null Sonka, tojás, csokinyúl a középpontban – megkezdődött a tavaszi élelmiszermustra

Sonka, tojás, csokinyúl a középpontban – megkezdődött a tavaszi élelmiszermustra

2019. március 25, hétfő

Mától indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció a húsvéti ünnepek végéig, azaz április 22-ig tart. Az ellenőrzés-sorozat középpontjában ezúttal is a szezonálisan népszerű termékek, valamint az azokat előállító és forgalmazó helyek állnak. A növényi termékeknél a szakemberek kiemelten vizsgálják majd a primőr, azok közül is főleg a gyorsan romló zöldségeket és gyümölcsöket, mint például a szamócát.

Országszerte március 25-től április 22-ig tart idén a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálja, a vizsgálatokat a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei végzik.

„A szezonális ellenőrzések több mint egy évtizedes múltra tekintenek már vissza hazánkban. Az akciók közös jellemzője, hogy átláthatóak: az érintett termékköröket és célterületeket egyaránt előre nyilvánosságra hozzuk, hisz az elsődleges célunk, hogy az esetleges hibákat még az ellenőrzések előtt javítsák az érintettek. A szakemberek számára sem az a fő szempont, hogy minél több bírságot szabjanak ki, hanem, hogy a megnövekedett forgalom mellett is rendezett árusító helyeken biztonságos termékeket tehessenek kosarukba a vásárlók. Tapasztalataink szerint a szezonális ellenőrzések hatása egyre jobban érvényesül. Az előállítók, forgalmazók számítanak a vizsgálatra, így nagyobb körültekintéssel járnak el.” – fogalmazott az akció kapcsán Zsigó Róbert államtitkár.

Az ellenőrzés-sorozat során a hagyományosan népszerű termékek közül többek között sonka, tojás, bor, különféle édességek, valamint szezonális zöldségek és gyümölcsök is górcső alá kerülnek. Az ezeket előállító- és forgalmazó helyeken, valamint piacokon és vásárokon is feltűnnek majd a hatósági szakemberek.

Forrás:
AM Sajtó


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >