null Növényvédelmi szakirányítók figyelmébe!

Növényvédelmi szakirányítók figyelmébe!

2016. április 26, kedd

Mától elérhető a NÉBIH elektronikus felülete, ahol a növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés adatait rögzíteni lehet.

A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. FVM rendelet alapján a növényvédelmi szakirányító növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére állíthat ki, akivel növényvédelmi szolgáltatásra szerződést kötött. A szakirányítónak 15 napon belül be kell jelentenie a NÉBIH felé a szerződés megkötését, módosítását, megszűnését. Erre szolgál az elektronikus felület, ahol saját fiókjukba belépve tudnak eleget tenni kötelezettségüknek.

A korábban megkötött szerződések adatainak utólagos feltöltésére 2016. május 31-ig a NÉBIH türelmi időt biztosít. Fontos azonban, hogy az adatok feltöltésre biztosított engedmény nem érinti a szerződéskötési kötelezettséget, azaz, hogy növényorvosi vényt kizárólag a szerződés megkötése után lehet kiállítani.

A NÉBIH kéri, hogy szakiranyito@nebih.gov.hu e-mail címre mostantól csak a felülettel és a bejelentéssel kapcsolatos kérdéseket küldjék, az ide érkező bejelentéseket a hatóság nem tudja fogadni.

A feltöltő felület az alábbi linken érhető el:

https://novenyvedelem.nebih.gov.hu/NovenyvedelmiSzolgaltatas

További információt cikkünkben és a gyakran ismételt kérdésekben talál.


Friss hírek

2026. július 15, szerda

125 éve történt

125 évvel ezelőtt 1901. július 15-én, költözött be – igaz, még csak részben – a budapesti m. kir. állami vetőmagvizsgáló állomás a Kis Rókus utca 15. szám alatti, Czigler Győző által tervezett új épületébe.

Tovább >

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >