null Módosul az EKÁER rendszer működése

Módosul az EKÁER rendszer működése

2015. augusztus 3, hétfő

2015. augusztus 1-től az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működése az alábbiak szerint módosul:

Az 51/2014. (XII.31) NGM rendelet 1. számú mellékletében felsorolt termékek Európai Unió más tagállamából Magyarországra történő – bejelentés köteles – szállításának bejelentésére kizárólag abban az esetben nyílik lehetőség, amennyiben a bejelentésre kötelezett adózó érvényes FELIR azonosítóval rendelkezik, valamint a kirakodás belföldi telephelye az élelmiszerlánc-felügyeleti szervhez első belföldi betárolási helyként bejelentésre került. Ennek hiányában a bejelentés nem teljesíthető.

Az első magyarországi tárolási hely bejelentéséről a 3/2010 (VII. 5.) VM rendelet rendelkezik, amely szerint azoknak az élelmiszer-vállalkozásoknak, amelyek harmadik országból vagy uniós tagállamból élelmiszert forgalomba hozatal vagy tovább feldolgozás céljából behoznak, regisztrálniuk kell magukat és azt a telephelyet, első magyarországi tárolási helyet, ahol az árut először betárolták. Az első tárolási hely bejelentésről részletesebb információt, illetve a bejelentett első tárolási helyek adatait itt találja.


Friss hírek

2026. szeptember 4, péntek

Új interaktív táblázatok segítik az ASP miatti sertésszállítások tervezését

Az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területeket érintő házisertés-szállítások feltételeiről tájékoztatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján elérhető új interaktív táblázatok. A tematikus oldal a sertésszektor szereplőinek segít eligazodni a különböző szállítási feltételek között.

Tovább >

2026. szeptember 4, péntek

Európai madárinfluenza helyzet

Az elmúlt 30 napban Európában összesen 3 baromfi tartó gazdaságban, 0 fogságban tartott madarakat tartó létesítményből és 32 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Tovább >