null Konferencia az újonnan felbukkanó állategészségügyi megbetegedésekről

Konferencia az újonnan felbukkanó állategészségügyi megbetegedésekről

2016. március 21, hétfő

A 2016. szeptember 28. és 30. között Budapesten megrendezésre kerülő rendezvény célja, hogy friss információval szolgáljon ezeknek a betegségeknek a felismeréséről, azonosításáról, nyomon követéséről és az ellenük való védekezésről.

Nyomon követési, védekezési és mentesítési stratégiák

Az újonnan felbukkanó fertőző betegségek egészségügyi problémát jelentenek mind a házi-, illetve vadállatok, mind pedig az emberek számára. E betegségek kórokozói a földrajzi határok ellenére is rendszerint könnyen és gyorsan terjednek. A kontrollálatlan terjedés fő motorja a háziállatok, illetve állati eredetű élelmiszerek megnövekedett ütemű, globális méreteket öltő szállítása, valamint a vektorok jelenléte, beleértve az embert, a vadállatokat, köztes gazdákat és mindenféle kontaminált anyagot. Egyéb faktorok, így elsősorban a klímaváltozás szintén szerepet játszhatnak.

Az újonnan felbukkanó járványkitörések alapvető negatív hatással bírnak az országok gazdaságára, az életminőségre, illetve az élelmiszer- és élelmiszerellátottság biztonságára. Habár jelentős előrehaladás tapasztalható az új oltóanyagok kifejlesztésében számos állategészségügyi betegség kórokozója ellen, a felbukkanó és országhatárokon átívelő betegségek még napjainkban is komoly kihívást jelentenek mind a nyomon követés, mind a védekezés, vagy akár a mentesítés vonatkozásában.

A 2016. szeptember 28. és 30. között Budapesten megrendezésre kerülő rendezvény célja, hogy friss információval szolgáljon ezeknek a betegségeknek a felismeréséről, azonosításáról, nyomon követéséről és az ellenük való védekezésről. Első kézből kapott előadások mutatják be a vészhelyzetre szánt vakcinák engedélyezési folyamatát, a diagnosztika és a védekezés legújabb módszereit, és a kórokozók terjedését elősegítő környezeti tényezőket. A rendezvény célja továbbá, hogy a terület legjobb szakembereit hozza össze az akadémiai, az ipari és a hatósági szférákból.

A konferencia szervezési jogát az Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága (ÁTI) szakmai kapcsolatai révén nyerte el.

A konferencia címe: Újonnan felbukkanó állategészségügyi megbetegedések: Nyomon követési, védekezési és mentesítési stratégiák

Időpont: 2016. szeptember 28-30.

Helyszín: Danubius Hotel Flamenco**** (1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.)

 

További információ:
A rendezvény plakátja (letölthető formában)
http://portal.nebih.gov.hu/
www.iabs.org

 

E-Mail:

ati@nebih.gov.hu

iabs@iabs.org

 

A tudományos bizottság tagjai:

  • Carmen Jungbäck (PEI, Németország)
  • Kulcsár Gábor (NÉBIH, Magyarország)
  • Farsang Attila (NÉBIH, Magyarország)
  • Rick E. Hill (APHIS-USDA, USA)
  • David Mackay (EMA, EU)
  • Cyril Gay (ARS-USDA, USA)
  • Vaughn Kubiak (Zoetis, Belgium)
  • Egbert Mundt (Boehringer-Ingelheim, Németország)
  • Philippe Vannier (IABS, Franciaország)
  • Jürgen Richt (Kansas University, USA)
  • Jim Roth (Iowa University, USA)

Friss hírek

2025. április 22, kedd

Tanúsító szervezet elismerése

Magyarországon az Öko EK rendelet által előírt ellenőrzési rendszer keretén belül két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek az ökológiai gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók. A 34/2013. VM rendelet alapján az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére a NÉBIH jogosult tanúsító szervezetet elismerni.

Tovább >

2025. március 31, hétfő

Közlemény elveszett „zöld könyvekről” (2025.03.31.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >