null Madárinfluenza – továbbra is fontos a járványvédelmi zártság biztosítása

Madárinfluenza – továbbra is fontos a járványvédelmi zártság biztosítása

2019. március 20, szerda

Európa több tagállamában, szórványosan továbbra is előfordul a magas patogenitású madárinfluenza megbetegedés házi és vadon élő madaraknál. A legújabb eseteket Bulgáriából jelentették, amelynek különös jelentősége, hogy hazánk ebbe az irányba élénk kereskedelmet folytat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezúton is felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára.

Hazánk – a 2016-2017-es nagy ívű járvány után – 2017. augusztus 24-én nyerte vissza a madárinfluenza betegségtől mentes besorolását. A vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Terjesztésében jelentős szerepe van a vadmadaraknak. Szórványosan több európai országban is előfordultak megbetegedések az elmúlt években. Legutóbb Bulgáriából jelentettek eseteket. Az egyik bulgáriai járványkitörés kapcsán a magyar eredet lehetősége is felvetődött, amit azonban az elvégzett vizsgálatok egyértelműen kizártak.

A nemzetközi tapasztalatok és ez utóbbi konkrét eset is igazolja a megelőzés fontosságát. Éppen ezért a Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára.

A telepek járványvédelmi minimumfeltételeit a – jelenleg is érvényes – 3/2017-es országos főállatorvosi határozat tartalmazza. Az itt szereplő előírások betartása kulcsfontosságú a szabadtartású víziszárnyas-telepek járványügyi biztonságának emeléséhez. Az utasítás előírja többek között, hogy egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A betelepítés várható időpontjáról az állategészségügyi hatóságot előzetesen írásban tájékoztatni kell. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani. További előírás, hogy az etetést és itatást csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen végezzék, a baromfiállomány vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezését pedig minden lehetséges módon meg kell akadályozni.

A felelős állattartói magatartás, az országos főállatorvosi határozatban szereplő előírások betartása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hazánk megőrizhesse mentességét, és megelőzhető legyen egy, a két évvel ezelőttihez hasonló madárinfluenza járvány kitörése.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2026. február 2, hétfő

A BIONYOM adatok benyújtásának határideje: március 20.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a bioüzemanyag-termelők és forgalmazók figyelmét, hogy a vonatkozó rendeletnek⃰ megfelelően, a 2025. évre vonatkozó BIONYOM adatokat 2026. március 20-án (pénteken) éjfélig kötelező benyújtani. A BIONYOM adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása a BIONYOM és BÜHG nyilvántartásból való automatikus törlést és bírságot von maga után

Tovább >

2026. február 2, hétfő

Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből

Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon több mint 240 kockázatos termék miatt kellett intézkedni. A hazánkat érintő esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak. Az esetek 82%-ában külföldi előállítású termék volt érintett.

Tovább >