null Megkezdődik az ÁROPjog2. projekt oktatási szakasza

Megkezdődik az ÁROPjog2. projekt oktatási szakasza

2013. január 18, péntek

Ezúton tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ÁROP-2.2.16-2012-2012-0002 regisztrációs számú, „Jogalkalmazás javítása a mezőgazdasági szakigazgatásban 2.” című projektjének első üteme befejeződött. Az európai uniós forrásból létrehozott program célja, hogy a 2011. január 1. után elfogadásra, illetve módosításra kerülő, az élelmiszerlánc-biztonságot és a mezőgazdasági szakigazgatást közvetlenül érintő központi jogszabályok gyakorlati alkalmazását elősegítő képzések megvalósulhassanak, ezzel elősegítve az érintett jogterületeken az egységes és hatékony jogalkalmazást.

Az első ütem eredményeként az érintett szakmai igazgatóságok aktív közreműködésével 16 tananyag készült el. Az oktatási anyagok 7 témakört érintenek: földművelésügy, erdőgazdálkodás, állattenyésztés, élelmiszerlánc-biztonság, növény-, talaj és agrárkörnyezet védelem, állategészségügy és felügyeleti díj. Az egyes tananyagok egységes szerkezetbe foglalása megtörtént, a távoktatási és szóbeli képzések előkészítése folyamatban van.

A http://www.nebih.gov.hu/ honlapon folyamatosan frissülő információkkal szolgálunk a képzésekre vonatkozóan. A kurzusok helyszínéről és időpontjáról, valamint az ezekre történő jelentkezés módjáról ide kattintva olvasható.


Friss hírek

2026. június 17, szerda

Kutya, macska Ausztráliába történő beutaztatásának feltételei

Új állat-egészségügyi bizonyítványok léptek életbe a kutyák és macskák Ausztráliába történőutaztatása esetén. A részletes feltételek a mellékletekben olvashatók.

Tovább >

2026. május 28, csütörtök

Kérdezz-felelek a növényvédőszermaradékok egészségügyi kockázatáról

A növényvédőszer-maradékok a növényvédő szerek vagy más néven peszticidek, illetve bomlástermékeik kis mennyiségei, melyek a terményekben vagy azok felületén a betakarítást, szüretelést, illetve tárolást követően is megmaradhatnak. Az elvárt hatás kifejtéséhez a növényvédő szerek bizonyos mennyiségének esetenként a kezelt terményeken is jelen kell lennie. Nem minden élelmiszer tartalmaz szermaradékot. Azokban az élelmiszerekben is, melyekben kimutathatóak, általában csak nagyon kis mennyiségben vannak jelen, így nem jelenthetnek kockázatot a fogyasztó egészségére nézve.

Tovább >