OKÉS 2013 – közétkeztetés másképp
Nagy sikerrel zajlott le november 23-án az Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) záró fordulója. A döntőbe került tíz csapatnak három óra állt rendelkezésére, hogy az első fordulóban „papíron megtervezett” menüsorból 10 adagot elkészítsenek. A versenyen végül az Elamen Zrt és a Hungast Kft. csapata bizonyult a legjobbnak, a NÉBIH különdíját az Alsónémedi községet ellátó főzőkonyha vihette haza, a KÖZSZÖV különdíját pedig a BAJA Marketing Kft. csapata nyerte el.
Az Étrend Egyesület, a KÖZSZÖV és a NÉBIH által szervezett megmérettetés felpezsdítette a szakmát, hisz a terület képviselőinek ritkán adódik lehetőségük megmutatkozni. A kétfős csapatok már kora hajnalban a tűzhelyek mögött álltak. Az éttermeket meghazudtoló tálalás, a szakácsok elegáns megjelenése és a felesleges mozdulatoktól mentes, hajszálpontos csapatmunka a Metró Vevőakadémia profi konyhájában akaratlanul is egy Bocuse D’or döntő képét idézte a nézők szeme elé.
A versenyzőknek a három fogásos menüsort hazai, őszi alapanyagok felhasználása, az „Őszváró ételek a modern gasztronómia jegyében” kellett összeállítaniuk, majd szervírozniuk. Az „étlapon” szerepelt többek között „őszi, fűszeres vöröslencse leves”; „almás, birsalmás zabpelyhes muffin”, és „sütőtökös csirkemell, grillezett hagymával, sült túróval és tökmártással” is.
A szakemberekből álló zsűri a főzés alatt figyelte, hogy csapatok betartják-e az élelmiszerbiztonsági előírásokat, az értékelés során pedig az íz mellett pontozták többek között a tálalást, a kreativitást, és azt is, hogy a recept elkészíthető-e több száz adagban.
A szakma egységét mutatja, hogy csupán nüánsznyi különbségek akadtak a csapatok között. Végül két arany, két ezüst és két bronz érmet osztottak ki. Arany érmet nyert az Elamen Zrt. és a Hungast Kft., ezüstöt az Eurest Kft. és a Sodexo Kft., míg harmadik helyen a Junior Harmónia és a Vasi fogadó Kft. csapata zárt.
A verseny nem áll meg, jövőre remélhetőleg mind a négy évszakban hirdethetnek majd győztest. Az idei megmérettetésre érkezett recepteket pedig (fotókkal és tápanyagszámítással kiegészített) kiadvány formájában teszik elérhetővé az érdeklődők számára.
Letölthető anyagok |
---|