null Más horgászjegyével horgászni bűncselekmény

Más horgászjegyével horgászni bűncselekmény

2016. szeptember 13, kedd

Az ölbői kavicsbányatónál tartott ellenőrzést szeptember 9-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ). A vizsgálat során egy horgászról kiderült, hogy hamis papírokkal horgászik, ezért a rendőrség okirat hamisításért előállította.
 

Az ÁHSZ tagjai az ölbői kavicsbányatónál horgászókat ellenőrizték. Az akció során az egyik horgász az állami horgászjegyet és területi jegyet bemutatta, a személyazonosságát igazoló igazolvány azonban nem volt nála. Ez már önmagában is szabálytalan, hiszen a halfogásra jogosító okmányok csak ezzel együtt érvényesek.

A helyzet tisztázása érdekében a halőrök – az előírásoknak megfelelően – rendőri segítséget kértek. Így derült ki, hogy a pecás valójában másvalaki horgászjegyét használva horgászott, amivel jogosulatlan horgászatot követett el. A rendőrség az érintettet előállította, valamint közokirat hamisítás bűncselekményének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményezett ellene és feljelentést tett.

Nem éri meg

Ha más nevére kiállított halfogásra jogosító okmánnyal horgászik valaki, azzal nem csak szabályt szeg, hanem bűncselekményt követ el, ami akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

 

Tisztelt Horgászok! Jogosulatlan halászattal, horgászattal, továbbá az állami halőri szolgálat feladatvégzését érintő bejelentésüket az alábbi e-mail címen tehetik meg: allamihalor@nebih.gov.hu

 

A bejelentéshez az alábbi adatok megadását kérjük:

Megye, település, vízterület (lehetőség szerint pontos, víztérkód) megnevezése

Bejelentő neve (nem kötelező)

Címe (nem kötelező)

Elérhetősége (telefon, e-mail cím) (nem kötelező)

Bejelentett adatok megadása (ki, hol, mikor, mit?) 


Friss hírek

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >

2026. június 17, szerda

Kutya, macska Ausztráliába történő beutaztatásának feltételei

Új állat-egészségügyi bizonyítványok léptek életbe a kutyák és macskák Ausztráliába történőutaztatása esetén. A részletes feltételek a mellékletekben olvashatók.

Tovább >