztus 30-án, Újmohácson megrendezett szója fajtabemutatón foglalták írásba az érintett felek.

Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke az eseményen hangsúlyozta, hogy a dokumentum aláírása a korábbi jó együttműködés folytatásának, illetve kibővítésének tekinthető. Az elmúlt években több olyan sikeres rendezvényre is sor került, ahol mindkét fél egymást segítve erősítette az események szakmai tartalmát, illetve lényeges szakmai kérdésekben egyeztetett egymással. Ezt a jó kapcsolatot rögzíti a kölcsönösen aláírt stratégiai megállapodás.

Vadász Attila, az MSzFE elnöke fontosnak tartotta elmondani, hogy a mai rohanó világban figyeljünk oda egymás szavára, kiváltképp szakmai berkekben, hiszen a jó együttműködés alapja a megfelelő kommunikáció. Többek közt ezt is biztosítja a most aláírt megállapodás. Az elnök az egyesület tevékenysége kapcsán hangsúlyozta, hogy a tagok igényeinek megfelelően évente 8 rendezvényt (fajtabemutatók és fórumok) szerveznek. Emellett a kereskedelmi kapcsolatok kialakításában, a szakmai információk átadásában és egyéb területeken segítik az érdekelteket.

Friss hírek

2025. július 14, hétfő

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Tovább >

2025. július 14, hétfő

A Somlót is elérte a szőlő aranyszínű sárgaság betegség

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai a Somlói borvidéken is igazolták a szőlő aranyszínű sárgaság kórokozó jelenlétét. Ezzel már a hazai borvidékeink közel 70%-a érintett a súlyos növényegészségügyi kárt okozó betegségben. A hatóság felhívja a szőlőtermesztők figyelmét, hogy kiemelten fontos a fertőzés és a terjesztő vektora elleni védekezés!

Tovább >