null KÖSZ 2019-2020 – megvannak a döntősök

KÖSZ 2019-2020 – megvannak a döntősök

2019. november 12, kedd

Lezárult a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntő szakasza és kiderült, melyik 12 közétkeztető csapat jutott tovább a döntőbe. Az október 12-én és 13-án, valamint november 9-én és 10-én tartott eldöntőkön 39 csapat állt a konyhapultok mögé. Közülük a legjobb 12 vehet részt a döntőben, ami 2020. február 6-án, a Sirha kiállításon lesz.

A KÖSZ 2019-2020 verseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésű szakmai eseménye. A megmérettetés témája ezúttal a „nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” volt.

A verseny célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

A háromfordulós – selejtezőből, elődöntőkből és döntőből álló – versenyre 3+1 fős csapatok (1-1 irányító, szakács, segítő és tartalékos) nevezhettek, a csapattagok között legalább egy 35 év alatti közreműködővel. A versenyzőknek 3 fogásos, a közétkeztetésben is elkészíthető, felnőtteknek szánt menüt kellett megtervezniük, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll.

A menüsorok egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó (zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom), míg az előírt alapanyagok között, a méz mellett, a hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök közül kellett felhasználni legalább kettőt. Újdonság, hogy nem csak kötelezően felhasználandó, hanem tiltott alapanyagokat is meghatároztak a szervezők. E körben az édesítőszerek, az ízfokozók, az élelmiszer színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok szerepeltek. Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 550 Ft‐ot.

Az elődöntőbe összesen 39 csapat jutott be az ország minden szegletéből. Többek között budapesti, győri, hódmezővásárhelyi, kaposvári, nagykanizsai, pécsi és rácalmási szakácsok mérték össze tudásukat. A november 10-én lezárult elődöntő szakasz alapján a legjobb 12 páros vehet részt a döntőben, ha addig legalább 50 adagban a zsűri előtt megfőzik és kitálalják versenymenüjüket. A döntővel párhuzamosan a szervezők a közétkeztetők részére immár hagyományosan szakmai konferenciát tartanak 2020. február 6-án a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca kiállításon.A versenyről további információk olvashatóak oldalunkon: https://portal.nebih.gov.hu/hu/kozetkeztetesi-szakacsverseny

Döntőbe jutott csapatok (a csapattagok neve, a versenymenü és a pontszám a letölthető mellékletben olvasható)

  1. Hungast Bakony Gaszt, Veszprém
  2. Hungast Pécs, Pécs
  3. Melódin Róbert, Budapest XIII.
  4. Hungast Budapest, Budapest
  5. Melódin K&H, Budapest IX.
  6. RC Team, Budapest XXII.
  7. Deutsche Schule, Budapest
  8. Prizma 44, Békéscsaba
  9. Eurest Győr, Győr
  10. Eurest Rácalmás, Rácalmás
  11. Eurest Szeged, Szeged
  12. Zrínyi harcosai, Kaposvár

Tartalék csapatok:

  • GasztVitál Miskolc, Miskolc
  • Szalki csapat, Szalkszentmárton

Kapcsolódó anyagok:
háttéranyag a versenyről
döntőbe jutott csapatok és versenymenüjük
2019.10.12-13. - elődöntő - képek tömörítve
2019.11.09-10. - elődöntő - képek tömörítve


2019.10.12-13-ai elődöntő napok


2019.11.9-10-i elődöntő napok


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >