null Kisebb és nagyobb súlyú szabálytalanságok egyaránt előfordultak a tavaszi élelmiszermustrán

Kisebb és nagyobb súlyú szabálytalanságok egyaránt előfordultak a tavaszi élelmiszermustrán

2019. április 30, kedd

Április 22-én véget ért a hazai élelmiszerlánc átfogó, tavaszi szezonális ellenőrzése. A szakemberek egy hónap alatt 3.484 vizsgálatot folytattak le élelmiszer-előállító, élelmiszer-forgalmazó, illetve vendéglátóhelyeken, országszerte. A feltárt szabálytalanságok 126 esetben kisebb súlyúak voltak és csaknem azonos számban (127 esetben) fordultak elő olyan jogsértések, melyek mintegy 8,9 millió forint összegű bírság kiszabását vonták maguk után.

Országszerte március 25-től április 22-ig tartott a teljes élelmiszerlánc átfogó ellenőrzése. A hagyományos tavaszi vizsgálatot Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el, ezt követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei végezték el. A kiterjedt ellenőrzés-sorozat kiemelten a szezonálisan népszerű termékekre, valamint az azokat előállító és forgalmazó helyekre irányult.

A hatósági szakemberek összesen 3.484 létesítményt vontak ellenőrzés alá, melynek során majdnem azonos számban tártak fel kisebb, illetve nagyobb mulasztásokat, 16 esetben pedig a tevékenység korlátozására is szükség volt. Súlyos szabálytalanságra 127 esetben derült fény, a velük összefüggésben kiszabott bírság 8.857.952 forint. Kisebb, csak figyelmeztetésre okot adó kihágás 126 esetben fordult elő. A tavalyi év azonos időszakával összevetve a figyelmeztetéssel zárult ellenőrzések aránya nőtt, bírság kiszabására az előző évihez hasonló gyakorisággal került sor.

A felkeresett helyszíneken az előző évhez képest valamivel több higiéniai hiányosság (3,1%) adódott, de nagyobb arányban fordult elő probléma a termékek minőségével és összetételével (3,6%) kapcsolatban. Sajnos romlott a vizsgált élelmiszerek nyomon követhetősége is (3%), amire különösen a piaci, vásári értékesítés kapcsán volt példa. A tavalyihoz hasonlóan alakult a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya: a megvizsgált 18.261 tételből 306 esetében (1,7%) volt szükség erre az intézkedésre, az érintett termékek értéke meghaladja a 2,2 millió forintot.

Az élelmiszerlánc egy évtizede tartó, tudatos ellenőrzésének tavaszi fordulója 2019-ben néhány pozitív tapasztalatot is hozott: mérséklődött például a lejárt termékek aránya (0,7%), továbbá 2017 óta harmadára (0,6%-ra) csökkent az olyan pácolt, füstölt húskészítmények (köztük a sonka) előfordulása, melyet ki kellett vonni a forgalomból – emelte ki Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a záró eredmények értékelésekor.

A 2019. évi tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés részletes eredményeiről a Nébih honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás:
AM Sajtó


Friss hírek

2025. január 28, kedd

Nagykereskedők figyelmébe ajánljuk: megnyílt az antibiotikum-forgalmazás jelentési felülete

Az állatgyógyászati készítmények nagykereskedelmi forgalmazására jogosultak 2025. március 1-ig adhatják le éves jelentésüket az antibiotikum-hatóanyagtartalmú állatgyógyászati készítmények forgalmazásáról. Az éves adatszolgáltatás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerén keresztül valósítható meg. Az adatszolgáltatás kapcsán a hivatal az érdeklődők számára online tájékoztatót tart február 4-én.

Tovább >

2025. január 27, hétfő

Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise

Kiskérődzők pestise vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Zala vármegyében. Az állatokat egy romániai gyűjtőállomásról szállították Magyarországra. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. További intézkedésig nem érkezhetnek Romániából kiskérődző szállítmányok hazánkba.

Tovább >