null Olajos növényfajok és nem kalászos gabonafélék szemléjét tartotta a Nébih

Olajos növényfajok és nem kalászos gabonafélék szemléjét tartotta a Nébih

2025. augusztus 11, hétfő

A Nébih újabb szakmai bemutatót tartott, ezúttal „Olajos növényfajok és nem kalászos gabonafélék tavaszi szemléje” témában Székkutason, a Nébih Fajtakísérleti Állomásán. A nagy érdeklődést kiváltó rendezvény a VP1-1.2.1-23 kódszámú „Bemutató Üzemek Pályázat” által valósult meg.

Az eseményen a Nébih témavezetői előadásaikban kitértek a szántóföldi fajtakísérlet jelentőségére, az olajos növényfajok és nem kalászos gabonafélék gazdasági szerepére. Fontos téma volt többek között az őszi káposztarepce, a napraforgó, a szója, a kukorica és a cirokfélék GÉV vizsgálatáról.

A szántóföldi GÉV kísérleti témakörben tartott látogatási program terepbejárással is kiegészült, így az előadásokat követően az állomás területén található szántóföldi fajtakísérleteket is bemutatták. Ezáltal lehetőség nyílt az említett növényfajták GÉV kísérleteinek megismerésére. A bemutatóban az állami elismerésre bejelentett fajták mellett számos államilag elismert és EU listán szereplő fajta is látható volt.

A Nébih szakmai rendezvénysorozatának további eseményeire is várja az érdeklődőket: https://portal.nebih.gov.hu/-/bemutato-uzemek-tamogatasa-rendezvenynaptar.
 


Friss hírek

2025. december 4, csütörtök

Év végén rövid leállás várható a Nébih szakrendszereiben

A Nébih ezúton értesíti az ügyfeleit, hogy 2025. december 31. 20:00 és 2026. január 01. 14:00 óra között több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. A karbantartás miatt szükséges szüneteltetés ideje alatt a Nébih által üzemeltetett ügyfélfelületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

Tovább >

2025. december 3, szerda

Calicivírus-járvány okozta a budapesti XIII. kerületi tömeges megbetegedést

Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata. A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.

Tovább >