null Országos parlagfű helyzetkép (2024.09.27.)

Országos parlagfű helyzetkép (2024.09.27.)

2024. szeptember 30, hétfő

A szeptember második hetében érkezett hidegfrontot, mely jellegzetesen őszi, napokig tartó esős időjárást hozott, fokozatosan enyhébb, mérsékelten meleg idő váltotta fel.

A hónap második felében is előfordultak csapadékos napok, ám szeptember utolsó napjai felé közeledve inkább a száraz idő, a magasabb nappali hőmérsékletek, de markáns éjszakai lehűlések voltak jellemzők az országban. Az eddig hullott csapadék mérsékelni tudta az aszályt, de a nyár legnagyobb részében tartó nagymértékű szárazság hatása egyes területeken még mindig meghatározó. A nyár első felében uralkodó meleg, csapadékos időjárás optimális feltételeket biztosított a parlagfű növekedéséhez, fokozta a vegetatív fejlődést, a későbbi, júliustól tartó száraz időszak pedig a generatív stádium irányába mozdította a növényeket, sőt már a parlagfű egyedeken is gyakran lehetett aszálytüneteket észlelni. A jelenlegi csapadékosabb időjárás ismét kedvező a parlagfű csírázásához, ám az alacsonyabb hőmérsékleteknek és rövidülő nappaloknak köszönhetően már nem várható ezek intenzív fejlődése.
Szeptember második felében a parlagfüvek fejlettségi állapota továbbra is változatos képet mutat az országban. A parlagfüvek nagysága többnyire a sziklevelestől a 200 cm-es magasságig terjed, ám a legfejlettebb példányok már akár 220 cm magasságúak is lehetnek. Az egész országban a termésfejlődés és a termésérés fenológiai állapot az uralkodó. A főhajtáson a virágzati tengely hossza általában 5-30 cm közötti. A parlagfű virágzása a vége felé közeledik, a pollenszórás mértéke országszerte napról-napra csökken, amihez az elmúlt időszak csapadékos időjárása is nagyban hozzájárult, bár a keleti országrészben még mindig a Dunántúlhoz képest magasabb pollenkoncentráció figyelhető meg. A termős fészkekben zajlik a termések fejlődése, érése. Több vármegyében a legfejlettebb egyedek már szórják az érett magvaikat. Jelenleg már csak a frissen kelt növények vannak vegetatív stádiumban, és a csapadék hatására megindult csírázás jóval kisebb mértékű, mint a korábbi időszakban. A később kelt, újrasarjadt növények is gyorsan virágzatot fejlesztenek, erőteljes virágzás figyelhető meg náluk. A hűvösebb időjárás hatására a szeneszcencia kezdeti jelei is megfigyelhetők.
A nyári betakarítású növények tarlói többségében parlagfűvel gyengén vagy közepesen, helyenként erősen fertőzöttek, ezért a tarlóhántás és a tarlóápolás elvégzése a parlagfű elleni védekezés szempontjából is kiemelt jelentőségű. Az aratás kezdeti időszakában a betakarítás után a nyár eleji csapadékosabb időjárás kedvező volt a parlagfű csírázásához, a betakarítást követően pedig az addig állományban lévő, a fedettség miatt akadályozott növekedésű parlagfű intenzív növekedésnek indult. A nyári betakarítású kultúrnövények tarlóinak nagy részén a betakarítást követően a gazdálkodók elvégezték a tarlóhántást, ahol azonban a talajmunkát gyengébb minőségben végezték, ott jelentős parlagfűfertőzés volt megfigyelhető. A betakarítási időszak kezdetén még volt elég nedvesség a talajban a tarlóhántás elvégzéséhez. Július közepétől azonban és a száraz, nagyon meleg időjárás az ország nagy részén nem tette lehetővé a jó minőségű tarlóhántást. Az idei évben nagyobb volt a gyomirtószeres tarlókezelést választók aránya. Az elmúlt két hét folyamán hullott csapadék miatt szeptemberben már ismét lehet megfelelő minőségű gépi talajmunkát végezni. Ahol nem történt meg a tarlóhántás, illetve gyengébb minőségben sikerült elvégezni, ott a parlagfű általában 20-100 cm-es közötti nagyságú.
