null Méhekre kockázatos repcetáblákat semmisíttetett meg Baranya megyében a hatóság

Méhekre kockázatos repcetáblákat semmisíttetett meg Baranya megyében a hatóság

2021. április 20, kedd

Helyi méhészek jelzései alapján több virágzó és virágzás előtt álló repcetáblából is mintát vettek múlt héten a Baranya Megyei Kormányhivatal növényvédelmi szakemberei. A vizsgálatok célja az volt, hogy megállapítsák, az adott növényállományok kockázatot jelenthetnek-e a beporzó rovarokra, méhekre. A Nébih laboratóriumi eredményei és kockázatbecslése alapján öt esetben kellett a hasznos rovarok védelme érdekében elrendelni a növények megsemmisítését. A kimutatott növényvédőszer-maradék egyértelműen szabálytalan növényvédelmi technológia eredményeként jelenhetett meg.

A beporzó rovarok védelme az élelmiszerlánc-biztonság szempontjából is kiemelten fontos feladat. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), a Nébih és a megyei növény- és talajvédelmi hatóságok 2012 óta rendszeresen célzott monitoring vizsgálatokat folytatnak a virágzó kultúrákban. A közös akciók célja, hogy kiszűrjék a méhekre kockázatot jelentő, szabálytalanul kezelt növénykultúrákat. 

Az évi mintegy 60-100 mintából átlagosan 5-10 esetben bizonyosodik be a szabálytalan szerhasználat és sikerül kiszűrni kockázatos területeket. A múlt héten mintázott húsz Baranya megyei területből ötnél igazolták a Nébih laboratóriumi eredményei, majd kockázatbecslése, hogy veszélyt jelentenek a méhekre. A Baranya megyei hatóság haladéktalanul elrendelte az érintett, egyértelműen szabálytalan technológiával kezelt, repcetáblák felszámolását.

Fontos tudni, hogy a szabályos, a növényvédő szerek címkéjén előírtaknak megfelelően végzett növényvédelmi tevékenység nem jelent kockázatot a házi méhekre és a vadon élő beporzó szervezetekre. Szerencsére az általános tapasztalat is azt mutatja, hogy a termelők többsége betartja ezeket az előírásokat, így tevékenységükkel nem veszélyeztetik a méhek életét.
Ezt támasztja alá a méhpusztulások kivizsgálása során végzett technológiai ellenőrzések és analitikai vizsgálatok többsége is. A hatóságok kiemelten kezelik a méhpusztulási eseteket, melyek vizsgálata során az elhullás környezetében található, méhekre attraktív kultúrák növényvédelmi kezeléseit is mindig ellenőrzik. A bejelentett mérgezés-gyanúk kivizsgálása során évente mindössze az esetek 5-10%-ában lehet megállapítani, hogy növényvédő szer okozta a mérgezést.

A beporzó rovarok védelme mindannyiunk közös érdeke. A kockázat minimalizálását szolgáló növényvédelmi előírások a Nébih „Kötelező, de jól felfogott érdekünk is a beporzó rovarok védelme” című cikkében olvashatóak. Az előírásokat szándékosan megszegő termelők pedig a jövőben is maximális hatósági szigorra számíthatnak.


Friss hírek

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >

2024. május 3, péntek

75 éve szolgálja az állategészségügyi diagnosztikát a Nébih debreceni laboratóriuma

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A jubileumról szakmai konferenciával kísért ünnepségen emlékeztek meg az intézet egykori és jelenlegi munkatársai, kiemelt szakmai partnerei.

Tovább >