null Pest megyei kutyaszaporítón ütött rajta a Nébih

Pest megyei kutyaszaporítón ütött rajta a Nébih

2021. február 5, péntek

Még tavaly decemberben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állatvédelmi szakemberei Albertirsán. Az ellenőrök több mint száz, részben szűkös, fényszegény és takarítatlan helyen tartott kutyát találtak a helyszínen, továbbá állatgyógyászati készítmények tiltott felhasználását tapasztalták. A Nébih az állatgyógyszerek engedély nélküli használata miatt marasztalta el az ebtartót, akivel szemben az állatvédelmi eljárás a helyi járási hivatal közreműködésével zajlik.

Több esetben fényszegény, valamint az elégtelen szellőztetés és a takarítás hiánya miatt néhol erősen ammóniaszagú körülmények között tartotta a kutyákat az az ebtartó, akiknél a Pest megyei Albertirsán tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei tavaly év végén. Az ebek – köztük nemrég ellett szukák és kölykeik – egészségügyi szempontból jó állapotban voltak, azonban nem állt rendelkezésükre a jogszabályban előírt minimális férőhely, annál jóval kisebb területen zsúfolták őket össze. 

Az elégtelen tartási körülmények mellett az ellenőrök állatgyógyászati készítmények tiltott felhasználását is megállapítottak, ami tovább súlyosbítja a jogsértést. A készítmények szaktudás és engedély nélküli alkalmazása ugyanis – amellett, hogy jogilag tilos – az állatok egészségét is veszélyezteti. 

A tiltott állatgyógyszer-felhasználás miatt folytatott, nemrég lezárt eljárás során 120.000 Ft bírságot szabott ki a Nébih. A tartóval szemben az állatvédelmi eljárást a helyi járási hivatal szakemberei végzik, a Nébih szakmai támogatásával, mely még jelenleg is folyamatban van. Ennek során a szakemberek a külföldre értékesítő kutyaszaporítót többek között a feltárt hiányosságok pótlására, továbbá a nem megfelelő körülmények haladéktalan kijavítására kötelezték. Az előírt határidőre elvégzett munkálatokat és a kutyalétszám jelentős mértékű csökkentését, valamint a férőhelyek növelését az állatvédelmi szakemberei utóellenőrzésen is vizsgálják majd.

A kutyaszaporítás, az illegális kereskedelem leleplezésére eddig nem álltak hatékony eszközök a hatóság rendelkezésére. E helyzeten változtathat, hogy április 1-jétől mindenkinek, aki kedvtelésből tartott állatokkal kereskedik, regisztráltatnia kell az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnál. Részletek korábbi cikkünkben: https://portal.nebih.gov.hu/-/uj-kotelezettseggel-kell-szamolniuk-a-kedvtelesbol-tartott-allatokkal-kereskedoknek
 


Friss hírek

2026. február 6, péntek

Elstartolt a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP szakmai felülvizsgálata

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezethez, legmodernebb technológiákhoz, változásokhoz és a gyakorlathoz igazítsa.

Tovább >

2026. február 6, péntek

Fokozódik a behurcolás kockázata – már Horvátországban is megjelent a japán cserebogár

A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata. A szakemberek munkája mellett a lakosság együttműködése is elengedhetetlen. A kártevő hazánkba való behurcolásának és terjedésének megakadályozása érdekében tilos külföldről növényeket, növényi részeket vagy talajt behozni az ország területére. Emellett a japán cserebogár észlelése esetén haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih).

Tovább >