Az őszi káposztarepce vetéséhez korábban a száraz talajviszonyok mellett főként lokális csapadék segítségével lehetett talajmunkát végezni. A szeptember első felében lehullott nagy mennyiségű csapadék után szintén végeztek talajelőkészítést, de ekkor az optimális vetésidőnél csak később lehetett elvetni a kultúrnövényt. Az őszi káposztarepce vetése sok területen már be is fejeződött. Ahol már kikelt a repce, az állományok többségében szikleveles és 6 leveles állapot közötti fejlettségűek. 
Az őszi kalászosok talaj-előkészítési munkálatai folyamatban vannak. A talaj-előkészítési munkálatokat segíti a jelenlegi időjárás, a megfelelő mennyiségű eső áztatta területeken már elfogadható minőségben elvégezhető a magágykészítés. Megkezdődött az őszi gabonafélék vetése is.
A napraforgó barnaérés-betakarított termés fázisban van. A vegetációs időszakban a napraforgó gyomirtása sikeresnek volt mondható. Áprilisban nagyobb mennyiségű csapadék csak a Dunántúl nyugati, délnyugati részére érkezett, ezeken a területeken az alapkezelések többnyire megkapták a szükséges mennyiségű bemosó csapadékot, így hatékonyan irtották a parlagfüvet is. Az ország nagy részén viszont a tavaszi időjárásban voltak száraz periódusok, különösen az Alföldön, ezért az alapkezelések egy része nem kapta meg a szükséges bemosó csapadékot. Emiatt és a korábbi évek tapasztalatainak megfelelően a termelők a napraforgó területek nagy részén herbicid toleráns fajtákat vetettek (imidazolinon vagy tribenuron-metil toleráns hibridek), és állománykezelésre alapozták a parlagfű elleni védekezést. Tavasszal erős volt a parlagfű fertőzési nyomás, emiatt sok helyen kellett késői posztemergens kezelést végezni. Az állományok többségében parlagfűfertőzés nem jellemző. Sok helyen mechanikai módon is megtörtént a sorközök gyommentesítése. A megfelelő tőszámmal rendelkező állományok záródtak, azonban az aszály a napraforgóval vettet területeket is erőteljesen érintette. Fenológiai fejlődését felgyorsította a júliusban beköszöntött forróság, erőteljes száradást, gyors lombvesztést idézett elő a kultúrnövénynél, ami csökkentette a gyomelnyomó képességet. Az aszály által legjobban sújtott térségekben kényszerérés következett be. Parlagfű továbbra is leginkább a táblaszéleken, táblaszegélyeken, forgókban, hiányosan kelt részeken, kiritkult területeken és a nem megfelelően gyomirtott állományokban figyelhető meg nagyobb egyedszámban. Helyenként előfordultak olyan táblák, ahol a parlagfű túlnőtte a napraforgót. A termőterület jelentős részén a gazdálkodók az állományszárítás lehetőségével is éltek, bár az aszály következményei miatt a korábbinál lényegesen kisebb területen. A deszikkálás az érésgyorsítás mellett gyomirtásként is funkcionált, emellett a parlagfű leszáradásával a pollenszórás is megszűnt. A napraforgó betakarítása folyamatban van, többnyire már a végéhez közelít az országban, bár az elmúlt időszak esőzései hátráltatták azt. A betakarítással tovább csökken a parlagfű előfordulása.
A kukoricaállományok többségének fejlettsége teljesérés és növényszáradás közötti. Tavasszal a Dunántúl nyugati, délnyugati részén a preemergens kezelések túlnyomó részben megkapták a szükséges mennyiségű bemosó csapadékot, így ezek a területek többnyire gyommentesek. A területek többségén azonban a gazdálkodók a korai posztemergens és posztemergens kezelések mellett döntöttek. A kukorica állománykezelések a táblák többségén sikeresek voltak, parlagfű ellen is hatékonynak bizonyultak. Sok gazdálkodó nem csak kémiai, hanem mechanikai gyomirtást is végzett, amivel a nyár eleji esős időszak utáni talajtömörödöttség problémáját is kezelték. Ezután a nyár második felében hazánk területén tapasztalható nagyfokú aszály a kukorica leveleinek gyors és erőteljes leszáradását okozta. Az ország nagy részén (különösen az Alföldön) a legtöbb helyen a kukoricaállományok teljesen elszáradtak vagy szinte teljes lombszáradás következett be és a szárazság kényszerérést okozott. A nagy szárazság miatt a csőképződés is sérült. A száradás miatt jelentősen romlott a kukorica gyomelnyomó képessége, de a táblák döntően parlagfű mentesek, vagy csak kis mennyiségben, elvétve található parlagfű. Jelentősebb parlagfű fertőzés elsősorban a táblaszéleken, táblaszegélyeken, forgókban, hiányos kelés esetén, kiritkult táblarészeken, és néhány sikertelenül gyomirtott területen fordul elő. A növényszáradás, kényszerérés miatt a szokásosnál korábban kezdődött a szemeskukorica betakarítása az országban, jellemzően nagyon gyenge termésátlagokkal. A kukorica betakarítás folyamatban van, több megyében már a végéhez közeledik.
Az ültetvényekben a parlagfűfertőzés mértékét jellemzően az ültetvény kultúrállapota határozza meg, így változatos képet mutat. A vegetációs időszak során folyamatosak voltak a mechanikai sorközművelések, valamint a glifozátos sorkezelések, ezek mérsékelni tudták a parlagfű előfordulását. Amelyik ültetvényben a gyomirtást eddig megfelelően végezték, ott többnyire parlagfű nem található, vagy csak kis mennyiségben fordul elő. Az ország legnagyobb részén ez az állapot jellemző, viszont helyenként az elhanyagolt ültetvények, mezsgyék, friss telepítések problémát jelentenek. Ezekben a gyomirtások elmaradása miatt a parlagfű nagyméretű, fejlett, virágzó-magot érlelő egyedei fordulnak elő. A szőlőültetvényekben a szokásosnál korábban megkezdődött szüreti időszak miatt kisebb területen tudták elvégezni a gyomirtást, emiatt a szőlőültetvények parlagfű fertőzöttsége az ilyenkor megszokottnál magasabb. Helyenként még most is folyamatban vannak a gyomirtási munkálatok.
A parlagfű legnagyobb mennyiségben táblaszéleken, táblák szegélyében, sikertelenül gyomirtott területeken, kiritkult táblarészeken, parlagon hagyott területeken, mezőgazdaságilag nem művelt területeken, ruderáliákon, utak szélén, árokpartokon, elhanyagolt zártkertekben, beruházási területeken fordul elő.
A mezőgazdaságilag nem művelt területeken országszerte változatos képet mutat a parlagfű fejlettsége, a legtöbb egyed a szik-200 cm-es nagyság közötti. Általánosan jellemző, hogy a mezőgazdaságilag nem művelt területeken találhatóak a legnagyobb méretű, legfejlettebb parlagfüvek, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom vármegyében 210-220 cm magas példányokat is lehet találni. A nyár második felében jellemző forró és csapadékmentes időjárás a vegetatív fejlődést és az újrahajtást mérsékelte és a generatív irányba tolta el a növények fejlődését, gyakran a kisméretű példányok esetében is. A ruderáliákon a termést érlelő-magot hozó egyedek is egyre nagyobb arányban vannak jelen, de a virágzó egyedek továbbra is megtalálhatók. A közutak mentén rendszerint folyamatosan végzik a kaszálásokat. A már lekaszált területeken megfigyelhető újrasarjadó növények rövid idő alatt generatív stádiumba lépnek. A szeptemberi csapadék hatására előfordul néhány frissen kelt növény is.


Friss hírek

2024. szeptember 3, kedd

Országos parlagfű helyzetkép (2024.08.30.)

Az elmúlt két hétben is folytatódott a júliusban is jellemző meleg, forró, aszályos időjárás. Kis kiterjedésű helyi záporok, zivatarok, az érintett kisebb területeken átmenetileg enyhítették a szárazságot, a csapadék mennyisége viszont területileg nagyon változó volt.

Tovább >

2024. augusztus 21, szerda

Országos parlagfű helyzetkép (2024.08.16.)

Augusztus első felében is folytatódott a júliusban is végig jellemző forróság, mely csak a múlt hét folyamán, néhány napra mérséklődött kissé, ám ez is leginkább a hajnali minimum hőmérsékletek alakulásában volt tetten érhető.

Tovább >