null Mikor kell vetésbejelentést írni?

Mikor kell vetésbejelentést írni?

2015. március 18, szerda

A vetésbejelentés a vetőmag szaporítás első kulcseleme. A bejelentés pillanatától lesz a növénytermesztésből szaporítóanyag előállítás. A kultúrák sajátságai miatt növényfajonként eltérő időben van ennek a határideje.

Akik vetőmag (illetve burgonya esetében vetőburgonya) szaporítással foglalkoznak, jól tudják, hogy tevékenységüket be kell jelenteniük a területileg illetékes vetőmag-felügyeleti hatóságnak. A növény- és talajvédelmi engedélyeken túl, már lehetőleg vetés előtt, illetve vetést követően minél hamarabb tájékoztatni kell a hatóságot arról, hogy melyik táblák növényállományát szeretnék hivatalos szántóföldi ellenőrzésben és minősítésben részesíteni. A vetésbejelentést a honlapon megtalálható V141-es számú űrlapon kell megtenni, minden esetben mellékelve az érintett táblák elevetett vetőmagjának származási igazolásával. Nem magyarországi előállítási anyamag esetén csatolni kell egy fémzárolási címkét is.

A vetésbejelentést szuperelit szaporítási fok esetén a NÉBIH, illetve más szaporítási fokú előállítás esetén a megyei kormányhivatal vetőmag és szaporítóanyag felügyeleti osztálya ellenőrzi és bírálja el. Az esetleges hiánypótlásra fordított időt is figyelembe véve indokolt, hogy a vetésbejelentést ne halogassák az utolsó pillanatig. Amint eldől, hogy melyik táblában lesz vetőmag szaporítás, mielőbb jelentsék be a gazdák a vetést, nehogy kicsússzanak a határidőből.

A szántóföldi fajokra vonatkozó határidő a vonatkozó jogszabályok alapján a következő:

  1. őszi vetésű növények esetében a hibrid repce és az őszi vetésű évelő növények kivételével december 15-ig;

  2. a dugványozással, palántázással szaporított növények és a rizs esetében június 1-jéig;

  3. a szareptai mustár, fehér mustár, fekete mustár, borsó, tavaszi káposztarepce, tavaszi réparepce, olajretek és mézontófű esetében április 15-ig;

  4. az egyéb tavaszi vetésű növények esetében május 20-ig;

  5. az évelő növények esetében a fűfélék kivételével első ízben a telepítés évében, a továbbiakban minden évben május 20-ig, függetlenül a hasznosítási céltól;

  6. a hibrid repce és az őszi vetésű évelő növények esetében október 31-ig;

  7. a fűfélék esetében első ízben a telepítés évében, maghozó évben április 15-ig, nem maghozó évben május 20-ig;

A zöldség fajokra vonatkozó határidő a vonatkozó jogszabályok alapján a következő:

  1. borsó március 31. napjáig;

  2. sóska, spenót április 15. napjáig;

  3. egyéb tavaszi vetésű növények május 20. napjáig;

  4. palántázott növények június 1. napjáig;

  5. őszi vetésű növények esetében szeptember 30. napjáig;

 

Példa:
Szántóföldi borsó vetőmagot kíván a gazda szaporítani, akkor a v141-es űrlapot, a származási igazolással együtt április 15-ig kell megküldeni az illetékes Megyei Kormányhivatal vetőmag szakhatóságának. A hatóság megvizsgálja a beküldött dokumentumokat és elbírálja a vetésbejelentést. Esetenként hiánypótlásra szólítja fel a bejelentőt.

Abban az esetben, ha annyira korán vetette a gazda a borsót, hogy április 15-re, már le is virágozna a tábla, úgy kell időzítenie a vetésbejelentést, hogy a hatóság még időben végre tudja hajtani a vetésbejelentés alaki és tartalmi ellenőrzését. Ha elmarad egy szántóföldi szemle, akkor fémzárolásra sem kerülhet sor. A tábla termése nem forgalmazható vetőmagként.

 

Kapcsolódó jogszabályok
48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról 14. §
50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról 21. §
Kapcsolódó nyomtatvány
V141
V142


Friss hírek

2026. május 28, csütörtök

Kérdezz-felelek a növényvédőszermaradékok egészségügyi kockázatáról

A növényvédőszer-maradékok a növényvédő szerek vagy más néven peszticidek, illetve bomlástermékeik kis mennyiségei, melyek a terményekben vagy azok felületén a betakarítást, szüretelést, illetve tárolást követően is megmaradhatnak. Az elvárt hatás kifejtéséhez a növényvédő szerek bizonyos mennyiségének esetenként a kezelt terményeken is jelen kell lennie. Nem minden élelmiszer tartalmaz szermaradékot. Azokban az élelmiszerekben is, melyekben kimutathatóak, általában csak nagyon kis mennyiségben vannak jelen, így nem jelenthetnek kockázatot a fogyasztó egészségére nézve.

Tovább >

2026. május 27, szerda

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >