null Kivételesen kedvező feltételekkel folytatódhat a szingapúri húsexport

Kivételesen kedvező feltételekkel folytatódhat a szingapúri húsexport

2021. április 16, péntek

Magyarország ezentúl minden eddiginél kedvezőbb feltételek mellett szállíthat sertéshúst és hústerméket Szingapúrba, a hazai előállítóknak, az általánosan érvényes előírásokon túl, semmilyen többlet követelményt nem kell teljesíteniük az exporthoz - mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Így a harmadik országok között kifejezetten enyhének számító kritériumrendszernek köszönhetően számottevően emelkedhet az ázsiai államba kivitt hazai áruk mennyisége.

Révbe ért az a csaknem egy éves tárgyalássorozat, amelyet Magyarország szingapúri nagykövetségével szoros együttműködésben indított az Agrárminisztérium. Az elmúlt évek hazai állategészségügyi intézkedései alapján a szingapúri társhatóság elfogadta egy új feltételrendszer felállítását, olyannyira, hogy az Agrárminisztérium szakemberei által tett javaslatokon túl semmilyen többlet előírást sem fogalmaztak meg a magyar előállítók számára. 

Az új feltételek értelmében a jelenlegi EU-s, valamint magyar jogszabályoknak való megfelelés egyben a szingapúri követelmények teljesítését is jelenti. Így például a sikeres szakpolitikai és gazdaságdiplomáciai egyeztetéseknek köszönhetően több korábbi kiegészítő vizsgálat és vérvételi kötelezettség is megszűnt a sertéshúst és hústerméket előállítók számára. 
Az államtitkár kiemelte, a példátlan engedményekkel elfogadott új kritériumrendszer nemcsak a hazai állategészségügy és az ott dolgozó szakemberek, de az egész ország számára jelentős elismerés. A megállapodás egyúttal – a szingapúri mellett – a teljes délkelet-ázsiai régióba irányuló exporttevékenységnek is új lendületet adhat.

A szingapúri exportlehetőség iránt érdeklődő cégek a további információkról a területileg illetékes járási hivatalban tájékozódhatnak. 

Forrás: AM Sajtó 
 


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >