null Már elérhető a 2019-es BIONYOM adatszolgáltatás benyújtási felülete

Már elérhető a 2019-es BIONYOM adatszolgáltatás benyújtási felülete

2020. február 18, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét, hogy március 20-ig kell elkészíteniük és elektronikus úton benyújtaniuk a 2019. évre vonatkozó BIONYOM adatszolgáltatást. Az ehhez szükséges webes felület már elérhető a hivatal honlapján.

A korábbi évekhez hasonlóan, az érintettek idén is március 20. napjáig készíthetik el és nyújthatják be elektronikus úton a BIONYOM adatszolgáltatást. A BIONYOM nyilvántartás elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában érhető el.

BIONYOM elektronikus adatszolgáltatáshoz kapcsolódó nyomtatványok, tájékoztatók és útmutatók, valamint a témához kapcsolódó további,  hasznos információk megtalálhatók a Nébih honlapján.

A BIONYOM adatszolgáltatásról

A biomassza-kereskedők, biomassza-feldolgozók és üzemanyag-forgalmazók a hatályos jogszabály alapján1 kötelesek a meghatározott típusú adatokat szolgáltatni a Nébih részére. A hivatal által üzemeletetett, közhiteles elektronikus nyilvántartás (BIONYOM) adatszolgáltató felületén évente egyszer, a tárgyidőszakot követő év március 20. napjáig kell eleget tenniük e kötelezettségüknek.

Gazdálkodó szervezetek esetében a megfelelő meghatalmazással rendelkező természetes személy, továbbá a cég képviseletére jogosult személy jogosult az éves jelentés beküldésére.

Az adatszolgáltatás két részből áll:

  • Egyrészt a tárgyidőszakban kiadott és felhasznált fenntarthatósági nyilatkozatok és kapcsolódó kereskedelmi dokumentáció megfelelő adatait kell rögzíteni az e célra szolgáló táblázatban.
  • Az adatok feltöltését követően, a vonatkozó digitalizált kereskedelmi dokumentációt is csatolni szükséges.

Javasoljuk, hogy a biomassza-kereskedők, biomassza-feldolgozók, üzemanyag-forgalmazók ne halasszák az utolsó pillanatra a BIONYOM adatszolgáltatás elkészítését! Kérjük továbbá, hogy ne hagyatkozzanak téves információkra vagy hiányos tájékoztatásra, hanem közvetlenül a Nébihhel vegyék fel a kapcsolatot a kérdéseik tisztázása érdekében!

A hatóság általános ügyfélszolgálata a következő elérhetőségeken áll az érdeklődők rendelkezésére: https://portal.nebih.gov.hu/kiemelt-telefonszamok

A szakterület hatósági felügyeletét ellátó szervezeti egységünket pedig a 06-1/336-9488-as telefonszámon, továbbá az mgei@nebih.gov.hu és a buhg@nebih.gov.hu e-mail címeken érhetik el.

Hivatkozott jogszabály:
279/2017. (IX. 22.) Kormányrendelet a bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók fenntarthatósági követelményeiről és igazolásáról (8. melléklet)


Friss hírek

2025. március 26, szerda

Újabb telepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás jelenlétét a Nébih vizsgálatai

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A vírusürítés csökkentése érdekében a 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és napokon belül elindul a telep felszámolása is. A Győri és Mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járványterjedés megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának.

Tovább >

2025. március 26, szerda

Élelmiszerbiztonság húsvétkor is: elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Az idei évben március 24. és április 18. között zajlik a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet a húsvéti időszak élelmiszerbiztonsága érdekében Tállai András, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára rendelt el. A húsvéti hagyományokhoz kapcsolódó, népszerű termékekre fókuszálva, a közel egy hónapig tartó ellenőrzési periódusban a szakemberek többek között sonkákat, húsvéti édességeket, kalácsot, étkezési tojásokat és borokat vizsgálnak.

Tovább >