null Megdöbbentő körülmények között készült a kistermelői füstölt áru

Megdöbbentő körülmények között készült a kistermelői füstölt áru

2014. április 16, szerda

Több mint 2 tonna terméket foglaltak le az elmúlt hetekben egy kistermelőként regisztrált árusnál a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei. A vállalkozó nem tudta igazolni az áruk eredtét, telephelyén pedig megdöbbentő higiéniai állapotok uralkodtak.

A NÉBIH a Húsvéti ünnepek közeledtével kiemelt figyelmet fordít a hússzektorra. Így jutottak el a szakemberek az egyik pest megyei hétvégi piac kedvelt árusának Nógrád megyei telephelyére is.

A feldolgozás körülményei még a sokat tapasztalt ellenőröket is meglepték: az ál-kistermelő a kazánházban, rozsdás eszközök között, koszban, földön tárolt húsokat készített elő, a főzést üstökben oldotta meg az udvaron, míg a kolbász egy féltető alatt szikkadt békésen.

A vállalkozó az alapanyagok eredetét nem tudta igazolni, valamint egyetlen a kistermelőkre vonatkozó jogszabálynak sem felelt meg.

Az illetékes járási hivatal a kistermelői engedélyt azonnali hatállyal visszavonta. A bírság megállapítása folyamatban van.

Az ellenőrzés során készült videó megtekinthető az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=n-jczY7mZqk

 

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

 

Letölthető anyagok

képek

 


Friss hírek

2023. november 23, csütörtök

Elektronikusan vezetett önellenőrzési terv követelményei

Az alábbi feltételeknek kell megfelelniük az önellenőrzési terv elektronikus vezetését biztosító informatikai rendszereknek:

Tovább >

2023. november 13, hétfő

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2023.11.13.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >