null Süllő (Sander lucioperca)

Süllő (Sander lucioperca)

2016. március 23, szerda

Herman Ottó megfogalmazásában „…felső és alsó állkapocsban, állás szerint ragadozó fogaknak beillő két-két erős, hegyes fog tűnik ki, a melyhez mind a két állkapcson köröskörül kisebb, hegyes fogak sorakoznak…”

Közép- és Kelet-Európa vizeiben megtalálható, hazánkban a legértékesebb és legkeresettebb őshonos halaink egyike. A tisztább vizű nem túlságosan gyors folyóvizeket kedveli, az üledékes, mocsarasodó vizeket nem, de az oxigénben gazdagabb állóvizekben is megtalálja életfeltételeit. Kedveli az áramlatokat és az örvényeket, de igazán a kövek és fagyökerek mellett szeret tanyázni, ahol lesből támad áldozatára, melyeket nem faj, hanem méret szerint válogatja.

Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje és csúcsba nyíló szája is nagy. Szájában erős fogak vannak, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő „ebfogak” is találhatók. Pikkelyei aprók, zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák.

Kedvelt táplálékai közé tartozik a szélhajtó küsz, a bodorka vagy a vörösszárnyú keszeg. Rablására jellemző, hogy a kishalak legyezőszerűen menekülnek. Ha áldozata elmenekül, visszavonul a fedezékébe, nem üldözi.

Szaporodása kora tavasszal kezdődik, március-április hónapokra esik, az ikrás az ikráit a hím által kiválasztott növényzet gyökereire rakja, amely gondoskodik az utódok biztonságáról is.

A süllő kapási ideje tavasszal és ősszel napközben jellemző, nyáron pedig reggel vagy késő délután, az esti órákban, de az eredményesség függ a vízterület sajátosságától, az időjárástól, a vízjárástól és a választott csalitól is.
Ma már minden horgász ismeri a süllő és fogas nevet, amely ugyanazt a halat takarja, csak a másfél-két kiló feletti süllőt népies nevén fogasnak nevezik.

A fajról az 1700-as évekig azt gondolták, hogy ez a faj a csuka és a sügér keveréke. A 16. században még csukasügérként emlegették.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény szerint méret- és mennyiségi korlátozás, fogási tilalmi idő vonatkozik rá.

Fajlagos tilalmi ideje 03.01-04.30-ig tart, a kifogható halak mérettartománya legalább 30 cm, a naponta kifogható mennyiség 3 db.

Kedves Horgászok!
Jogosulatlan halászattal, horgászattal, továbbá az állami halőri szolgálat feladatvégzését érintő bejelentésüket az alábbi e-mail címen tehetik meg: allamihalor@nebih.gov.hu

A bejelentéshez az alábbi adatok megadását kérjük
Megye, település, vízterület (lehetőség szerint pontos, víztérkód) megnevezése
Bejelentő neve (nem kötelező)
Címe (nem kötelező)
Elérhetősége (telefon, e-mail cím) (nem kötelező)
Bejelentett adatok megadása (ki, hol, mikor, mit?)


Süllő (Sander lucioperca)


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >