null Kősüllő (Sander volgensis)

Kősüllő (Sander volgensis)

2016. március 21, hétfő

Herman Ottó megfogalmazásában „…az oldalakban álló nyolcz keresztbefutó pászta határozott rajzú, kirivó…”

2011-ben az év hala volt ez a közismert őshonos halunk, melynek beceneve a „köves”, és a horgászok egymás között leginkább így emlegetik. Kedveli a gyengén áramló vizeket, de jelentős állományai alakulhatnak ki a holtmedrekben is. Az elmocsarasodott vizekben nem él meg.

Megnyúlt, aránylag alacsony, de a süllőnél magasabb hátú, oldalról lapított testű ragadozóhal. Feje hosszú, csúcsba nyíló szája és a szeme nagy. Szájában erős fogak ülnek, de a többi közül kiemelkedő ebfogai csak a 10-15 centiméternél kisebb, fiatal példányoknak vannak.

Zöldesszürke oldalát határozottabb vonalú sötét harántsávok tarkítják. Legjobban rokona, a süllő hasonlít hozzá, de annak orra és teste nyújtottabb, oldalainak harántsávozása szabálytalanabb és elmosódottabb, a szája nagyobb, és a kifejlett példányoknak ebfoga van. A nagyobbak testhossza 30, ritkán 40 cm.
Szaporodása márciustól júniusig is eltarthat, ikráit a növényekkel benőtt sekély vizekben rakja le, melyeket a szülők magukra hagynak. 

Szinte állandó takarásban élnek, kedvelik a félhomályt, emiatt horgászatuk is hajnalban vagy az esti órákban a legeredményesebb. Ősszel nagyobb csapatokba verődnek, és nemcsak a felszín közelében, hanem a mélyebb területeken - akár 10-12 méter mélységben – található meg bandájuk.

Húsa kitűnő ízű, királyi rokonjáéval a fogassüllő húsával egyenértékű.


A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény szerint méret- és mennyiségi korlátozás, fogási tilalmi idő vonatkozik rá.

Fajlagos tilalmi ideje 03.01-06.30-ig tart, a kifogható halak mérettartománya legalább 25 cm, a naponta kifogható mennyiség 3 db.

Kedves Horgászok!
Jogosulatlan halászattal, horgászattal, továbbá az állami halőri szolgálat feladatvégzését érintő bejelentését az alábbi e-mail címen tehetik meg: allamihalor@nebih.gov.hu

A bejelentéshez az alábbi adatok megadását kérjük
Megye, település, vízterület (lehetőség szerint pontos, víztérkód) megnevezése
Bejelentő neve (nem kötelező)
Címe (nem kötelező)
Elérhetősége (telefon, e-mail cím) (nem kötelező)
Bejelentett adatok megadása (ki, hol, mikor, mit?)

 


Kősüllő (Sander volgensis)


Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >

2026. augusztus 25, kedd

Engedélyköteles állati eredetű élelmiszer-előállító létesítmények engedélyezése

Engedélyköteles létesítmények: vágóhidak, húsdaraboló üzemek, húskészítmény előállítók, tej üzemek, tojás csomagolók és tojástermék előállítók, halászati termék előállítók,vadfeldolgozók, hűtőházak, bélüzemek.

Tovább >